Völgyi Réka:
Völgyi Réka:
Pest legszebb ágyasa és a Vörös Zsuzsa: prostituáltgyilkosságok a bulvársajtóban
A nőtörténeti kutatások – a nemzetközi tendenciákat követve – az elmúlt évtizedekben Magyarországon is előtérbe kerültek, de a prostitúció történetére vonatkozó elemzések csak a legutóbbi időkben készültek. A nyugati történetírás már az 1980-as években felfedezte a téma jelentőségét, felderítette szereplőit, meghatározta a kutatás irányait. Kiemelkedő társadalomtörténészek vállalkoztak a prostitúció tanulmányozására, többek között Alain Corbin és Judith R. Walkowitz. A közelmúltban Magyarországon is napvilágot láttak tanulmányok, de az alapos, áttekintő társadalomtörténeti monográfia elkészítése egyelőre várat magára. A rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján azonban vázlatos képet alkothatunk arról, hogyan kezelte a sajtó a prostitúció problémáját, s különösen arról, miként tárta az olvasóközönség elé a drámai eseteket. Ebben a tanulmányban nem a prostitúció áttekintő történetével, hanem két – 1925-ben, illetve 1926-ban – Budapesten meggyilkolt nő, egy kitartott szerető, Leirer Amália, illetve egy kalaposnőből lett prostituált, Roscher Zsuzsanna esetével foglalkozom. Mindkét bűntény felkeltette a bulvársajtó érdeklődését, az újságírók rendkívül részletesen tudósítottak a történtekről, vagy inkább azt mondhatnánk, a gyilkossági ügyek lehetőséget adtak a korabeli közönség figyelmének hetekig-hónapokig tartó ébren tartására.
Kulcsszavak: bulvársajtó, bűnözéstörténet, prostitúció, sajtótörténet, szenzáció
Pest legszebb ágyasa és a Vörös Zsuzsa: prostituáltgyilkosságok a bulvársajtóban
Médiakutató 2023. tavasz 41-53 o. https://doi.org/10.55395/MK.2023.1.3
A Médiakutató szerkesztősége publikációs pályázatot hirdet a következő témákban:
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)