Újságírás

Bajomi-Lázár Péter:

Karaktergyilkosság vagy médiabotrány: mi a különbség?

A karaktergyilkosság számos közös vonást mutat a médiabotránnyal. Mindkettő normasértésekről szól, mindkettőt a média hozza nyilvánosságra, és mindkettő rombolja a célszemély reputációját. A karaktergyilkosságot azonban általában nemtelen praxisnak tartják, míg a médiabotrányt – pontosabban annak egy válfaját, a politikai botrányt – az újságírást mint „negyedik hatalmat” jellemző legitim gyakorlatnak. Hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Úgy érvelek, hogy a legfontosabb különbségek a két gyakorlat moralitáshoz,reprezentációhoz és újságíró-etikához való viszonyában érhetők tetten.

Szabó Krisztián:

Adatalapú vizuális médiatartalmak Magyarországon

Tanulmányomban az adatalapú vizuális újságírás magyarországi állapotát és a nemzetközi trendekhez mért hiányosságait mutatom be. A közel háromszáz éves múlttal rendelkező angolszász eredetű műfaj napjainkban a világ számos szerkesztőségében megtalálható, beleértve Magyarországot is, bár hazánkban az adatújságírás gyakorlati alkalmazása kezdetlegesebb a nemzetközi mezőnyhöz képest. A műfaj helyi fejlettségének mérésére irányuló korábbi felmérésekhez hasonlóan a magyar tendenciák kiforratlanságának bizonyításához a tartalomelemzés és a félig strukturált interjúk módszerét alkalmaztam. Kutatásom kimutatta, hogy Magyarországon több probléma együttesen járul hozzá a nemzetközi trendektől való elmaradáshoz és áll útjába az adatújságírás hazai fejlődésének. Az okokat az olvasói oldalon, a szerkesztőségekben, a magyar oktatási rendszer elmaradottságában, a szövegközpontú, vizuálisan műveletlen magyar hozzáállásban, a magyar adatközlés elmaradottságában és ezek kölcsönhatásában kell keresni. Ahhoz, hogy számottevő fejlődés és előrelépés történhessen a műfajban, mind a magyar adatszolgáltatási rendszerben, mind a magyar szemléletmódban jelentős változásnak kell bekövetkeznie a következő években.

Tófalvy Tamás:

Lehet-e folyamatos válságban az újságírás?

A technológiától a szakmai normákig – és vissza

Ha elmélyedünk az újságírás történetének szakmai diskurzusaiban, azt figyelhetjük meg, hogy a szakma éppen aktuális válságáról szóló viták, elbeszélések gyakorlatilag folyamatosak. A lehetséges okokat tárgyaló narratívákban vissza-visszatérő elemek a gazdasági, üzleti, politikai, kulturális és technológiai fejlemények. Így lehetett az eredője az újságírás válságának a 2008-as válság vagy a 2020-as koronavírus-járvány, de válságos állapotba sodorta már az újságírást a demokratikus berendezkedés átalakulása, a populizmus térnyerése, a „bulvárosodás”, a „fake news”, továbbá a televízió, az internet, a közösségi média vagy a platformok térnyerése is. A különféle válságnarratívák középpontjában egyaránt szerepelhetnek üzleti modellek, szakmai és morális értékek, ismeretelméleti állásfoglalások, illetve ezek tetszőleges kombinációi. E tanulmányban – áttekintve az újságírás válságdiskurzusairól szóló metairodalmat – egyfelől annak kísérlek meg utánajárni, hogy milyen motívumok és témák jellemzik az újságírás válságnarratíváit. Másfelől az érdekel, hogy ezek az elbeszélések milyen kulturális, társadalmi, gazdasági és technológiai kontextusokkal függhetnek össze – különös tekintettel ez utóbbira. Összegezve a rendelkezésre álló modellek tanulságait pedig azt a címben is feltett kérdést kísérlem meg megválaszolni, lehetséges-e egyáltalán, hogy az újságírás folyamatos válságban van?

