Találatok

Német Szilvi:

A főáram elfoglalása – politikai agitáció és posztmodern képi eszközökta természetes nyelvfeldolgozással

Az internetes mémek egy lehetséges kultúrtörténete

A tanulmány az internetes mémek kultúrtörténetével és politikai célú felhasználásával foglalkozik. Történeti áttekintésen keresztül mutatja be, hogy az online kommunikációt ma meghatározó képalkotó technikák már az avantgárd óta részét képezik a különböző művészeti és társadalmi mozgalmak eszköztárának. A szöveg példákon keresztül elemzi azokat a vizuális stratégiákat, amelyek a múlt század folyamán elsősorban baloldali projektekhez kapcsolódtak, majd kitér arra a fordulatra, amelynek eredményeként ugyanezek az eszközök az ezredfordulót követően már a jobboldali mozgalmak kibontakozását (is) elősegítik az online nyilvánosságban.

Glózer Rita:

Instavers

Versolvasás, irodalomkritika és irodalmi közönség a mobilapplikációk korában

A közösségi média korában a teljes irodalmi nyilvánosság átalakulásának részeként az irodalomkritika diszkurzív közegében is alapvető változások zajlanak. Az irodalmi és a kritikai szféra egyszerre látszik tágulni és szűkülni, hiszen miközben az online felületeken kiszélesedik az amatőr kritikai diskurzus, addig a hagyományos nyomtatott fórumok – kritikai lapok, rovatok – rohamos beszűkülése és leépülése zajlik, és az ígéretesen induló amatőr online irodalomkritika is inkább csak a kritikai gyakorlat laicizálódását és popularizálódását eredményezi. Ezek az ellentmondásos folyamatok kultúrszociológiai keretben értelmezhetők mind a frankfurti iskola magaskultúra–populáris kultúra-megkülönböztetését, mind az angolszász highbrow–middlebrow–lowbrow különbségtételt alapul véve, a médiaoptimista megközelítés pedig demokratizáló potenciáljuk vizsgálatára ösztönözhet. Az alábbiakban egyetlen médiafelületre fókuszálva azt vizsgálom, hogy a megfigyelt folyamatok miképpen eredményezik az irodalomfogyasztás és a műkritika leegyszerűsített, könnyen fogyasztható formáinak kialakulását, az irodalom valamiféle „visszafolklorizálódását”, illetve a vonatkozó gyakorlatoknak a magaskultúrától a populáris mémkultúráig terjedő spektrum mentén való szerveződését.

Veszelszki Ágnes:

Konfliktuskezelés a közösségi médiában

Esettanulmány a Trollfoci vs. Notts County példáján

2015 januárjában az összes magyarországi felhasználót letiltotta az egyik nagy-britanniai futballklub a Facebook-oldaláról. Esettanulmányomban annak járok utána, mi vezetett ehhez a döntéshez, mi lehetett a kiváltó oka, és miképpen oldódott fel ez a közösségi oldalon zajló konfliktus. A konfliktus szereplői egyfelől az angol harmadik ligabeli Notts County labdarúgó csapat (és a kommunikációért felelős teamje), másfelől a magyar Trollfoci Facebook-oldal, illetve felhasználói. A konfliktus kiindulópontja egy magyar játékos átigazolása volt az angol csapathoz (egy másik angliai klubtól, az Ipswich Towntól). A futballista a szurkolók szerint igen nagyképű és fellengzős videonyilatkozatot adott több alkalommal is, amivel kiváltotta a focirajongók ellenszenvét, és ezáltal internetes mémek alapjává is vált. A dolgozatban ezt a folyamatot vizsgálom meg a mémek, a nyelvhasználat és a konfliktuskezelés szempontjából. Az elemzés egy korpuszalapú empirikus vizsgálatra épül, fő szempontjai a következők: a létrejött mémek típusa, az angol és magyar makaróninyelv, a Hunglish stíluselemként és humorforrásként való használata, továbbá az angol csapat példaértékűnek tekinthető konfliktuskezelési módja.

