Tartalomjegyzék – 2013 nyár

Sükösd Miklós:

A szamizdat mint tiposzféra

Földalatti nyomtatási kultúra és független politikai kommunikáció a volt szocialista országokban

Szamizdaton az 1950-es évek második felétől az 1980-as évek végéig a Szovjetunióban és Közép- és Kelet- Európában cenzúrázatlanul, függetlenül, illegálisan megjelent politikai és irodalmi-művészeti kiadványokat értjük. A szamizdat aktivistái a hivatalos cenzúrával, a kommunista propagandával és a politikai elnyomással dacolva hozták létre az ellenzéki gondolkodás és a szabad sajtó szigeteit. E tanulmány a szamizdat politikai összefüggéseit, műfajait, témáit, politikai diskurzusait és kommunikációs technológiáit értelmezi. A szamizdatot az európai nyomtatás kultúrájának több évszázados történetébe helyezi, s ezzel az eddigiekhez képest új értelmezést kínál (Febvre és Martin, McLuhan, Ong, Eisenstein, Darnton írás- és nyomtatástörténeti munkáihoz kapcsolódva). Elméleti szempontból a szamizdatot a nyomtatás kultúrájának részeként értelmezi, és tágabb értelemben információtörténeti közelítést alkalmaz. Emellett javaslatot teszek a szamizdat „tiposzféraként” való értelmezésére (Lotman „szemioszféra”-fogalmát követve). A 21. századi információs társadalomból visszatekintve a szamizdatot az európai írás- és nyomtatástörténet részének; az évszázados cenzúra ellen sikeresen harcoló, a földalatti szabad sajtót létrehozó, több száz éves európai nyomtatáskultúra késői, a 20. század második felében jelentkező közép- és kelet-európai ágának; az Európát megosztó Vasfüggöny fölött átívelő nemzetközi kulturális eszmecsere aktív résztvevőjének és a rendszerváltáshoz vezető demokratikus politikai változások egyik tényezőjének; végül a mai civil újságírás és blogolás előfutárának tekinthetjük.

Malkovics Tibor:

A magyar jobboldali (nemzeti) radikálisok és a hazai „gárdák” az internetes kapcsolathálózati elemzések tükrében

A magyarországi jobboldali (nemzeti) radikális, szélsőjobboldali és félkatonai szervezeteknél kimutatható az intenzív hálózati kapcsolat. Tanulmányomban a Social Networks Analysis (SNA) segítségével ezeknek a szervezetek kapcsolathálózatuk jellemzésével igyekszem bemutatni a hazai jobboldali (nemzeti) radikális pártok és mozgalmak, valamint a civil szervezetek hálózaton belüli pozícióit, azok központi vagy éppen izolált helyzetét. Ez az eljárás ugyanis – az esetek többségében – minden más lehetséges paraméternél jobban magyarázza az esetleges pozíciók megszerzésével járó jelenségeket. Megállapítható, hogy a kisebb mozgalmi családok kisebb valószínűséggel kapcsolódnak a nagyobbakhoz. Így érvényesül a presztízselv, azaz – bár első pillantásra a jobboldali (nemzeti) radikális szervezetek a náluk szélsőségesebb szervezetekkel nem ápolnak élénk kapcsolatokat – az utóbbiak előszeretettel hivatkoznak az előbbiekkel meglévő ideológiai és gyakorlati akcióközösségre.

Virágh Árpád:

Milyenek a magyar politikusok honlapjai?

Négy honlap vizsgálata a webhasználhatóság, a kommunikáció és a műfaj-meghatározás szempontjából

A politikusok számára fontos a permanens megjelenés és üzenetük eljuttatása a célszemélyekhez. Ennek egyik módja, hogy a politikusok honlapokat tartanak fenn. A tanulmány célja, hogy bemutassa és összehasonlítsa a magyar politikusok személyes webhelyeit, illetve amennyire lehet, igazolja ennek a műfajnak önálló műfajként történő meghatározását. Ahhoz, hogy az ezeken a honlapokon történő verbális és nonverbális kommunikációt érdemben lehessen vizsgálni, meg kell határozni a netnyelvészet területét és tisztázni kell néhány alapvető fogalmát. Továbbá nem kerülhető ki ehhez kapcsolódóan a webhasználhatóság, webergonómia kérdése, hiszen a technika fejlődésével újabb és újabb még nem megszokott megjelenési formák keletkeznek. Az online politikai kommunikáció sajátosságainak és a műfajok meghatározásának bemutatása után a tanulmány négy honlapot vet egybe és megkísérli a politikusi honlapok önálló műfajiságának igazolását.

