Kulcsszó – Ady-kultusz

Szénási Zoltán:

Szénási Zoltán:

Az Új Nemzedék Ady-képének változása 1919 és 1929 között

1919 szeptemberében az 1913-ban alapított Új Nemzedék jobboldali radikális politikai napilapként indult újra. A lapot a Tanácsköztársaság bukása után erőteljes antiszemita retorika jellemezte, amely érvényre jutott a kulturális élet aktualitásainak tárgyalása során is. Az 1919 utáni évek publicisztikájában egyebek között kísérlet történt egy keresztény-nemzeti irodalmi kánon megalkotására is, amely nemcsak a nemzeti konzervativizmus képviselőit kívánta integrálni a kánonba, hanem a Nyugat „keresztény” alkotóit (Adyt, Babitsot és Móriczot) is. 1922 után a szerkesztőség átalakulásának köszönhetően változás következett be Ady megítélésében. Költői jelentőségét később sem vonták kétségbe, de újra hangot kaptak azok a politikai és morális kifogások, amelyek ebben az időszakban a nemzeti konzervativizmus irodalomszemléletét jellemezték. Tanulmányomban az Új Nemzedék változó Ady-képének leírása mellett a folyamat politikai, sajtó- és kritikatörténeti összefüggéseinek feltárására törekszem.

Kulcsszavak: Ady-kultusz, antiszemitizmus, konzervativizmus, jobboldali radikalizmus, Új Nemzedék, politikai katolicizmus

Médiakutató, 2020. tél, XXI. évf. 4. szám, 7–18. o.

Letöltés (PDF)

Facebook
Médiakutató beszélgetések

2025

November Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

2024

Június A távírótól az internetig: két bináris hálózat összevetése. Boldog Dalmával Jamriskó Tamás beszélget.

Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.

Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató

Január Milyen a magyar médiarendszer? Hibrid vagy autoriter rezsim? Bátory Attilával, Sipos Balázzsal és Sükösd Miklóssal Bajomi-lázár Péter beszélget.

2022

Március Szamizdat vagy valami más? Bolla Ritával, a Nyomtass te is! aktivistájával Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Lehet-e, szabad-e, kell-e szabályozni a társasmédia-platformokat? Bayer Judit, Polyák Gábor, Rozgonyi Krisztina és Ződi Zsolt médiajogászokkal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Mi az a cenzúra? Hol a határ cenzúra és szerkesztés között? Gosztonyi Gergely médiajogásszal Bajomi-Lázár Péter beszélget

Január Ment-e a világ előbbre a computerek által?

2015

Április „Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget

2014

Október Epizódok a budapesti gettó történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget

2010

Szeptember Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.

2009

November A frankfurti és a birminghami iskola – Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget

Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43