Kollár József:

A bullshit-ontológia kreatív rombolása

Harry G. Frankfurt On Bullshit (A Hantáról, [2005] 2008) című, bestsellerré vált filozófiai műve az első kísérlet a bullshit megértését segítő elmélet létrehozására. A szerző úgy véli: bár tisztában vagyunk azzal, hogy kultúránk lényegi vonása a bullshit, valamiért – talán éppen a bullshit vonzó szirén-ontológiája miatt – képtelenek vagyunk szisztematikusan szembenézni vele. Jelen dolgozat Frankfurt elméletével polemizáló, de önálló teória a bullshit megértése és kreatív destrukciója céljából. Írásom a média-bullshitre történő analitikus filozófiai reflexió, annak ellenére, hogy közvetlenül egy szót sem ejtek a médiában lezajló konkrét eseményekről. Reményeim szerint az elemzés eredményeként mód nyílik egyrészt arra, hogy világosabb képet kapjunk a média- bullshit ontológiájáról, másrészt elméletem eszközöket kínál arra, hogy – ott, ahol nem adaptív a bullshit használata – más kifejezésmódokra legyen cserélhető.

Havasmezői Gergely:

A digitális képek szerepe az online sajtószövegben

A dolgozat a digitális vizuális elemek szerepét kívánja felmérni az online sajtószövegben. A fotók, a videók, a kép és a videó közötti műfajok, a más oldalakról származó betétek, interaktív ábrák stb. egyre gyakoribbak az online sajtóban; a közönség hozzászokott jelenlétükhöz és értelmezésükhöz. Az új online sajtónyelv több jellemzőjében is különbözik az internet előtti sajtószövegtől; ezek egyike az, hogy a vizuális elemek gyakran elválaszthatatlan részét alkothatják. Ám nem minden vizuális elem válik valóban a szöveg részévé: az esetek túlnyomó részében a képek még mindig pusztán illusztrációs célt szolgálnak. Annak, hogy az online sajtó nem mindig használja ki az írott szöveg és a vizuális elemek összjátékából adódó új szöveg lehetőségét, számos oka van. Ilyen a digitális képekkel szembeni minőségi vagy esztétikai kifogás; eredetiségük és manipulálhatóságuk kérdése; továbbá a szervezésbeli problémák: a szerkesztőségek még nem tanulták meg az újságírók és a vizuális szakemberek együttműködését megbecsülni és vezérelni. Amikor azonban e két szakma együtt dolgozik, kiemelkedően értékes eredmények születhetnek.

Torbó Annamária:

„Egyszerre szórakozom, borzadok el és tájékozódom egy időben”

Az érzelmek és a csoporthoz tartozás szerepe a hírfogyasztásban1

A tájékozódás és a szórakozás funkciója sokkal erőteljesebben összekapcsolódik, mint korábban bármikor. A közösségi médiumok uralta digitális környezetben hasonlóan fogyasztjuk a híreket, mint a szórakoztató tartalmakat: bár azt hihetnénk, hogy a hírfogyasztásunkat alapvetően a racionalitás dominálja, inkább érzelmi alapon válogatunk a hírek között. Abban, hogy mely tartalmak ragadják meg a figyelmünket, nagy szerepük van azoknak a közösségeknek, amelyekbe tartozunk, vagyis sokat adunk a hozzánk közel álló vagy általunk követett emberek véleményére, akik hasonló értékeket képviselnek. Mindezek a személyek és csoportok a hírek hitelességének megítélésében is fontos szerepet játszanak. Empirikus kutatásom fókuszában 20 és 25 év közötti egyetemi hallgató

Bene Márton:

