Iványi Márton:
Iványi Márton:
A globális digitális médiagazdaság múltja, jelene és jövőjének kilátásai
A világpolitikai környezet immár évtizedek óta a transznacionális vállalatok és a globális termékláncok felemelkedését eredményezi. E folyamat egyik leglátványosabb színtere az információs és kommunikációs technológiák térhódítása. A számítógép-alapú kommunikáció a magántőke technikai korszerűsítésének és digitalizációjának, a korábbi ágazatok újakkal való összefonódásának, az államilag előmozdított, versenyelvű piaci liberalizációnak és a mindezt kísérő intézményi szerkezetváltásoknak együttes következményeként tört előre a második világháború után eltelt időszakban. E folyamatok megértéséhez elengedhetetlen a hidegháborús időszakban kibontakozni kezdő, majd annak végével átmenetileg egyoldalúvá szilárduló, valamint a kétezres évek első évtizedében véget érő, a megjelenő kihívásokra válaszokat kereső amerikai nagyhatalmi perspektíva figyelembevétele. A releváns 20–21. századi történéseket időről időre változó formában kísérik végig a nemzetközi politikai gazdaságtan és a geopolitika közötti kölcsönhatások, ezért a történelmi fókuszt indokolt interdiszciplináris vizsgálódássá tágítani. E tanulmány ennek megfelelően azt a mozgásban levő, szétszálazhatatlan és ellentmondásokkal teli szövevényt mutatja be, amely a fenti viszonyok összjátékaként jött létre, és ezáltal nagyhatalmi és transznacionális vonásokat egyaránt felsorakoztat.
Kulcsszavak: digitális média, internet, információs és kommunikációs technológiai szektor, politikai gazdaságtan, geopolitika, társadalomkritika, transznacionális vállalatok, kapitalizmus
A globális digitális médiagazdaság múltja, jelene és jövőjének kilátásai
Médiakutató 2018. ősz-tél 137-148 o.
Parapatics Andrea:
Parapatics Andrea:
Regionális nyelvi sajátosságok megjelenése és megítélése a közösségi médiában
E tanulmány a közösségi médiát mint az empirikus nyelvészeti kutatások egy lehetséges adatforrását vizsgálja. A digitális kommunikáció passzív megfigyelésével gyűjthető nyelvi adatok létezésére hívja fel a figyelmet, elemzett mintája ezért véletlenszerű, nem reprezentatív. A szociolingvisztikai vizsgálatokban rendkívüli jelentőségük van azoknak az információknak (más módszerekkel gyűjtött adatok mellett), amelyek minőségét nem befolyásolja a kutató jelenléte. A közösségi média tulajdonképpeni arctalansága, a szóbeliség több sajátosságát hordozó, kevésbé reflektált nyelvhasználata ilyen vágyott, megbízható adatokat eredményez. E tanulmány nagy számban mutat be saját gyűjtésű objektív és szubjektív nyelvi adatokat, azaz nyelvi tényeket és véleményeket, rávilágítva arra, hogy a minta a felhasználók preskriptív, egynormájú nyelvszemléletéről tanúskodik, amely alapján előszeretettel ítélkeznek hangtani, szintaktikai és lexikai regionalizmusok, illetve használóik felett, és javítják ki azokat. Figyelmeztet arra a szerepre is, amelyet a közösségi média a metanyelvi kompetencia fejlesztésében és az attitűdök formálásában játszhat, akár laikus felhasználók bejegyzései révén, akár célzott nyelvi ismeretterjesztés formájában.
Kulcsszavak: anyanyelv, dialektológia, digitális média, közösségi média, metanyelvi kompetencia, nyelvi attitűd, nyelvjárás, nyelvi tévhitek, regionalizmus, szociolingvisztika
Regionális nyelvi sajátosságok megjelenése és megítélése a közösségi médiában
Médiakutató 2020. nyár 59-73 o.
