Kulcsszó – Index Expurgatorius

Gosztonyi Gergely:

Gosztonyi Gergely:

A cenzúra tipizálása a politikai cenzúra rövid történetének tükrében

A cenzúra története egyidős az emberiség történetével, ám a magyar nyelvű cenzúraelméleti és cenzúratörténeti összefoglalók jelenleg nem tartoznak a kutatások fősodrába. A cenzúra pontos mibenlétére számtalan definíció létezik, de egységesen elfogadottról nem tudunk számot adni. Jelen tanulmány célja így a cenzúra leggyakoribb formájának diakronikus elhelyezése, amit elméleti és történeti környezetbe ágyazva végez el. A Green–Karolides- és a Jones-féle cenzúra-világenciklopédiákban foglalt több ezer esetet alapul véve e tanulmány arra tesz kísérletet, hogy a köznyelvben megfogalmazott cenzúra kifejezést árnyalja, és olyan tipológiát állítson fel, amely segíthet megérteni, a múltban mikor és milyen okokból történt meg a nyilvánosságnak szánt különféle tartalmak tiltása. A tanulmány az ókortól a 20. század végéig mutatja be a legfontosabb cenzurális elméletek mellett a tartalomkorlátozás gyakorlati megvalósulásainak megjelenési formáit is.

Kulcsszavak: Areopagitica, Bentham, cenzúra, gazdasági cenzúra, Gutenberg, Index Expurgatorius, Index Librorum Prohibitorium, Mill, Milton, öncenzúra, Platón, politikai cenzúra, sajtószabadság, Sollicita ac Provida, Tindall, új cenzúraelmélet

Médiakutató, 2022. tavasz, XXIII. évf. 1. szám, 45–57. o.

Letöltés (PDF)

Facebook
Médiakutató beszélgetések

2025

November Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

2024

Június A távírótól az internetig: két bináris hálózat összevetése. Boldog Dalmával Jamriskó Tamás beszélget.

Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.

Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató

Január Milyen a magyar médiarendszer? Hibrid vagy autoriter rezsim? Bátory Attilával, Sipos Balázzsal és Sükösd Miklóssal Bajomi-lázár Péter beszélget.

2022

Március Szamizdat vagy valami más? Bolla Ritával, a Nyomtass te is! aktivistájával Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Lehet-e, szabad-e, kell-e szabályozni a társasmédia-platformokat? Bayer Judit, Polyák Gábor, Rozgonyi Krisztina és Ződi Zsolt médiajogászokkal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Mi az a cenzúra? Hol a határ cenzúra és szerkesztés között? Gosztonyi Gergely médiajogásszal Bajomi-Lázár Péter beszélget

Január Ment-e a világ előbbre a computerek által?

2015

Április „Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget

2014

Október Epizódok a budapesti gettó történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget

2010

Szeptember Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.

2009

November A frankfurti és a birminghami iskola – Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget

Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43