Kulcsszó – rádiótörténet

Boros Ulrika:

Boros Ulrika:

A Magyar Rádió hőskorának története

Arányi Mária és az Asszonyok tanácsadója

Tanulmányomban a Magyar Rádió 1925 és 1945 közötti időszakának egy hosszú életű, elsősorban nők számára készített, heti rendszerességű előadássorozatának, az Arányi Mária által vezetett „Asszonyok tanácsadójának” bemutatására vállalkozom. A fellelhető műsorszövegek és iratanyagok által a felolvasások jellegét, felépítését és hallgatói fogadtatását vizsgálom. Emellett arra a kérdésre keresek választ, hogy a műsorvezető által megfogalmazott nőkép miként viszonyul az első világháborút követő években zajló nemi és társadalmi szerepeket érintő változásokhoz, reflektál-e a „modern eszmék”, az új női szerepek megjelenésére és terjedésére, illetve mennyire illeszkedik a Horthy-korszakban hagyományosnak tartott női szerepkörök és viselkedésminták rendszerébe. Kulcsszavak: Arányi Mária, Asszonyok tanácsadója, Boldogság iskolája, egyesületi munka

Kulcsszavak: Arányi Mária, Asszonyok tanácsadója, Boldogság iskolája, egyesületi munka, Horthy-kor, Magyar Rádió, Mit üzen a rádió, női magazin, női szerepek, nőkép, nőtörténet, Rádióélet, rádiótörténet, sorozat

A Magyar Rádió hőskorának története

Arányi Mária és az Asszonyok tanácsadója

Médiakutató 2019. tél 37-49 o.

Letöltés (PDF)

Médiakutató podcast
Támogass adód 1%-ával

A Médiakutató Alapítvány fő tevékenységeként immár 24. éve adja ki a Médiakutató folyóiratot. A lap rendszeresen közöl szaktanulmányokat a médiajog, a médiapolitika, a médiaszociológia és a médiatörténet területéről, számos tanulmánya tananyaggá vált a felsőfokú kommunikáció- és médiaképzésben. Minden nyomtatásban megjelent tanulmány elérhető honlapunkon (www.mediakutato.hu) is. A szerkesztőség díjazás nélkül, társadalmi munkában dolgozik. Amennyiben fontosnak tartod a Médiakutató fennmaradását, kérjük, támogasd munkánkat! A szerkesztőség

Adószámunk: 18687941-2-43

Legolvasottabb
Támogass minket
A Médiakutatót önkéntes kutatók és szerkesztők készítik. Ha hasznosnak találod a működésünket, kérlek, támogasd a lap elkészítését!
Pódiumbeszélgetések

„Szomszédok közt” pódiumbeszélgetés

Kérdez: Bajomi-Lázár Péter Médiakutató
Válaszol: Kovács M. András és Lányi Balázs forgatókönyvíró

> korábbi pódiumbeszélgetések

Partnereink
Facebook