Kulcsszó – videojátékok

Pólya Tamás:

A videojátékok kultivációs elemzése

Alapvetések és nemzetközi kutatások

A kultivációs elmélet a tömegmédia egyik meghatározó hatáselmélete. Fókuszában a televíziós műsorfolyam által megjelenített értékrendszer elemzése áll. Az utóbbi néhány évtizedben azonban „történetmondó” médiumként a televízió mellett a digitális játékok (videojátékok) is igen népszerűvé váltak, és számos eredményes nemzetközi kutatás jelzi, hogy a kultivációs megközelítés a digitális játékokra is megbízhatóan alkalmazható, hiszen a videojátékok audiovizuális médiumában éppúgy lehetséges értékrendszert kifejezni és sugallni az ábrázolt elemekkel (narratívával, képi-hangi megjelenítéssel, összefüggésekkel), mint a televíziós médiaanyagokban, s ezek mellett további figyelmet érdemel az interaktív rétegük is. Tanulmányom első felében kitérek a digitális médiumok történetmesélő szerepére, illetve a kultivációs elméletnek a videojátékkutatás vonatkozásában is releváns alapvetéseire, kritikáira és újabb fejleményeire, majd áttekintem a kultivációs szempontból jelentős videojáték-fogyasztási adatokat, és összehasonlítom a játékos- és a tévénézőtípusokat. Tanulmányom második felében a videojátékozásnak a televíziózáshoz képesti sajátosságaival és a konkrét kultivációs elemzésekkel foglalkozom. Írásom felfogható válaszként is arra a kérdésre, hogy a kultivációs elmélet ugyanolyan gyümölcsözően használható-e a videojáték – mint népszerű tömegmédium – üzenetrendszereinek vizsgálataiban, amiként a televíziós műsorokéban. Itt a (hagyományos) televíziózás és a videojáték (videojátszás) négy alapvető különbségét veszem szemügyre, majd azokat a nemzetközi kutatásokat tekintem át, amelyek egy vagy több videojátékot vizsgáltak a kultivációs elmélet segítségével.

Kulcsszavak: videojátékok, kultivációs elmélet, elsőrendű hatások, részrehajló történetmesélés, médiaerőszak, narratív és interaktív médium

Pólya Tamás:

A videojátékok mint történetmesélő mászókák és a médiaszöveg-fogalom

Az olvasat átértelmeződése és a narratíva másodrendűsége egy ergodikus médiumban

A videojátékok nem hagyományos médiaszövegek. Lehet ugyan történetük (narratívájuk), ám az másodlagos a lényegüket képező szimulációs és interaktív jelleghez képest. E tanulmány kérdése az, hogy a digitális játékoknak a szimulációs-interaktív avagy ergodikus természete mennyire teszi lehetővé médiaszövegként való elemzésüket, ha a médiaszöveget mediatizált formában megjelenő, a valóság narratív és ideológiai szempontokból értelmezhető/értelmezett konstrukciójának tekintjük. A videojátékok esetében az „olvasás” és az „olvasat” fogalma kissé félrevezető, mivel jelentős részük jobban hasonlít egy játszótéri mászókához vagy akadálypályájához, gondolkodtatóbb változataik pedig a megoldandó matematikai példákhoz, mint egy regényhez vagy mozifilmhez, márpedig mászókákról sem szokás ideológiai vagy morális olvasatot kialakítani; annál inkább igénylik a használóik motoros ténykedését és a történetértelmezéstől eltérő cselekvését. E tanulmány érinti a hagyományos médiaszöveg fogalmát, érvel a videojátékok újfajta, ergodikus szövegtípushoz tartozása mellett, és a figyelmi fókusz eltolódásának elgondolásával igyekszik finomítani a videojátékok szimulációs hermeneutikáján.

Kulcsszavak: a kognitív erőforrások korlátozottsága, a médiaszöveg fogalma, a narratíva másodrendűsége, a perceptuális-motoros irányítás elsőbbsége, ergodikus szövegek, figyelmi eltolódás, szimulációs hermeneutika, videojátékok