Tartalomjegyzék – 2019 tavasz

Paár Ádám:

Ellenségképek az amerikai populista mozgalom (1891–1908) propagandájában

Az amerikai Néppárt – más néven Populista Párt – 1891-ben alakult meg. Farmermozgalmak, munkások és progresszív értelmiségiek csatlakoztak az új párthoz, amely deklarálta a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást és a demokrácia megerősítését, és ellenségként a plutokráciát, a „nagy pénz” uralmát jelölte meg. A Populista Párt neve inspirálta a széles körben elterjedt populizmus szót. A Populista Párt és a mögötte álló populista mozgalom baloldali demokrata, egalitárius ideológiát hirdetett. E tanulmány azokat a csoportokat azonosítja, amelyek a populista mozgalom sajtójában, röpirataiban ellenségként jelentek meg. Bár a mozgalom – alapvetően felekezeti és etnikai tekintet nélkül – a kisemberek érdekeinek védelmét vállalta, a XIX. század végi Egyesült Államokra jellemző, divatos nativista, bevándorlásellenes nézetek hangsúlyt kaptak propagandájában. A populista vezetők jó része negatívan viszonyult a bevándorlókhoz, és az amerikai populista sajtó gyakran összemosta a bevándorlást, a külföldet (az európai nagyhatalmakat, a Rotschild-házat) és az amerikai nagytőkét, ez azonban önmagában nem cáfolja a populista mozgalom egalitárius jellegét. Különbséget kell tenni a populista mozgalom és a későbbi, általam „egyszemélyes populizmusnak” nevezett jobboldali amerikai populista mozgalmak között, amelyekben a populizmus már csak stílus és retorikai elem volt, és amelyek az etnikum, a bőrszín vagy a felekezet alapján szűkítették le a „kisember” fogalmát.

Kulcsszavak: Egyesült Államok, Populista Párt, farmermozgalom, populizmus, bevándorlás, nativizmus, nagytőke, plutokrácia, karikatúra, röpirat, amerikai kivételesség

Pap Milán:

„Jobb, mint remélték, de…”

Az 1968-as gazdasági reform és politikai propagandája a Népszabadságban

Az 1968-ban induló új gazdasági mechanizmus a Kádár-korszak államszocializmusának egyik fontos mérföldkövét jelenti. A reform bevezetése nemcsak a gazdaságban, hanem a kommunista propaganda terén is több éves előkészítést igényelt. Ebben az irányított propagandamunkában az országos és a helyi pártszervek mellett kiemelt szerep jutott a rádiónak, a televíziónak és a sajtónak is. A Népszabadság mint az állampárt legnagyobb példányszámban megjelenő lapja számára a változóban lévő tömegtájékoztatási stratégia nyomán kettős feladat jutott: nemcsak tájékoztatott a gazdasági változásokról, hanem igyekezett az elvárásoknak megfelelő mederbe terelni a dolgozók hozzáállását, gondolkodását a megváltozott termelési körülmények kapcsán. Tanulmányomban a Népszabadság reformot támogató, felvilágosító és a közhangulatot befolyásolni kívánó tevékenységét és megjelent propagandacikkeit vizsgálom az 1968-as évben.1

Kulcsszavak: politikai propaganda, új gazdasági mechanizmus, 1968, Kádár-korszak, termelés, sajtóirányítás, Népszabadság

Bajomi-Lázár Péter:

A patrónusi-kliensi médiarendszer és az újságírói szükségletek Maslow-piramisa

A szakirodalomban sokáig tartotta magát az a nézet, hogy az 1989–1991-es rendszerváltások után Magyarország és más közép/kelet-európai országok médiája „olaszosodni” vagy „berlusconizálódni” kezdett. Médiarendszerelméleti szempontból azonban ma már problémát jelent, hogy – a régióban a legmarkánsabban először Magyarországon – az elmúlt néhány évben olyan lényeges változások mentek végbe, amelyek után a déleurópai párhuzam már nem állja meg a helyét, mert többé nem beszélhetünk magas szintű politikai párhuzamosságról. Dominánsan egypólusú nyilvánosság jött létre, amelyben a kormányzó pártszövetségnek van médiája, de a többi pártról ez egyre kevésbé vagy egyáltalán nem mondható el. Úgy érvelek, hogy ezért az „olaszosodásnál” és a „berlusconizálódásnál” a 2010-es évek médiájának helyzetét pontosabban írja le az „oroszosodás” és a „putyinizálódás” fogalma. Ebben az évtizedben Magyarországon egy olyan patrónusikliensi médiarendszer jött létre, amelyet az informális kapcsolatok dominanciája és a látszatpluralizmus jellemez. Dolgozatomban arra a kérdésre keresek választ, hogy e médiarendszer miként befolyásolta az újságírói kultúrát – vagyis a médiarendszer egésze és a médiarendszer egyik része közötti kapcsolat feltárására törekszem. A patrónusi-kliensi médiarendszerben kialakult függések és kiváltságok médiakultúrája bünteti a nagyközönséget szolgáló (és ebben az értelemben etikus) újságírást, és jutalmazza a kormányzattal kollaboráns (és ebben az értelemben etikátlan) újságírást, így az etikátlan újságírás sikeres adaptációs stratégiává, sőt profitábilis üzleti modellé vált. Más szavakkal: az újságírói szükségletek Maslow-piramisában az állásbiztonság, a kompetitív médiapiac és a sajtószabadság megelőzi az újságírói önmegvalósítást, vagyis az etikus viselkedést. Elemzésemben Magyarországra fókuszálok, de megemlítek néhány olyan vonást is, amely a magyar esetet a régió néhány más országával rokonítja.1

Kulcsszavak: klientizmus, médiaetika, médiapolitika, médiarendszer, újságírás

Kósa István:

Mikor válunk nyitottá politikai ellenfeleink üzeneteire?

A szelektív kitettség aktuális kérdései a médiakutatásban, különös tekintettel a politikai kommunikációra

A médiatartalmak elérhetőségének robbanásszerű megnövekedése maga után vonta a szelektív kitettség (selective exposure)1 iránti fokozott érdeklődést a múlt évtizedben. A hagyományos értelmében vett jelentése szerint szelektív kitettségen megerősítő torzítást (confirmation bias) értettek (Stroud 2017/2018), és a politikai kommunikáció kontextusában vizsgálták a XX. században (Knobloch-Westerwick 2015). Mai, „modern” értelemben szelektív kitettségként definiálják a rendszeres torzulást a közönség szerkezetében, illetve az olyan tartalomválasztást, amely különbözik az éppen elérhető médiatartalmak összetételétől (Knobloch- Westerwick 2015). Metaelemzésemben ismertetem a szelektívkitettség-paradigmát, sajátos módszertanát, fontosabb megközelítési módjait és a médiakutatás számára benne rejlő lehetőségeket, majd összevetem a használat–igénykielégítés-paradigma (uses and gratification paradigm) módszertani sajátosságaival, előfeltevéseivel. Végül vázlatosan bemutatom a paradigma keretén belül végzett jelentősebb, újabb, és a kutatók számára kihívást jelentő, olyan témákra irányuló vizsgálatokat, mint az attitűdellentétes politikai tartalmak kiválasztása a tartalomtól, a forrástól és a mérés időpontjától függően (Westerwick et al. 2017); az akaratlan szembesülés az attitűdellentétes politikai tartalmakkal (counterattitudinal political information) és a megosztás (Weeks et al. 2017); az attitűdkonzisztens politikai tartalmaknak (attitude-consistent political information) közvetítő változókként való szelektív kitettség (Knobloch-Westerwick & Johnson 2013), valamint a populista kommunikációnak való szelektív kitettség (Hameleers 2018).2

Kulcsszavak: attitűdellentétes tartalmak, attitűdkonzisztens tartalmak, forrás, kiválasztás, megerősítő torzítás, megosztás, politikai kommunikáció, populizmus, szelektív kitettség

Gálik Mihály:

Az egyéni médiafogyasztás és médiahasználat alakulását befolyásoló tényezők a médiatartalmaknak való kitettség változásainak tükrében

