Találatok

Sükösd Miklós:

Orbán áldozatai

A félelemkeltés és ellenségképzés szónoklatai a populista propagandaállamban Magyarországon

A tanulmány feltárja Orbán Viktor populista retorikájának alapjellemzőit, amelyek 1989-től a 2020-as évekig lényegében azonosak maradtak. A nemzet egészét kisajátítva szónokol, demokratikus ellenfelek helyett elvetemült ellenséget fest le, és külső megszálló hatalom ellen mozgósít. Orbán szónoklataival a magyar nemzettudatban történelmileg gyökerező áldozatiságot és sérelmi kultúrát aktív gyűlöletpolitikába fordítja át a félelem, a rettegés és a bosszúvágy módszeres felélesztésével és az aktuális ellenségek megnevezésével. Retorikájával felébreszti a félelmetes, veszélyes világtól megmentő autoriter vezető iránti vágyat és a drákói rendszabályokkal működő diktatorikus állam igényét. Elméleti szempontból Orbán szónoklatait és azok hatásmechanizmusát a beszédaktus-elmélet, a biztonságiasítás és a reszentiment fogalmaival elemzem. Az empirikus anyag Orbán híres 1989-es beszéde és az elmúlt húsz évben tartott szezonális szónoklat-sorozatai (ezen belül egy negyvenegy beszédből álló adatbázis másodelemzése).1

Sipos Balázs:

Pacifizmus, militarizmus, propaganda

Kádár Judit Az Új Idők az első világháború alatt (1914–1918) című könyvéről

Kádár Judit recenzeálandó könyve a XX. század első fele népszerű családi hetilapja, az Új Idők első világháborús éveit mutatja be. A kötet műfaját (alcíme szerint) „Képes történelmi-kulturális olvasókönyv”-ként határozta meg a szerző, aki a bevezetőben szintén „olvasókönyvnek” nevezi munkáját (19. o.). Ez a meghatározás egyrészt azt jelenti, hogy az Új Idők egymást követő számait ismerjük meg 1914 elejétől 1918 végéig, tehát a rendezőelvet a hetilap számai jelentik (és az egykorú szerkesztői szándék), Kádár Judit pedig nem gondolt ki másikat. Másrészt azt, hogy több olyan oldalpár is van a könyvben, ahol másfél oldalnyi idézetre-illusztrációra féloldalnyi magyarázó szöveg jut – másutt viszont ez az arány pontosan fordítva alakul. Azaz valóban nem monográfiáról van szó, és nem is „olvasókönyvről”, hanem vegyes műfajú kiadványról, amelyben a szerző nem egyszerűen „csak” kiválogatta a relevánsnak gondolt szövegrészleteket és képeket (festményeket és fotókat), hanem azokat mindig kontextusba helyezte, értelmezte. Az idézeteket ráadásul tárgyszavakkal látta el. E margóra tördelt tárgyszavak szerint is lehet tehát a kötetet (ha nem is könnyen) olvasni, amennyiben nem a kronologikus rendet kívánja valaki követni. Ez pedig azt jelenti, hogy a kronologikus rendhez képest Kádár Judit „mégis” felkínál egy saját (másik) olvasási-értelmezési lehetőséget. Sajnos ő ebben a munkájában nem élt azzal a lehetőséggel, hogy a tárgyszavak által kínált vonalat is kövesse és egy utószóban vagy záró tanulmányban, tematikus szempontból közelítve összefoglalja, ezen a módon miként is értelmezhető az Új Idők „szövegfolyama”. A kötethez készített informatív Bevezetés ezt nem pótolja, mivel az az Új Idők alapításáról, a szerkesztő Herczeg Ferencről, a hetilap jellegéről és a háborús propagandáról szól.

Hegedűs István – Szilágyi-Gál Mihály – Sipos Balázs – Navracsics Tibor:

Politikai kommunikáció 2004

Egy konferencia hozzászólásai

A Zsigmond Király Főiskola és a Médiakutató 2004. december 10-én közös konferenciát rendezett „Politikai kommunikáció 2004” címmel. Elsősorban arra a kérdésre kerestünk választ, hogy a modern politikai kommunikációs stratégiák térhódítása megkönnyíti-e a választók politikai döntésekben való részvételét. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy az újságírók miként reagálhatnak azokra a politikusi kísérletekre, amelyek célja a hírnapirend befolyásolása. Az alábbiakban az elhangzott hozzászólások közül Hegedűs István, Szilágyi-Gál Mihály, Sipos Balázs és Navracsics Tibor előadásának szerkesztett változatát közöljük. A beszélgetést Bajomi-Lázár Péter vezette. A konferencia további hozzászólásait terveink szerint következő számunkban közöljük.