Gödri Rita:

Pályakezdő újságírók helyzete Magyarországon

Viselkedésváltozás és a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása web 2.0-ás közegben

Kutatásomban azt vizsgáltam, milyen lehetőségei vannak Magyarországon a pályakezdő újságíróknak. Milyen mértékben tudják hasznosítani az egyetemen megszerzett tudásanyagot? Milyen elvárásokat támasztanak velük szemben a szerkesztőségek? Milyen elhelyezkedési lehetőségekkel számolhatnak a tanulmányaik alatt és után? Hogyan vélekednek saját pályakezdési lehetőségeikről? Eredményeimet kilenc darab félig strukturált interjúból gyűjtöttem össze, amelyet az Átlátszó, az Átlátszó Oktatás, a Direkt36 és a 24.hu junior és senior újságíróival, valamint főszerkesztőivel készítettem. Kutatásomból kiderül, hogy a pályakezdő újságírók szakmai nehézségeit nagyrészt az okozza, hogy nincs szinkronban az egyetemen elsajátított tudásanyag a főszerkesztői elvárásokkal (hiszen a legtöbb, hazánkban folyó kommunikációs képzés nem az újságírás-oktatásra koncentrál, és nem kellően gyakorlatorientált). Tovább bonyolítja a helyzetet a magyarországi médiatulajdonlási viszonyrendszer átalakulása is, amelyet interjúalanyaim közül sokan a hazai nyilvánosság beszűküléseként azonosítanak. Kutatásom nem reprezentatív, de kiindulási alapként szolgálhat további újságíró-kutatások számára.

Dési János:

Zsoldosok

Esszé az újságírói attitűdök változásáról a rendszerváltástól az új cenzúráig

Az 1980-as évektől mindenképpen érezhetővé vált, hogy a sajtó mind szabadabb – még ha a teljes szabadságtól nagyon messze is járt még. Ugyan a pártirányítás1 az évtized legvégéig így-úgy működött, ugyan sok tabutéma maradt, mégis egyre több független gondolat jelenhetett meg az első nyilvánosságban is. Bár akadnak olyan jellegzetes írások, amelyek politikai instrukciókra nyilvánvaló hazugságot tartalmaztak (Demszky Gábor megveri a rendőröket az Esti Hírlapban, vagy Szabó László egyik-másik írása a Népszabadságban, például a boglári kápolnáról, Hajdu János írása Csoóri Sándorról stb.), a sajtót egyre kevésbé jellemezte a nyílt hazugság. A cenzúra bizonyos témákat szigorúan tiltott, másokat korlátozni próbált, ám az első nyilvánosság újságíróinak utasításra egyre kevésbé kellett hazudniuk, propagandaszövegeket közölniük – még ha az első nyilvánosságban nagyok is voltak a különbségek az egyes szerkesztőségek között. A közvélemény egyre inkább azokat tekintette pozitív példának, akik igyekeztek kimondani a valóságot, kijátszani a hatalmat (mint a Magyar Rádió 168 óra és Bagoly című műsora, a Magyar Nemzet sorozatai stb.). Ezzel szemben a Fidesz 2010-es hatalomra jutása után a féldiktatórikus rendszer újbóli kiépülésével drámaiak a változások, s egész újságíró-nemzedékek nőnek bele a szándékos hazugságok gyártásába a kormánypárti médiában dolgozva – és nyoma sincs annak, hogy tenni próbálnának ez ellen. Ez részben talán a foltokban megmaradt szabadság miatt van, hiszen az, akinek ezt nem veszi be a gyomra – és kevésbé törődik az egzisztenciális érdekeivel –, talán talál még valami helyet a maradék független sajtóban. Ez az írás egy újságíró szemszögéből idézi fel az újságírói attitűdök változásait, módszerét tekintve tehát az insider view, műfaját nézve az esszé kategóriájába tartozik.

Szekfű András:

Filmek és forintok

Szakmai kordokumentum 1981-ből

Külsős szerkesztő-riporterként 1981-ben, majd 1984-ben néhány kommunikációs témájú anyagot készítettem a Hajdu János által szerkesztett A Hét című vasárnap esti televíziós magazinba.1 Első anyagom elkészítése annyira érdekesnek tűnt számomra, hogy az adás után a történetet elmeséltem egy ismerősnek, és ezt felvettem magnóra. Az alábbi szöveg ennek az 1981-es hangfelvételnek kis mértékben rövidített és szerkesztett, de tartalmilag dokumentum hűségű változata. A forgatás 16 mm-es színes negatívra történt, az adásba került változatot az MTVA Archívuma ma is őrzi. Szövege e cikk végén olvasható.

