Jele Ágnes:
Jele Ágnes:
A határok szimbolikus mozgatása az eurózóna válsága idején
Két példa a német sajtóból
A posztkoloniális társadalomtudomány másságreprezentációs irányának fogalmi készletét használva rá lehet mutatni az Európai Unió – jelen elemzésben egy szűkebb térség, az eurózóna – tagországai közötti gazdaságiideológiai konfliktusok néhány olyan jelentős társadalmi következményére, mint az etnikai és a regionális sztereotipizálások és a tagországok közötti gazdasági idegengyűlölet megjelenése. Az alábbiakban a német Bild és Spiegel példáján keresztül azt mutatom be, hogyan változott meg a korábbi jegybankelnök, Mario Draghi megítélése attól függően, hogy az elnök a két sajtótermék szerint helyes vagy hibás gazdaságpolitikai lépéseket tett. A sajtóban megjelenő morális felsőbbrendűség és jóság toposzait vizsgálva, a határ és a kizárás fogalmaira építve mutatom be ezeknek a mechanizmusoknak a működését.
Kulcsszavak: belső Másság, EKB, eurózóna, feltételes társadalmi kizárás, határ, informális ajtózáró mechanizmusok, jóság, Mario Draghi, másságreprezentáció, német sajtó, posztkolonializmus
A határok szimbolikus mozgatása az eurózóna válsága idején
Két példa a német sajtóból
Médiakutató 2021 ősz-tél 137-147 o.
A Médiakutató szerkesztősége publikációs pályázatot hirdet a következő témákban:
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)