Nagy Orsolya:
Nagy Orsolya:
Elmosódó határvonalak
A szerzői és a rajongói értelmező szerepek hibridizálódása az EPIC: The Musical című zenei album kísérőtartalmaiban
A gyártói és a befogadói oldalt elválasztó határok évtizedek óta egyre inkább fellazulnak; a prosumer szerep megjelenése nem újdonság a médiakutatás világában. Ugyanakkor míg viszonylag nagyobb akadémiai érdeklődés övezi a szerzővé előlépő befogadót vagy rajongót, ritkábban esik szó a rajongói tartalomgyártó stratégiák szerzői kommunikációba való beépüléséről, illetve a szerzői és a befogadói értelmezések vagy kánonok egymáshoz viszonyulásáról. Tanulmányomban a Jorge Miguel Rivera-Herrans által írt és kiadott EPIC: The Musical című koncepcióalbum népszerűsítéséért felelős tartalmakat elemzem, bemutatva, hogyan viszonyulnak egymáshoz a szerző által nyilvánosságra hozott (ön)elemző tartalmak és a klasszikus rajongói szövegértelmező gyakorlatok. Azt is górcső alá veszem, hogy miként hatnak ezek az értelmezést befolyásoló szövegek a rajongói tartalomgyártásra, illetve hogy az utóbbi miképp járul hozzá a további népszerűsítő vagy épp magyarázó szerzői tartalmak létrejöttéhez. A kutatás során kulcsaspektus a szerző mint híresség befolyásoló szerepe a közönség értelmezői munkájára.
Kulcsszavak: hibridizáció, médiakonvergencia, populáris kultúra, rajongói kultúra, szerzőiség

Médiakutató, 2025. nyár–ősz, XXVI. évf. 2–3. szám, 57–67. o. https://doi.org/10.55395/MK.2025.2-3.5
2025
November
Szamizdat a nyolcvanas években. Jakab Lajossal Bajomi-Lázár Péter beszélget.
2024
Április
"A történelem olyan, mint egy szappanopera." Mátay Mónikával Jamriskó Tamás beszélget.
Március
A videójáték ma már nem egy szubkulturális jelenség – Pintér Róbert médiakutató
2022
Január
Ment-e a világ előbbre a computerek által?
2015
Április
„Szomszédok közt” -- Kovács M. Andrással és Lányi Balázzsal Bajomi-Lázár Péter beszélget
2014
Október
Epizódok a budapesti gettó
történetéből. Surányi Andrással és Örkény Antallal Mátay Mónika beszélget
2010
Szeptember
Pártosság vagy pártatlanság?
A mai magyar média. Médiakutató Pódiumbeszélgetés.
2009
A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként 2000 óta adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog,
a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben.
Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik.
Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat!
A szerkesztőség
Adószámunk: 18687941-2-43