Sas István:

Média előre- és hátradőlve! – avagy bedőlünk-e az „új médiának”

Valamikor a 90-es évek végén Jakob Nielsen dán kutató figyelt fel először arra a furcsa jelenségre, hogy a médiatartalmak befogadása közben látványosan megváltozik a testtartásunk és „bedőlünk”. Igaz, korábban is „bedőltünk” a médiának, de ez a kifejezés csak arra utalt, hogy fenntartás nélkül mindent elhiszünk a klasszikus tömegkommunikációs „rábeszélőgépeknek”. A digitális korszak új online és offline eszközei azonban egy egész másfajta bedőlést; egy valóságos, fizikai előredőlést is kiváltanak.

Bolcsó Dániel:

A közösségi média mint a diáktüntetések üzenete

A 2012. decemberi diáktüntetések egyik legmeghatározóbb jellegzetessége a hangsúlyos közösségimédiahasználat volt. Dolgozatomban a mozgalom egyes szakaszainak empirikus vizsgálatával a közösségi média és a diákmozgalom működési mechanizmusa közötti hasonlóságokra mutatok rá, továbbá felvázolom, milyen változásokat idézhet elő a közösségi média egy társadalmi szerveződés kibontakozásának módjában, és milyen új értelmezési tartományt kínál ez az események mediális elemzéséhez.

Szabó Botond:

(Don’t) Hail to the King, baby!

A Duke Nukem Forever bukásának okai a játékelemek elméletének perspektívájából

A dolgozat célja a videojátékok formális, rendszerelméleti megközelítésének rövid fejlődéstörténetét vázolni, majd egy ilyen elmélet segítségével a Duke Nukem 3D és Duke Nukem Forever című videojátékokon összehasonlító elemzést végrehajtani. Az elemzés célja a két játék eltérő sikeréhez, fogadtatásához vezető okok feltárása, Aki Järvinen játékelemek elméletének segítségével.

Munk Veronika:

A romák reprezentációja a többségi média híreiben az 1960-as évektõl napjainkig

A magyarországi többségi média roma reprezentációjáról már a rendszerváltás előtt is készültek tudományos kutatások, majd az 1990-es évektől – amikor a csoport a hírműfajok látható reprezentánsa lett – a szociológusok és médiakutatók rendszeresen foglalkoztak a cigányok médiaképével, elsősorban kvantitatív felmérések keretein belül. Tanulmányomban összefoglalom azokat a kutatási eredményeket, amelyek a magyarországi romák médiareprezentációjával a tény- és hírműfajok vizsgálatán keresztül az 1960-as évektől 2012-ig foglalkoztak.

Lisányi Endre:

Médiumtudatos terápia

Zelig. Írta és rendezte: Woody Allen, 1983

Az áldokumentumok és a dokumentumok nem oltják ki egymást, hanem egymás mellett léteznek. Mindkettő annak a jelenünkön túlnyúló, kulturális térnek, az „emlékezet terének” (Todorov, 2003: 19), a részeleme, amelyben – többek között – önmagunk megfejtésére vállalkozhatunk. Ezt az együttlétezést különös módon áthangolhatja (modulálhatja) és fölhasználhatja a lélek tudattalan mélysége felé terjeszkedő film és fotográfia, ezért esetükben a fikció, a valóság és a dokumentumérték új megvilágításba kerülhet, használhatóságuk vagy haszontalanságuk átértelmeződhet. A világba vetett ember számára a fotó és a film nem véletlenül válik egyszerre narkotikummá, protézissé és – ritkább esetben – az önanalízis terápiás eszközévé. Az arányokon, az időzítésen és – mindezek előtt – a felhasználás célján múlik, hogy a gyógyterápia átfordul-e afféle hatalmi ellenterápiába, ami már nem a valóság megértését szolgálja, hanem segít életre kelteni és valóságként mozgatni fikciókat! A Zelig című film elemzésének hátterében, akarva-akaratlanul – mint képen a negatív forma – megjelenik ez utóbbi felhasználási lehetőség rajzolata.

Szűts Zoltán:

Takács Róbert: Politikai újságírás a Kádár-korban

Takács Róbert Politikai újságírás a Kádár-korban című munkája fontos vállalkozás, mivel egy jelentős médiaelméleti adósságot kíván törleszteni. A Napvilág Kiadó gondozásában megjelent kötet a mai kor paradigmájától merőben eltérő sajtórendszert mutat be. „Egy olyan korszakba kalauzol a könyv, amikor a sajtóról alapvetően másképp gondolkodtak, mint manapság” – írja a szerző (7. o.). A könyv célja az államszocializmus eszméi szerint szerveződő magyar tájékoztatáspolitika sajtójáról, sajtószabadságról és cenzúráról alkotott felfogásának bemutatása.