A médiatermékek és szolgáltatások fogyasztását, használatát jelentős mértékben befolyásolja a velük való találkozás módja, kontextusa, azaz a médiának való kitettség (media exposure). A médiakitettség szelektív jellegű (selective exposure), hiszen az egyén válogathat a számára elérhető tartalmak között. A médiaelmélet használat–igénykielégítés (uses and gratifications) közelítése szerint az egyéni médiahasználat jelentős részben célirányos, kellően tudatos, s a közönség médiatartalmak közti választásait elsősorban a szükségletek kielégülésével együtt járó elégedettség, élmény, élvezet vezérli. Az ezredfordulóhoz közeledve a kialakuló digitális média-ökoszisztémában egyre nagyobb teret kaptak az egyéni médiahasználat tudatosságának mértékét vizsgáló kutatások. A médiahasználat egy olyan új konceptualizálásának is tanúi lehettünk, amely a szelektívkitettség-paradigma (selective exposure paradigm) nevet kapta. A paradigma vitatja az egyéni médiafogyasztás/médiahasználat tudatosságát, és egyben elveti a tárgyban a használat–igénykielégítésközelítést. A médiahasználat tudatossága körül kialakult tudományos vitában jelen tanulmányban a szerző nem a két közelítés egymást kizáró volta, hanem egymást kiegészítő jellege mellett foglal állást. Kulcsszavak: használat–igénykielégítés-elmélet, médiafogyasztás, médiahasználat, médiakitettség, megerősítési torzítás, szelektív kitettség, szelektívkitettség-paradigma

Kulcsszavak: használat–igénykielégítés-elmélet, médiafogyasztás, médiahasználat, médiakitettség, megerősítési torzítás, szelektív kitettség, szelektívkitettség-paradigma

Szlama Gabriella Zsófia:

Háborús mindennapok a sajtó visszhangjában

Kaba Eszter Háborús mindennapok – mindennapok háborúja. Magyarország és a Nagy Háború – ahogy a sajtó látta (1914–1918) című könyvéről

„Nagyváradról írják: a város által felállított hatósági konyha, amely célul tűzte ki főként a szegényebb néposztálynak olcsó áron való élelmezését, szombaton kezdte meg a működését. Ez alkalommal több mint 400 ebédet szolgáltattak ki, ugyanekkora fogyasztást terveznek naponként. Az ebédet némelyek elviszik, mások helyben fogyasztják el. Tálalás naponta két ízben van. Az első ebéd táskaleves és tökkáposztafőzelék volt báránysülttel. Az ebéd ára kenyér nélkül 80 fillér” – olvashatjuk a Népszava 1916. szeptember 19-ei számában. Számos ehhez hasonló cikk jelent meg a nagy világégés alatt a magyar sajtóban, amely rendszeresen tudósított a világháború borzalmai mellett a hazai helyzetről is. 2014-ben a Politikatörténeti Intézet gondozásában elindult egy projekt, amely a sajtó szemszögéből vizsgálta a Nagy Háború kérdését. A terv végül egy honlapban (http://elsovh.hu/) valósult meg, amely figyelemmel kísérte Az Est, a Budapesti Hírlap, a Magyarország, a Népszava, a Pesti Hírlap, a Pesti Napló és a Világ száz évvel korábbi tudósításait. Ezt követően, az összegyűjtött anyag gazdagsága és a széleskörű érdeklődés okán 2018-ban született meg a Kaba Eszter szerkesztette, Háborús mindennapok – mindennapok háborúja. Magyarország és a Nagy Háború – ahogy a sajtó látta (1914–1918) című kötet.

Kovács Eszter:

A hegyimeccs-nézésen túl

Péter László Forbidden Football in Ceausescu’s Romania című könyvéről

Sokak felháborodására 1982-ben a spanyolországi labdarúgó-világbajnokságot nem közvetítette a Román Televízió (a következőkben RTV). Így volt ez 1987. szeptember 16-án is, amikor a bukaresti FC Steaua és a magyar bajnok MTK játszotta a BEK 1987–88-as nyitómeccsét Bukarestben. Mindez csak néhány példa arra a hetvenes évek végétől és a nyolcvanas évek közepétől lassan beálló műsorpolitikára, amikortól (1985) mindössze két órára szűkült a napi műsoridő. A hetvenes években még bőven sugárzott nyugati gyártású filmek, a szórakoztató jelleg, a közszolgálatiság és a kisebbségek reprezentációja a nyolcvanas évekre előbb részben, majd teljesen eltűnt, ehelyett az erős ideológiai tartalom Nicolae Ceauşescu személyi kultuszát volt hivatott szolgálni. A hegyimeccs-nézés a nyolcvanas években terjedt el Erdély több pontján. Emberek tucatja vonult ki a magasabb hegytetőkre, dombokra házilag eszkábált antennákkal és televíziókkal, hogy majd ott a magyarországi, a bolgár vagy a moldáv adást befogva megnézhesse a futballmeccs- közvetítéseket a televízióban.

Szeles Nóra:

A média megmentése?