Kiss Eszter:

Populizmus és terrorizmus-menedzsment

Betekintés a terrortámadásokat értelmező politikai beszédbe

Ez az esettanulmány betekintést kíván nyújtani a terrorizmusról való kommunikáció változásaiba, populista mintázatokat keresve vezető politikusok beszédeiben. Ehhez az Egyesült Államok és Franciaország, valamint Magyarország és Németország vezetőinek a 2001. szeptember 11-ei USA elleni és a 2015. november 13-ai párizsi terrortámadások utáni első hivatalos beszédeit elemzi. A terrortámadások jelentését mindig az azokat körülvevő társadalmi, politikai kontextusban vizsgálva arra a kérdésre keres választ, hogy a populista politikák által dominált szimbolikus valóság 2015-ben mennyiben változtatta meg ezeket politikai nyilatkozatokat. A felszólalásokat főként a patriotizmus és az erődemonstráció jellemzi, azonban míg 9/11 után leginkább a sokk uralta őket, addig 2015-ben a politikai vezetők saját politikai narratívájuk mentén, akár tervezhetőmenedzsment- jellegűen igyekeztek kezelni és irányítani a társadalmi reakciókat. E tervezett válaszok tükrözik az adott közösség politikai környezetét és társadalmi problémáit. Így Orbán Viktor beszédében 2015-ben számos populista vonás érhető tetten.

Galántai Orsolya:

Profilkép: többet mond minden szónál

A 2000-es évek óta növekedésnek indult az emberek azon igénye, hogy közösségükkel információt, élményeket osszanak meg, – és saját magukat is megosszák. A trend nagyságát mi sem bizonyíthatná jobban, mint az, hogy a Facebook – a világ jelenleg legnépszerűbb közösségi oldala – mára Magyarország teljes lakosságának közel felét a felhasználói között tudhatja. A közösségi oldalak térnyerése eddig soha nem tapasztalt dimenziókat nyitott az emberek közötti kommunikációban. Az interneten nevelkedett fiatalok életében mára mindennapivá vált az online térben való megjelenés, a digitális tartalomfogyasztás és -gyártás. Ez idáig azonban nem született átfogó, mélyreható kutatás a magyarországi kései Y generáció közösségi hálózati oldalon történő online énreprezentálásáról. E kutatás a tizenévesek profilképén keresztül megnyilvánuló online identitás főbb ismérveit térképezi fel, továbbá rávilágít arra, hogy a fiatal generáció tagjai milyen mintázatokat követnek profilképük megválasztásakor, s hogy a fotókon keresztül miképpen jelenítik meg önmagukat.

Tóth Loretta:

Prozódia és udvariatlanság az „X-faktor” interakcióiban

„Nem az a baj, amit mondasz, hanem az, ahogy mondod” – hallható gyakran egy konfliktusos interakcióban a sértett beszédpartnertől (Culpeper, 2011b: 57). A magyar nyelvhasználatban (is) számos olyan metapragmatikai szófordulat konvencionalizálódott, amely az adott szituációban nem megfelelőnek, durvának, bántónak vagy provokatívnak bélyegzett hangnem vagy beszédstílus valamilyen formáját igyekszik megragadni. Ilyenek például a kemény hangnemben beszél, felemeli a hangját, nem megfelelo hangot üt meg, Kikérem magamnak ezt a hangnemet! kifejezések, amelyek mindegyikéből jól érződik a kontextusban elvártnak nem megfelelő – negatív attitűdöt közvetítő – prozódiára vagy más néven: a szupraszegmentális eszközökre való utalás. A jelen dolgozat célja – az „X-faktor” című énekes-tehetségkutató negyedik évadának társalgási interakcióit felhasználva – annak bemutatása, hogy a prozódia a kontextussal interakcióba lépve miként képes a verbális üzenetet alátámasztva, felváltva vagy éppen módosítva attitűdbeli jelentést közvetíteni a beszédpartner felé, ezzel erősítve vagy enyhítve a megnyilatkozás offenzív mértékét.