Megosztó politikusok

Virális tartalmak a képviselőjelöltek Facebook-oldalain a 2014-es kampányban

E kutatás kvalitatív és kvantitatív eszközökkel vizsgálja a 2014-es kampány képviselőjelöltjeinek 25 virális posztját, illetve azok 1822 nyilvánosan elérhető megosztását. Arra a kérdésre keres választ, hogy miként érnek el szokatlanul nagy megosztásszámot ezek a posztok. A viralitás tartalmi és interakciós aspektusaira fókuszál: azt vizsgálja, e virális tartalmaknak milyen közös és speciális jellemzőik vannak, miként osztják meg őket a követők, illetve milyen mértékben váltanak ki reakciókat az őket megosztó felhasználók ismerőseiből. Az eredmények igazolják a negativitás politikai viralitásban játszott kitüntetett szerepét. E kutatásból az is kiderül, hogy elsősorban a konkrét szereplőkre vonatkozó morális alapú kritikák válnak virálissá. Ritkán van jelen közpolitikai alapú vagy a politikai tevékenység tartalmi aspektusaira fókuszáló negativitás a virális posztok között. A felhasználók a posztokat jelentős részben saját hozzáadott tartalom nélkül, torzítatlan formában továbbítják ismerőseiknek, akik azonban alig reagálnak a továbbosztott tartalmakra. A kutatási eredmények a nagy eléréssel rendelkező politikai oldalak viralitásban játszott szerepére is rávilágítanak.

Parapatics Andrea:

Regionális nyelvi sajátosságok megjelenése és megítélése a közösségi médiában

E tanulmány a közösségi médiát mint az empirikus nyelvészeti kutatások egy lehetséges adatforrását vizsgálja. A digitális kommunikáció passzív megfigyelésével gyűjthető nyelvi adatok létezésére hívja fel a figyelmet, elemzett mintája ezért véletlenszerű, nem reprezentatív. A szociolingvisztikai vizsgálatokban rendkívüli jelentőségük van azoknak az információknak (más módszerekkel gyűjtött adatok mellett), amelyek minőségét nem befolyásolja a kutató jelenléte. A közösségi média tulajdonképpeni arctalansága, a szóbeliség több sajátosságát hordozó, kevésbé reflektált nyelvhasználata ilyen vágyott, megbízható adatokat eredményez. E tanulmány nagy számban mutat be saját gyűjtésű objektív és szubjektív nyelvi adatokat, azaz nyelvi tényeket és véleményeket, rávilágítva arra, hogy a minta a felhasználók preskriptív, egynormájú nyelvszemléletéről tanúskodik, amely alapján előszeretettel ítélkeznek hangtani, szintaktikai és lexikai regionalizmusok, illetve használóik felett, és javítják ki azokat. Figyelmeztet arra a szerepre is, amelyet a közösségi média a metanyelvi kompetencia fejlesztésében és az attitűdök formálásában játszhat, akár laikus felhasználók bejegyzései révén, akár célzott nyelvi ismeretterjesztés formájában.

Mezei Alexandra:

Nyelvi változások a késő modern médiakörnyezetben

„Sosem lesz 1000 followerem, mert valaki mindig kikövet”

A web 2.0 vagy más néven közösségi média elhozta azt a forradalmat, amelynek hatására a befogadókból tartalomelőállítók lettek, az olvasók írókká váltak. E változás szükségessé teszi annak vizsgálatát, hogy miként írhatók le a közösségi média robbanásszerű elterjedésének hatására megjelenő új kommunikációs formák, a közösségi viselkedés és érintkezés szokásai, illetve milyen szerepet játszanak ezekben a web 2.0-hoz köthető nyelvi változások. E tanulmány a késő modern médiakörnyezetnek köszönhetően létrejött szociolingvisztikai és kommunikációs változásokat kutatja. Egyfelől része az újonnan létrejött viselkedésformák kritikai elemzése társadalomtudományi szempontból, másfelől pedig annak bizonyítása, hogy ezek a nyelvi megkülönböztetések valójában azokat az új típusú distinkciókat tükrözik, amelyek változó társadalmi struktúránk jelenlegi alapjai is.

Pólya Tamás:

A videojátékok kultivációs elemzése

Alapvetések és nemzetközi kutatások

A kultivációs elmélet a tömegmédia egyik meghatározó hatáselmélete. Fókuszában a televíziós műsorfolyam által megjelenített értékrendszer elemzése áll. Az utóbbi néhány évtizedben azonban „történetmondó” médiumként a televízió mellett a digitális játékok (videojátékok) is igen népszerűvé váltak, és számos eredményes nemzetközi kutatás jelzi, hogy a kultivációs megközelítés a digitális játékokra is megbízhatóan alkalmazható, hiszen a videojátékok audiovizuális médiumában éppúgy lehetséges értékrendszert kifejezni és sugallni az ábrázolt elemekkel (narratívával, képi-hangi megjelenítéssel, összefüggésekkel), mint a televíziós médiaanyagokban, s ezek mellett további figyelmet érdemel az interaktív rétegük is. Tanulmányom első felében kitérek a digitális médiumok történetmesélő szerepére, illetve a kultivációs elméletnek a videojátékkutatás vonatkozásában is releváns alapvetéseire, kritikáira és újabb fejleményeire, majd áttekintem a kultivációs szempontból jelentős videojáték-fogyasztási adatokat, és összehasonlítom a játékos- és a tévénézőtípusokat. Tanulmányom második felében a videojátékozásnak a televíziózáshoz képesti sajátosságaival és a konkrét kultivációs elemzésekkel foglalkozom. Írásom felfogható válaszként is arra a kérdésre, hogy a kultivációs elmélet ugyanolyan gyümölcsözően használható-e a videojáték – mint népszerű tömegmédium – üzenetrendszereinek vizsgálataiban, amiként a televíziós műsorokéban. Itt a (hagyományos) televíziózás és a videojáték (videojátszás) négy alapvető különbségét veszem szemügyre, majd azokat a nemzetközi kutatásokat tekintem át, amelyek egy vagy több videojátékot vizsgáltak a kultivációs elmélet segítségével.

Gayer Zoltán – Balog Barabás Tibor:

Adatbiztonság, adattudatosság a közösségi hálózatokban

A közösségi média hálózatai átalakítják hagyományos tereinket, fogalmainkat, intézményeinket, viselkedési szokásainkat. E rendkívül friss, ugyanakkor folyamatosan változó területről jelen cikkel az adatbiztonsághoz fűződő viszonyunk szempontjából foglalkozunk. A tanulmányban azt mutatjuk be, mennyire nem adattudatosak a Facebook felhasználói. A kísérlet, amelyben összesen 600 személyt vizsgáltunk meg, azt a kérdést járja körül, vajon hogyan viselkedünk, ha egy teljesen ismeretlen ember (valójában egy álprofil) ránk jelentkezik barátnak. A vizsgálat számadatai alapján megmutatjuk, hányan fogadnak el nem létező személyeket, és milyen tényezők befolyásolják az elfogadás/visszautasítás kérdését.

Bajomi-Lázár Péter:

Karaktergyilkosság vagy médiabotrány: mi a különbség?

A karaktergyilkosság számos közös vonást mutat a médiabotránnyal. Mindkettő normasértésekről szól, mindkettőt a média hozza nyilvánosságra, és mindkettő rombolja a célszemély reputációját. A karaktergyilkosságot azonban általában nemtelen praxisnak tartják, míg a médiabotrányt – pontosabban annak egy válfaját, a politikai botrányt – az újságírást mint „negyedik hatalmat” jellemző legitim gyakorlatnak. Hogyan tehetünk különbséget a kettő között? Úgy érvelek, hogy a legfontosabb különbségek a két gyakorlat moralitáshoz,reprezentációhoz és újságíró-etikához való viszonyában érhetők tetten.

Sas István:

A „visszabeszélőgép”, avagy az üzenet Te vagy!

A reklám és a média gyakorlatában is járatos szerző amellett érvel, hogy új korszak kezdődött a befolyásolók és a befolyásoltak viszonyában. Lassan mintha már megcserélődnének a szerepek. A tömegmédiumok befolyásoló ereje megroppant, a befogadók a digitális forradalom és a web2.0-korszak jóvoltából olyan eszközökhöz jutottak, amelyekkel nagy hatásfokú és azonnali ellencsapást tudnak mérni bármilyen, őket megcélzó kommunikációs kezdeményezésre. Úgy tűnik, az Aronson-féle „rábeszélőgép” kora lejárt.

