Kulcsszó – digital literacy

Horváth Dorka:

Horváth Dorka:

Az interaktív könyv mint hibrid médium

Az online világ egyre mélyebben szövi át a társadalmat. Ez a folyamat nem hagyja érintetlenül az olvasás területét sem, és eddig nem ismert, új jelenségekre irányítja figyelmünket. Az olvasás módjának átalakulása a történelem során soha, talán még Gutenberg találmányának köszönhetően sem volt olyan mértékű, mint napjaink online technológiáinak hatására. A könyvnyomtatás nemcsak az olvasás módozatát változtatta meg (Briggs & Burke 2002), hanem új dimenzióba helyezte terjesztésének lehetőségét is, hiszen a tudásmegosztás sosem látott mértékben gyorsult fel. Ma az információs társadalom kialakulásával ez a folyamat még inkább érvényesül, ami hatással van a Gutenberg-galaxisra is (vö. McLuhan 1962), és eredményezheti a könyv és az olvasási szokások átalakulását. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy egy új hibrid médium – a Gutenberg- és az internet-galaxis között elhelyezkedő – interaktív könyv létrejöttének körülményeit és használhatóságának egyes aspektusait mutassam be.

Kulcsszavak: digital literacy, e-könyv, Gutenberg-galaxis, hibrid médium, innováció, interaktív könyv, internetgalaxis, olvasásfejlesztés, újmédia

Médiakutató, 2021. nyár, XXII. évf. 2. szám, 133–142. o.

Letöltés (PDF)

Facebook
Médiakutató beszélgetések

2025

November Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

2024

Június A távírótól az internetig: két bináris hálózat összevetése. Boldog Dalmával Jamriskó Tamás beszélget.

Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.

Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató

Január Milyen a magyar médiarendszer? Hibrid vagy autoriter rezsim? Bátory Attilával, Sipos Balázzsal és Sükösd Miklóssal Bajomi-lázár Péter beszélget.

2022

Március Szamizdat vagy valami más? Bolla Ritával, a Nyomtass te is! aktivistájával Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Lehet-e, szabad-e, kell-e szabályozni a társasmédia-platformokat? Bayer Judit, Polyák Gábor, Rozgonyi Krisztina és Ződi Zsolt médiajogászokkal Bajomi-Lázár Péter beszélget.

Február Mi az a cenzúra? Hol a határ cenzúra és szerkesztés között? Gosztonyi Gergely médiajogásszal Bajomi-Lázár Péter beszélget

Január Ment-e a világ előbbre a computerek által?

2015

Április „Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget

2014

Október Epizódok a budapesti gettó történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget

2010

Szeptember Pártosság vagy pártatlanság? A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.

2009

November A frankfurti és a birminghami iskola – Császi Lajossal és Istvánffy Andrással Bajomi-Lázár Péter beszélget

Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43