Fehér Katalin:

Reklámhatás, problémamegoldás, intencionalitás

„Hájas disznó vagyok, fikuszuk is van?” – e fordulat a Lököttek (Crazy People, 1990) című film egyik „igazmondó reklámja”. Egy kreatív szakember kizökken korábbi, hagyományos reklámgyártási rutinjából, és szokatlan ötlettel áll elő: a termékről, a potenciális fogyasztókról és a fogyasztási motivációkról is nyersen, őszintén kimondja, amit gondol. Például azt, hogy a kedves vevő hájas disznó, diétáznia kell, az ajánlott fogyókúrás szerhez pedig vásárláskor szobanövényt kap ajándékba. A kirobbanó vásárlási láz visszaigazolja az őszinte kommunikációs stílust és az ajándékozási gesztust. A példa egy alapvető kérdéskörre mutat rá: léteznek-e univerzális vagy speciális „trükkök”, „receptek”, amelyek nagyobb valószínűséggel ösztönöznek vásárlásra – és egyáltalán: vizsgálható-e a reklám hatása. A következő gondolatmenetben erről lesz szó a reklámhatás–intencionalitás–problémamegoldás-paradigma mentén.

Bajomi-Lázár Péter:

Rendhagyó szerkesztői jegyzet

A kommunikáció- és médiatudomány magyarországi helyzetéről

Magyarországon a mai napig nem ismerik el önálló tudományként a kommunikáció- és médiatudományt. Ezt jelzi, hogy a Magyar Tudományos Akadémiának ma sincs ilyen szakosztálya; e tudományterületen nem lehet akadémiai doktori fokozatot szerezni. Pedig 1969 óta, vagyis a Tömegkommunikációs Kutatóközpont létrehozásától kezdve folynak itt kutatások e téren. Ugyancsak 1969-ben jött létre az első szakfolyóirat, a Rádió és Televízió Szemle, amely 1980 után Jel-Képként működött tovább. 1983 óta szerepel a diszciplina az egyetemi képzésben, 1997 óta pedig doktori program formájában is működik. 2005-ben jött létre a Magyar Kommunikációtudományi Társaság.

Döbör András:

Sajtó és cenzúra a 18. és a 19. század fordulóján Magyarországon

Tanulmányomban a magyarországi könyv- és sajtócenzúra történetének a 18. és a 19. század fordulójára jellemző viszonyait, működés elvét, legfőbb rendeleteit igyekszem felvázolni, hiszen a felvilágosodás és a reformkor magyar sajtója nem vizsgálható ezek ismerete nélkül. A felvilágosult abszolutista kormányzati rendszer mint az egyre inkább Európa perifériájára szorult, elmaradott Habsburg Birodalom felzárkózási kísérlete az állam korszerűsítése révén központi gondolatává tette a „közjót”, amelyet az államnak és tisztségviselőinek, valamint az uralkodónak szolgálnia kell, valamennyi alattvaló boldogítása érdekében. A kormányzat és az állam közvetlenül beavatkozott tehát a társadalom minden területén, ellenőrzése alá vonva azt. A reformok végrehajtásában mind Mária Terézia, mind 1765-től társuralkodója és későbbi örököse, II. József fontos szerepet szánt a sajtónak és a cenzúrának, ahogyan I. Ferenc és Metternich kancellár is neoabszolut kormányzati rendszere megszilárdítását látta a megfelelő sajtópolitikában és cenzúrában. A bécsi felvilágosult abszolutista és jozefinista sajtópolitika, majd a „konzervatív fordulat” nagy hatással volt a magyar cenzúraviszonyok átalakulására. Mária Terézia uralkodásától kezdve fokozatosan ment végbe az a folyamat, amelynek során a jezsuiták kezében lévő, államilag is támogatott felekezeti cenzúra helyébe központosított állami cenzúra lépett, a mindenkori bécsi kormányzat politikájának szerves részét képezve.

Takács Róbert:

Sajtóirányítás és újságírói öncenzúra az 1980-as években

„A tájékoztatással minden rendben van, amíg minden rendben van” – írta Domány András, a Magyar Rádió munkatársa 1980-ban a Jel-Kép című folyóiratban. Az idézet élesen mutat rá arra a jelenségre, amelyet nyilvános szakmai vitáikban az újságírók a tájékoztatás görcseként jellemeztek, és jól érzékelteti azt a fonák környezetet, amelyben az újságírói öncenzúra általánossá válhatott. Az alábbi írás ezt a nehezen megragadható, ám a Kádár-korszak sajtóját (is) átható újságírói magatartás- és beszédmódot vizsgálja.