Mátay Mónika:

A Balaton emlékezethely

Krieger Sámuel földmérő mérnök az 1760-as évek közepén elkészítette a Balaton terjedelmes térképét, amely pontosan ábrázolja a tó partvonalát, méreteit, és bizonyítja a korabeli, a 20. századinál sokkal magasabb vízállást. Néhány évvel később, 1776-ban Krieger kidolgozott egy részletes lecsapolási tervezetet arról, hogyan szárítsák ki a hatalmas méretű tavat annak érdekében, hogy felszámolják a veszélyes és bűzös mocsarakat, és a helyükön szántóföldeket nyerjenek. A tó vizének három ütemben történő elvezetése után mindössze egy keskeny, hajózható csatorna maradt volna meg hosszanti irányban Siófoktól Keszthelyig. A tervezetet írásbeli szakértői vélemények alapján Mária Terézia császárnő is jóváhagyta. Két álláspont ütközött: egyesek a teljes lecsapolást, míg mások a vízszint szabályozását sürgették (Bendeffy 1973). A Balaton – egyebek mellett a 18. század végi turizmus kibontakozásának köszönhetően – megmenekült, kiszárítás helyett az 1860-as években megépült a Sió-csatorna, ami lehetővé tette a vízszabályozást.

Pólya Tamás:

A videojátékok mint történetmesélő mászókák és a médiaszöveg-fogalom

Az olvasat átértelmeződése és a narratíva másodrendűsége egy ergodikus médiumban

A videojátékok nem hagyományos médiaszövegek. Lehet ugyan történetük (narratívájuk), ám az másodlagos a lényegüket képező szimulációs és interaktív jelleghez képest. E tanulmány kérdése az, hogy a digitális játékoknak a szimulációs-interaktív avagy ergodikus természete mennyire teszi lehetővé médiaszövegként való elemzésüket, ha a médiaszöveget mediatizált formában megjelenő, a valóság narratív és ideológiai szempontokból értelmezhető/értelmezett konstrukciójának tekintjük. A videojátékok esetében az „olvasás” és az „olvasat” fogalma kissé félrevezető, mivel jelentős részük jobban hasonlít egy játszótéri mászókához vagy akadálypályájához, gondolkodtatóbb változataik pedig a megoldandó matematikai példákhoz, mint egy regényhez vagy mozifilmhez, márpedig mászókákról sem szokás ideológiai vagy morális olvasatot kialakítani; annál inkább igénylik a használóik motoros ténykedését és a történetértelmezéstől eltérő cselekvését. E tanulmány érinti a hagyományos médiaszöveg fogalmát, érvel a videojátékok újfajta, ergodikus szövegtípushoz tartozása mellett, és a figyelmi fókusz eltolódásának elgondolásával igyekszik finomítani a videojátékok szimulációs hermeneutikáján.

Maksa Gyula:

Tankönyv a médiaműveltségért

Szíjártó Imre és Nagy Péter a Mozgóképkultúra és médiaismeret tankönyv a 11–12. évfolyam számára című könyvéről

A közoktatás tizenegyedik és tizenkettedik évfolyamán tanulható mozgóképkultúra és médiaismeret tantárgy kerettantervének megfelelő, ugyanakkor a kortárs médiakultúra és a középiskolások mindennapjait meghatározó médiakörnyezet jellegzetességeit is figyelembe vevő tankönyv jelent meg nemrég: Szíjártó Imre és Nagy Péter munkája. A diákok (és akár a tanárok) médiaműveltségének fejlesztését szolgáló tankönyvről van szó, amely nemcsak a szövegértést, hanem az egyéni és a közös szövegalkotást, a mozgókép-alkotást, a prezentálást, az eszmecserét, az együttműködési készséget és általában a kreativitást, valamint a kritikai érzéket is fejlesztheti. Nem feltétlenül professzionális újságírókat, kommunikációs szakembereket vagy médiaelemzőket nevel – ez nem is elvárás egy tankönyvvel szemben –, de alapvető médiaértési jártasságokat ad.

