Pintér Melinda:
Pintér Melinda:
A Republikánus Párt politikai pólusváltása az 1930-as évektől és a konzervatív sajtó szerepe
E tanulmány egy olyan témát mutat be, amely a hazai elemző munkákban eddig kisebb szerepet kapott: a Republikánus Párt jobbra tolódása és a konzervatív sajtó közötti összefüggést – különös tekintettel az 1950-es évek végén és az 1960-es évek elején meginduló konzervatív mozgalomra. A Republikánus Párt az 1930-as évektől egyre markánsabban megfigyelhető, majd a maga teljességében az 1960-es években megvalósuló konzervatív fordulatára általában a média és különösen a sajtó reflektál: megnő a dedikáltan konzervatív kiadványok száma és megváltozik a tematikájuk. E tanulmány részletezi a Republikánus Párt ideológiai változásának kiváltó okait és gyakorlati megvalósulását, majd a 20. század konzervatív folyóiratainak áttekintésével – nagy hangsúlyt helyezve az 1955-ben alapított National Review magazinra – vizsgálja a párt és az egész konzervatív oldal esetében végbemenő változásokat.
Kulcsszavak: amerikai pártrendszer, konzervativizmus, konzervatív fordulat, konzervatív mozgalom, liberalizmus, libertarianizmus, National Review, neokonzervativizmus, Republikánus Párt, roosevelti koalíció

Médiakutató, 2021. tavasz, XXII. évf. 1. szám, 35–46. o.
Pajor Szabolcs:
Pajor Szabolcs:
A mai Republikánus Párt létrejötte az 1930-as években és fejlődése az 1960-as évekig
Az elmúlt 100 év során az Egyesült Államok két fő politikai pártja, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt helyet cserélt a politikai spektrumban. Mindkét pártban voltak progresszívak és konzervatívak, azonban ma szinte csak a Republikánus Pártban találunk konzervatívokat. Tanulmányomban röviden bemutatom a Republikánus Párt konzervatív átalakulását. A párt jelenlegi identitásának, retorikájának és politikai narratívájának gyökereit a gazdasági válság utáni Kalifornia államban találhatjuk meg. 1934-ben egy kormányzóválasztás során a republikánusok először bízták a kampányukat politikai tanácsadókra. A kormányzóválasztási kampány során jelentős mértékben megnőtt a médiapolitizálás, a professzionalizáció, a kampánykommunikáció és a politikai narratívák súlya. A Republikánus Párt új narratívát dolgozott ki, amely egy máig kitartó széles, motivált és elkötelezett szavazóbázist eredményezett. Bemutatom azt is, hogy a Kaliforniából indult irányzat miként bővült és fejlődött az 1960-as évekig, kitérve Richard Nixon elnökre és a hírhedt déli stratégiára.
Kulcsszavak: amerikai konzervativizmus, Barry Goldwater, déli stratégia, Frank Merriam, New Deal, politikai kommunikáció, Republikánus Párt, Richard Nixon, Ronald Reagan, Whitaker és Baxter

Médiakutató, 2021. tavasz, XXII. évf. 1. szám, 47–57. o.
2025
November
Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.
2024
Április
"A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március
A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
Január
Ment-e a világ előbbre a computerek által?
2015
Április
„Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget
2014
Október
Epizódok a budapesti gettó
történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget
2010
Szeptember
Pártosság vagy pártatlanság?
A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.
2009
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43