Gyáni Gábor:

Sajtótörténet a társadalomtörténész szempontjából

A tanulmány új kutatási irányt vázol fel a sajtótörténészek számára, amikor számba veszi a 19–20. századi magyar sajtó társadalomtörténeti szempontú vizsgálatának lehetőségeit. Áttekinti azokat a feldolgozásokat, amelyek ebben a szellemben készültek, s felhívja a figyelmet a hagyományos, leíró, elsősorban a tartalmat ismertető, a kulturális-társadalmi kontextust mellőző sajtótörténeti felfogással szemben a társadalomtörténeti s egyben értelmező, analitikus megközelítés várható eredményeire. Ha az újságot nem pusztán kivonatolandó betűhalmaznak, hanem olyan szövegnek tekintjük, amelyben az írás és a kép szoros egységet alkot, s így hat a befogadóra, s nemcsak a végtermékre, hanem az előállítás folyamatára, a folyamatban résztvevő sajtóvállalkozókra, szerkesztőkre és szerzőkre is figyelünk, a sajtóelemzés eddig kiaknázatlan, ám fontos ismeretekkel gyarapíthatja a társadalomról való tudásunkat.

Alexandrov Andrea:

Stahl konyhája

Írásomban a Stahl konyhája című televíziós főzőműsort elemzem annak az egységes jelkomplexumnak a részeként, amely Stahl Judit főművének tekinthető, s amely nevének hallatára a befogadóban aktivizálódik. Figyelmem középpontjában az egységes szövegként viselkedő „Stahl-projekt” intra- és intertextuális kapcsolatai állnak: azt vizsgálom, hogyan kapcsolódnak össze az őt alkotó rétegek, hogyan jön létre a köztük működő utalásrendszer, s végül a több médiumban megtestesült egységes médiaszöveg hogyan létesít „kifelé” kapcsolatokat, azaz hogyan lép be például a nőre, a testre és az evésre vonatkozó kortárs diskurzusokba.

Jakab Lajos:

Szamizdatos emlékeim

Mi volt a szamizdat? Röviden ezt mondanám: a szocializmus idejében sok könyvet nem lehetett kiadni; az engedély nélkül kiadott könyvek, újságok neve volt az, hogy szamizdat. Aki mégis engedély nélkül kiadott akkor könyveket, az „sajtórendészeti szabálysértést” követett el, és büntetést kapott. Magyarországon főleg az 1980-as években több szamizdatkiadó működött, ezek közül az egyiket vezettem én. Részvételemmel összesen 16 kiadvány jelent meg, elsősorban az ÁRAMLAT szamizdatkiadó emblémájával. A szamizdatkiadáson kívül gyakran vettem részt tüntetéseken, elvittek a rendőrök, elvették tőlem a szamizdatokat. Erről szól ez az írás.

Gayer Zoltán:

Szappanoperák

Van-e titok, és mi az? Mi húzódhat meg a szappanopera, mint műfaj sikere mögött? Az alábbi tanulmányban a szerző először a szappanoperák tipológiájára tesz javaslatot. Ezután a médiahasználati szakirodalom alapkategóriáiból kiindulva felvázolja a szappanoperák különböző nézői olvasatából adódó potenciális használati stratégiákat; ezek között megtaláljuk a napi sorozatokhoz fűződő negatív, elítélő viszonyt is, amely az egyéni identitás kidomborítójaként működik. Derek tettei és mérhetetlen gonoszsága miatt Meg teljesen kiborult. Ben próbálja megnyugtatni a lányt azzal, hogy ezekért a dolgokért nem Meg, hanem egyedül Derek a felelős. Közben Annie megtudja, hogy még az is lehetséges, hogy Trey valójában Cole gyermeke... ugyanakkor Florentino unszolására Veronica jelentkezik Fernandó Hosé házába házvezetőnőnek. Rosalinda mostanában egyre rosszabbul érzi magát és fáj neki, hogy Fedra nem engedi, hogy lássa gyermekét. Alex elrohan Fedrához, elmeséli, hogy mi történt a klubban előző este. Nagyon dühös, amiért Fernando José nem hagyja békén Rosalindát.

Szakadát István:

Szempontok a magyar online médiatöténet feltárásához

Húsz éve kezdődött a magyarországi online médiavilág kiépülése. Elérkezett az idő arra, hogy a korabeli szereplőkkel készített interjúk segítségével elkezdjük feltárni, leírni, megmagyarázni, miként zajlott ez a folyamat. Az eltelt idő elégséges ahhoz, hogy kellő távlatból szemlélhessük a történteket, de a két évtized elmúlása arra is figyelmeztet bennünket, hogy elérkezett az idő a múlt feltárására. Ez a tanulmány megpróbál egyfajta vázlatot, értelmezési keretet, szempontrendszert ajánlani ehhez a feltáró munkához.