Julia Cagé Saving the Media: Capitalism, Crowdfunding, and Democracy című könyvéről

A kötet alapjául szolgáló A sorsomat én akartam... A Karády Katalin-regény című részletes tanulmány Gajdó Tamás és Magyar Nóra munkája. A szöveg egy korábbi változata már megjelent az Ernst Múzeum kiállításának 2003-as Dívák, primadonnák, színésznők – Jászai Mari–Fedák Sári–Karády Katalin című katalógusában. Jelen esetben Gajdó és Magyar írását Péter Zsolt, az Országos Színháztörténeti Múzeum és Intézet (OSzMI) munkatársának objektív, részletekben gazdag kutatómunkája egészíti ki. A könyv a Szépmíves Könyvek Kiadó és az OSzMI gondozásában jelent meg Budapesten, 2016-ban.

Oroszi Borbála:

Hol találkozik a vallás, a média és a nyilvánosság?

Gondolatok a Lázár Kovács Ákos által szerkesztett Vallás – Média – Nyilvánosság című kötetről

A Vallás–Média–Nyilvánosság című kötetet a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészet- és Társadalomtudományi Karán működő Kommunikációs és Médiatudományi Intézet médiakultúrát, vallást, nyilvánosságot vizsgáló kutatócsoportja szerkesztette, Lázár Kovács Ákos vezetésével. Célja az, hogy szélesebb összefüggéseiben vizsgálja, miként van jelen a vallás a kultúrában, illetve a modern társadalmakban. Külön érdeme a 2017-ben megjelent tanulmánygyűjteménynek, hogy olyan fontos és aktuális kérdéseket elemez, mint az egyház szerepe a szekularizálódási folyamatok által fellazult Európában (és szerte a világban), valamint a migrációs folyamatok, a modern média és az iszlám globálissá válásának társadalmunkra gyakorolt hatásai.

Sükösd Miklós:

Csernobil és a cenzúra

Nukleáris válságkommunikáció kontra pártállami médiarendszer Magyarországon a Kádár-korszakban

Több szempontból is fontos és továbbgondolásra késztető tanulmányt közölt a csernobili katasztrófa hazai sajtóbemutatásáról Kékesdi-Boldog Dalma a Médiakutató 2018. nyári számában. Az írás, amelynek címe „Az 1980-as évekbeli magyar tájékoztatáspolitika egy rendkívüli esemény tükrében: A csernobili atomkatasztrófa a Népszabadságban”, több területen is reflexiót igénylő elméleti felvetéseket, illetve új empirikus megállapításokat tartalmaz. 1. A Kádár-rendszer sajtóirányításával kapcsolatban felveti a rendszerszintű jellemzés, valamint a váratlan eseményekhez való rugalmas alkalmazkodás és ehhez kapcsolódóan a rendszerszintű változás kérdését. 2. Úttörő empirikus eredményeket közöl a csernobili atomkatasztrófa magyarországi sajtóbemutatásáról a Népszabadság 1986-os cikkeinek elemzése alapján. 3. Elméleti szinten tematizálja a médiarendszer és a politikai rendszer egymásra hatásának és a változásuk dinamikájának kérdését: melyik hat melyikre? Az alábbiakban e három fontos területre reflektálok, végül a környezeti kommunikáció és a hazai nukleáris diskurzusok néhány Csernobiltól máig jelenlevő kérdését említem meg – a fogalmi tisztázás és a pozitív, új eredményeket hozó eszmecsere reményével.

Kékesdi-Boldog Dalma:

Az 1980-as évekbeli magyar tájékoztatáspolitikáról és a csernobili atomkatasztrófa pártállami kommunikációjáról

Válasz Sükösd Miklósnak

Igazán megtisztelő, amikor egy doktorjelöltet a saját kutatási területének egyik elismert képviselője nyilvános eszmecserére hívja a kommunikáció- és médiatudomány egyik legjelentősebb hazai folyóiratának hasábjain. Az alábbiakban – eleget téve a felhívásnak – Sükösd Miklós Csernobil és a cenzúra: nukleáris válságkommunikáció kontra pártállami médiarendszer Magyarországon a Kádár-korszakban című írására reagálok. Először megpróbálom árnyalni a szovjet és a magyar tájékoztatáspolitika összehasonlítását, majd egy fogalmi pontosítást teszek, végül röviden reflektálok a csernobili esettanulmánnyal szemben megfogalmazott kritikára.