Tófalvy Tamás:
Tófalvy Tamás:
Összeköthető-e a magyar tartalomszolgálatás társadalomtörténete és az angolszász médiatörténeti hagyomány?
„A munka ezen a területen éppen csak elkezdődött: sokkal többre lenne szükség” – írja Fred Turner (2017) az internet nem-amerikai, helyi kultúrtörténeteinek feltárásáról. És valóban, bár a digitális média angolszász és főként Egyesült Államokbeli múltja aránylag gazdagon dokumentált és feltárt (lásd Boczkowski 2004), a peremvidékek – legyen az az úgynevezett Globális Dél vagy éppen Közép-Kelet Európa – digitális történelmeiről nem sokat tud a társadalomtudomány. Tanulmányomban a magyar digitális média (azon belül is a tartalomszolgáltatás) társadalomtörténetének megírhatóságával kapcsolatban egyetlen módszertani kérdést szeretnék feltenni. Egy, a közelmúlt történelmének részét képező és több tudományág, hagyomány által vizsgált terület kutatása milyen kapcsolatban állhat az angolszász társadalom- és kultúrtörténeti, technológia- és médiatörténet-írás paradigmájával?
Kulcsszavak: digitális média, internet, kritikai technológiakutatás, módszertan, tartalomszolgáltatás, társadalomtörténet-írás
Médiakutató 2020. tavasz 123-130 o.
Tófalvy Tamás:
Tófalvy Tamás:
Minden egyben Tibi atyától Kasza Tiborig
Felhasználói szokások és fogyasztási mintázatok a Facebook által dominált magyar digitális tartalom-ökoszisztémában
Mára a Google mellett a Facebook vált a legnagyobb globális tartalommegosztó platformmá, ezzel a magyar digitális média-ökoszisztémában is meghatározóvá, elérve Európa legintenzívebb közösségi médiahasználó nemzetének gyakorlatilag összes internetezőjét. A magyar médiatartalmak Facebookon való fogyasztásáról, megosztásáról és értelmezéséről szóló adatokból két nagy trend rajzolódik ki. Az egyik szerint a mai magyar nyelvű interneten a legsikeresebb szereplők – mint például Tibi atya, Kasza Tibor és a Mindenegybenblog – elérései sokszorosan meghaladják a hagyományos médiavállalatok eléréseit azáltal, hogy forgalmukat a Facebookra optimalizálják. A másik szerint a hagyományos médiavállalatok tartalmainak online disztribúciója is egyre jobban kötődik a platformhoz: a felhasználók túlnyomó része már nagyrészt vagy kizárólag a Facebookon keresztül olvas híreket és egyéb tartalmakat. E tanulmányban nemzetközi és eddig nem feldolgozott hazai adatok alapján ezeknek a trendeknek a tágabb kontextusát, fontosabb részleteit és lehetséges következményeit kísérlem meg értelmezni. Melyek azok a médiatartalmak, amelyek a legtöbb interakciót produkálják a magyar Facebookon? Hogyan fogyasztanak a felhasználók médiatartalmakat a platformon, és milyen attitűdjeik vannak? Milyen hatással van a Facebook a tartalomszolgáltatók márkáira és tartalmainak megítélésére, és ebből milyen következtetéseket lehet levonni a hazai tartalomszolgáltatás jövőjére nézve?
Kulcsszavak: Facebook, digitális média, tartalomfogyasztás, internet, közösségi média
Minden egyben Tibi atyától Kasza Tiborig
Felhasználói szokások és fogyasztási mintázatok a Facebook által dominált magyar digitális tartalom-ökoszisztémában
Médiakutató 2018. tavasz 51-65 o.
A Médiakutató szerkesztősége publikációs pályázatot hirdet a következő témákban:
2024
Április "A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43
„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés
Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró
Magyar Kommunikációtudományi Társaság
Sajtószabadság Központ (rendszeres tevékenységét források hiányában megszüntette)