Balázs Eszter:

Szexuális kultúra, színház, cenzúra a 19. századvégi Budapesten

Egy értelmiségi tiltakozás és a sajtó

A tanulmány egy 19. századvégi magyar értelmiségi petíció sajtóvisszhangját vizsgálva arra a kérdésre keres választ, hogy milyen volt a véleményszabadság értelmezése a korszakban. A színházi cenzúra erkölcsi okokból való követelését tartalmazó petíció a korabeli erkölcsi normák viszonylagossága miatti félelmeket tükrözi, és egyúttal a hazai szexuális kultúráról is számot ad.

Bernáth Gábor – Messing Vera:

Szélre tolva

Roma médiakép 2011

2010—2011-ben öt hónapos, a magyar többségi hírmédiára kiterjedő mintán készítettünk médiatartalomelemzést, azt is szem előtt tartva, hogy az a korábbi — 1988-as, 1993-as, 1997-es és 2000-es mintán végzett — vizsgálatokkal összehasonlítható adatokat szolgáltasson. E tanulmány e kutatás eredményeit mutatja be, két évtizedes ívet húzva a romák médiaképét jellemző sajátosságok alakulásáról. Az elemzési időszakban nagy átalakulás zajlott a szerkesztőségekben és a hírpiacon; a médiaformáló erővel bíró roma önszerveződés visszaszorult vagy eltűnt, és a kisebbségeket és/vagy a szegényeket védő, egyébként is gyenge társadalmi normák további gyengültek — talán így jellemezhetőek első látásra azok a folyamatok, amelyek a romák többségi médiaképét meghatározták, és amelyek minden korábbinál magasabb kriminalizáláshoz, sugalmazások és előregyártott igazságok tömegéhez vezettek. E médiaképből eltűntek a néhány évvel azelőtt még meghatározó diszkriminációs esetek, az előítéletesség pedig már csak a szélsőjobboldalra jellemző (mert az ő retorikájukhoz képest a szalonképesebb stílusú megbélyegzések már fel sem tűnnek), a szegénység helyett a normaszegés esetei a dominánsak, a roma kultúra pedig az általános bulvarizálódáshoz igazodva jelenik meg. E percepció folyamatos megerősítése ugyan konzekvens a széles körben nyíltan vállalt lakossági és (köz)politikai előítéletekkel, de biztosan megnehezíti a sokak által szorgalmazott roma-magyar párbeszédet, hiszen ezekről az alapokról integrálódni csak páriaként lehet.

Rita D. Jacobs:

Szüntelen zaj

Egy amerikai médiamán vallomásai egy évvel szeptember 11-e után

Az alábbi írás áttekinti a kortárs amerikai médiát bíráló újságírók és társadalomkritikusok legfontosabb állításait, és felidézi a média hétköznapjainak valóságát. Ezután azt vizsgálja meg: hogyan reagáltak a 2001. szeptember ll-én adódó válsághelyzetre az egyébként mind felszínesebbé váló televíziós hírműsorok.

Zelena András:

Veszteségkommunikáció az újmédia színterein

A XXI. században egyre nagyobb hangsúly helyeződik az élet legkülönfélébb eseményeinek közlésére és megosztására az újmédia színterein. Lehet e felület a társas média, a fájl- vagy videomegosztó oldalak valamelyike vagy blog. Amíg a hagyományos analóg médiafelületek egyáltalán nem teremtettek lehetőséget a visszacsatolására, addig az újmédia (web2.0) közösségi- és kommunikációtechnikai lehetőségeinek csak mi, felhasználók szabhatunk határt. A veszteségkommunikáció és a közösségi gyászfeldolgozás azon egyedi megjelenését vizsgálom, amelynek során a web2.0-ban közzétett egyéni veszteségélmények közösségi veszteséggé tágulnak, segítve az egyéni trauma és veszteségélmény feldolgozását. Igyekszem átfogó képet rajzolni arról, hogyan teljesedik az egyéni veszteség közösségi gyászélménnyé az újmédia különböző színterein, s milyen támogató lehetőségek, szupportív aktusok segítik a veszteségélményét e felületeken megosztó személyt.