Zene

Borbíró Aletta:

„Fontos, hogy networkölj, aha”

Hálózatosság és (média)konvergencia Krúbi Szív című dalában

A jelen tanulmány Krúbi Szív című videóklipjét értelmezi a transzmedialitás és a konvergens kultúra fogalma felől. A rap műfaj jellemzőinek rövid ismertetése mellett előtérbe kerül, hogy a műfaj miként kapcsolódik össze a domináns médiumokkal, miként adnak teret a közösségimédia-platformok az alteregóépítésre, és hogyan tették láthatóbbá a rapperek között működő hálózatosságot. A Szív című dal és videóklipje reprezentálja a magyar zeneipar hálózatosságát, illetve olyan képi és metareflexív jegyeket tartalmaz, amelyek a vizuális médiumok változását viszik színre, miközben bemutatja a médiakonvergencia logikáját is.

Ignácz Ádám:

A populáris zene megítélésének változásai a kádári Magyarország ifjúsági sajtójában – az első 15 év (1957–1972)

Tanulmányomban a magyar popzenei újságírás történetének első időszakával (1957–1972) foglalkozom, a Kádár-korszak három legnépszerűbb és e kérdésben leginkább releváns sajtóterméke (a Magyar Ifjúság, az Ifjúsági Magazin és a Világ Ifjúsága) átfogó vizsgálatával. Azt igyekszem kifejteni, hogy az említett ifjúsági lapok miként váltak a nyugati popzenei szaklapok egyfajta pótlékaivá a szocializmus időszakában, s hogy mikor és milyen mértékben próbálták a kulturális vezetés elvárásai mellett az olvasói igényeket is kielégíteni. A popzenei irányzatokon túl a komolyzenét és dzsesszt is érintő elemzés végső soron a kultúrpolitika beattel kapcsolatos ambivalens viszonyára és bizonytalanságaira mutat rá, majd egy olyan konzervatív fordulatra hívja fel a figyelmet, amely látszólag váratlanul és előzmények nélkül 1969-től fokozatosan fel kívánta számolni a nyugati popkultúrát a hatvanas évek közepén övező „demokratikus” közhangulatot.

Bizó Gábor:

A zeneipar az új rádió korában

A rádiózás elsorvasztja a lemezipart. Így vélték sokan nyolcvan éve, amikor a rendszeres műsorszórás lehetővé tette a hallgatóknak, hogy ingyen hallgassák a legújabb zenéket. „A másolás megöli a zenét” – hangzott harminc éve az egyik szerzőijog-védő kampány szlogenje, amikor a magnókazetták otthoni másolása a hangfelvétel eladásokat fenyegette. A digitális tömörítések pedig elsorvasztják a zeneipart és megölik a rádiót – hangoztatták sokan néhány éve, amikor a fájlcserélés tömeges méretet öltött. Hogyan alkalmazkodtak mindenkor a zenészek a megváltozott körülményekhez, avagy miként maradhatott minden új médiumnak „tönkretennivaló?” Mennyiben tehetők felelőssé a másolás elterjedésében a technikai körülmények és mennyiben a közönség igénye? Hogyan találhat közönségre egy ma induló előadó, és mi a szerepe ebben az „új rádiónak”?