Kulcsszó – halfie antropológia

Müllner András:

Müllner András:

Önmagunk mássága

A Privát történelem mint a Mass Observationmozgalom magyar változata

E tanulmányban Császi Lajosnak egy korai részvételi antropológiai mozgalomról, a Mass Observationről írott elemzéséből kiindulva egy sajátos magyar példán, a Privát történelem című rövidfilmen keresztül azt vizsgálom, hogyan értelmezhető részvételi kutatásként, illetve „önmagunk kutatásaként” a privátfilm utólagos felhasználása, kisajátítása. Bódy Gábor és Tímár Péter filmje, a Privát történelem esetében egy különleges viszony megkonstruálásáról beszélhetünk: az általuk megrendezett „részvételi kutatás” amatőr résztvevője egy privát filmkészítő, aki 30–50 évvel azelőtt forgatta családi filmjeit, hogy Bódyék filmet vágtak az anyagból. Bartosék önmagukat prezentálták a családi filmezés révén, Bódyék pedig egyrészt a háború előtti archív anyagon megjelenített privát életet, másrészt és áttételesen talán a velük kortárs magyar civil társadalom eredetét, illetve aktuális lehetőségeit kutatták az 1970-es években. A Privát történelem (egyik) alapkérdése az, hogy mik voltak az önreprezentáció eszközei és lehetőségei a háborút megelőző években egy zsidó család számára, és ezen keresztül és tágabban az, hogy mit jelent a privát kép egy autoriter társadalomban.

Kulcsszavak: a Másik megkonstruálása, archív felvételek, auto-etnográfia, ellenkultúra, halfie antropológia, hegemón kultúra, kísérleti film, Mass Observation-mozgalom, Lambeth Walk, mindennapi élet, önmagunk kutatása, populáris kultúra, privát film, Privát történelem, részvételi kutatás

Médiakutató, 2020. tavasz, XXI. évf. 1. szám, 11–23. o.

Letöltés (PDF)

Facebook
Médiakutató beszélgetések

2025

November Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

2024

Június A távírótól az internetig: két bináris hálózat összevetése. Boldog Dalmával Jamriskó Tamás beszélget.

Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.

Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató

Január Milyen a magyar médiarendszer? Hibrid vagy autoriter rezsim? Bátory Attilával, Sipos Balázzsal és Sükösd Miklóssal Bajomi-lázár Péter beszélget.

2022

Március Szamizdat vagy valami más? Bolla Ritával, a Nyomtass te is! aktivistájával Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Lehet-e, szabad-e, kell-e szabályozni a társasmédia-platformokat? Bayer Judit, Polyák Gábor, Rozgonyi Krisztina és Ződi Zsolt médiajogászokkal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Mi az a cenzúra? Hol a határ cenzúra és szerkesztés között? Gosztonyi Gergely médiajogásszal Bajomi-Lázár Péter beszélget

Január Ment-e a világ előbbre a computerek által?

2015

Április „Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget

2014

Október Epizódok a budapesti gettó történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget

2010

Szeptember Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.

2009

November A frankfurti és a birminghami iskola – Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget

Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43