Kékesdi-Boldog Dalma:

Az 1980-as évekbeli magyar tájékoztatáspolitika egy rendkívüli esemény tükrében

A csernobili atomkatasztrófa a Népszabadságban

A médiarendszer és a politikai rendszer kapcsolatát nemcsak a hatalom és az irányítás módja felől lehet megközelíteni, hanem a médiapolitika gyakorlati működésén keresztül is. A Kádár-korszak tekintélyelvű tájékoztatáspolitikájában az 1980-as évekre bizonyos makro- és mikropolitikai tényezők következtében számos apró erózió jelent meg, amelyek hatására a sajtóirányítás egyre rugalmasabbá vált, és főként már csak retorikai szinten követte a szovjet tájékoztatáspolitikai modellt. A gyakorlatban ugyanis számos, az államszocialista narratívába nehezen beépíthető eseményről is tájékoztatnia kellett. A következőkben a tájékoztatáspolitika gyakorlati működését az 1986-os csernobili atomkatasztrófa Népszabadságban megjelenő – a radioaktív sugárzással kapcsolatos – híreinek elemzésével fogom jellemezni. Jelen írásban kutatási részeredményeim közreadásával egy esettanulmányon keresztül a Kádár-korszak médiarendszer-elméleti megközelítésére teszek kísérletet, és előre vetítem ezen elméletek átgondolásának szükségességét is.

Barta Judit:

A magyar újságírók gyakorlatai a közösségi médiában

A dialógus hiánya

A közösségi média nem egyéb, mint aggregált privát szférák együttese, kereskedelmi szereplőkkel kiegészítve, ami a konvergens médiakörnyezet és a megosztásalapú információterjedés miatt gyakorlatilag egybemosódik az online sajtó által kreált „hivatalos” nyilvánossággal. A hírmédia szereplőinek intézményes és egyéni stratégiákat kell találniuk arra, hogy ebben a hálózati hírökoszisztémában kiemelt információs csomópontok maradhassanak. Az újságírói praxisra hatással vannak a széles értelemben vett digitális kultúra folyamatosan változó gyakorlatai, de az adott újságírói kultúrától függ, hogy e gyakorlatokat a szakma miképpen hasznosítja vagy formálja a maga képére. Az angolszász újságírók praxisát nagymértékben áthatotta a technológiai know-how és így a digitális kultúrát jellemző transzparencia és participativitás, ám a magyar online újságírószakma a digitális kultúra e jegyeit kevésbé olvasztotta magába. Így itthon a felhasználókkal való együttműködés korlátozottabb formája valósul meg, tehát nem figyelhető meg a „hálózati újságíró” megjelenése. A dolgozat ennek az adaptálásbeli eltérésnek az okait vizsgálja.1

Hermann Irén – Wild Judit:

Betegség vagy állapot?

Kvalitatív kutatás a magyarországi újságírás problémáiról

A magyarországi újságírás legfontosabb problémáira és az ehhez kapcsolódó, az újságírók irányában mutatkozó lakos-sági bizalmatlanságnak tulajdonított okokra kereste kvalitatív kutatásában a választ a Gőbölyös József Soma Alapít-vány. A tényfeltáró újságírást támogató szervezet által megkeresett médiumok főszerkesztői a szakmai és a lakossági bizalmatlanságban megnyilvánuló problémák gyökerét a korrupcióban, a gyenge színvonalban és a médiára nehezedő politikai és gazdasági nyomásban látják. A felmerülő – némileg strukturális – problémákra csak kevesen látnak gyógy-írt. Az ilyen véleményen levők az internetnek az újságírásban betöltött – amúgy meglehetősen vegyes megítélésű – szerepétől várják a kiutat. Mindazonáltal az újságírással kapcsolatos külső és belső problémák távolról sem tűnnek helyi specialitásnak.

Winfried Schulz:

Mi kell a minőségi újságíráshoz?

Az alábbi írás arra a kérdésre keres választ, hogy mi különbözteti meg a jó újságírást a rossz újságírástól. Ezután azt vizsgálja: milyen feltételeknek kell teljesülniük ahhoz, hogy az újságírók jól végezhessék munkájukat.

Michael Kunczik:

A demokratikus újságírás

Az alábbi írás a sajtószabadság és a demokrácia viszonyát vizsgálja. Felidézi a téma – jobbára marxista gyökerű – szakirodalmát, majd elemzi az újságírók nyugati demokratikus társadalmakban bevett szakmai szerepértelmezéseit. Sorra veszi a demokratikus újságírásra leselkedő veszélyeket, köztük az újságírók manipulálását a PR eszközeivel és a média kommercializálódását.

Ószabó Attila – Vajda Éva:

A valóság nyomában

Az oknyomozó újságírás eszközei és módszerei

Az alábbi írás röviden áttekinti az oknyomozó újságírás társadalmi-politikai hátterét és a fogalom eredetét. A szerzők bevezetik az olvasót az oknyomozás leggyakoribb nehézségeibe, saját, magyarországi tapasztalataikkal illusztrálva azokat. Végül leírják az oknyomozó újságíró eszköztárát a forrásokkal való bánásmód alapszabályaitól a különböző trükkök alkalmazásáig.