Guld Ádám:

„A sztárok mindenhol ott vannak”

A 360 fokos ismertség jellemzői egy kvalitatív közönségkutatás tükrében

A sztárok világában régóta megfigyelhető trend, hogy a legsikeresebb szereplők egyszerre több platformon vannak jelen. Ugyanakkor a digitális média korszakában szinte korlátlan lehetőségek nyílnak a hírnév exportjára, a médiában megszerzett népszerűség kiterjesztésére és megerősítésére. Ezzel együtt az ismertségipar működése is egyre összetettebbé válik. A különböző offline, online és non-media megjelenések tudatos menedzselése ma már elengedhetetlen feladat a jobb láthatóság megteremtéséhez, aminek egyre gyakoribb célja a teljes, 360 fokos jelenlét elérése. Ezzel összefüggésben joggal tehetjük fel, hogy az említett folyamatok komoly változásokat eredményeznek a rajongói kultúrák és a felhasználói gyakorlatok terén. Vajon kiket és milyen felületeken követnek ma a rajongók? Hogyan reagál a közönség arra, hogy a sztárok minden felületen jelen vannak? Hogyan módosul emiatt a követői aktivitás? Az alábbi tanulmányban elsősorban ezekre a kérdésekre keresem a válaszokat.

Sztáray Kézdy Éva – Kovácsné Hegedűs Dóra:

A változó apakép vizsgálata az Instagram-posztok tükrében

Az apaság utóbbi évtizedekben megfigyelhető átalakulása eredményeként a tradicionális, elsősorban kenyérkereső, védelmező apa modellje mellett megjelent a gyermekei életébe egyre intenzívebben bevonódó modern apaszerep is. Napjainkban a közösségi média az élet egyre több területét hatja át, így megjelenik a szülőség és az apaság mediatizálódása is. A közösségimédia-szereplők és a sztár apák körében egyre népszerűbb az apaság prezentálása, az új apai trendek megvitatása. Kutatásunk fő célja és kérdése az új apakép és apai identitás feltérképezése a magyar apák Instagram-bejegyzéseink kontextusában. Kvalitatív vizuális és szöveges tartalomelemzéssel elvégzett feltáró kutatásunk eredményei arra mutatnak rá, hogy az Instagramon reprezentált apai identitás a modern, aktívan gondoskodó, gyermekei életébe érzelmileg is bevonódó apa képét ábrázolja. Az Instagramon főként az apaság pozitív, idillikus oldalát helyezik fókuszba, a szülőséggel járó nehezebb pillanatok nem jelennek meg

Sebestyén Eszter – Gayer Zoltán:

Az ó- és új nyilvánosság mint önmagába térô ösvény

Viselkedésváltozás és a társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása web 2.0-ás közegben

A nyilvánosság elméleteinek a hálózatelmélettel való kiegészítése lehetővé teszi, hogy az új típusú online nyilvánosságot megértsük. Így válik ugyanis láthatóvá, hogy a már eltűntnek vélt habermasi nyilvánosság mégis létezik. Visszatértünk tehát a kezdeti állapothoz. A tér-idő hagyományos kereteinek felbomlása pedig újszerű viselkedésformákat eredményez. Korunk kávéházai a közösségi média felületei, ahol nyilvános és privát „én”-ünkkel kollaboratív viselkedésformát hozunk létre.

Altheide, David L. – Merkovity Norbert:

Hogyan segíti a félelem- és figyelemalapú politika Donald Trumpot és más jobboldali autokratákat?

Tanulmányunkkal célunk azt bemutatni, miképpen alakította át Donald Trump 2016-os megválasztása és 2020-as elnökjelölti kampánya az amerikai politikát, és hogyan erősítette meg a világ jobboldali autokratáit. Trump új szintre emelte a félelem politikáját a bevándorlókkal, kiváltképp a mexikóiakkal szembeni félelem táplálásával, miközben démonizálta a muszlimokat és más csoportokat. Számos amerikai állampolgár szavazatával támogatta ezt a félelmet, akkor is, amikor gyűlöletbűntények elleni tüntetések kezdődtek az országban, vagy százezrek életét követelte a COVID-19 világjárvány. A tények relativizálása és az álhírek terjesztése megtalálható a Trumphoz hasonló autokratikus vezetők eszköztárában is. Fel kell ismerni ennek a folyamatnak a dinamikáit, és határozott lépésekkel kell küzdeni ellene. E tanulmány amellett érvel, hogy a trumpi évek után a médiaműveltség széles körű terjesztését kell elősegíteni, amiben a tudományos élet szereplőinek is részt kell vállalniuk.