Kulcsszó – populizmus

Kiss Eszter:

Populizmus és terrorizmus-menedzsment

Betekintés a terrortámadásokat értelmező politikai beszédbe

Ez az esettanulmány betekintést kíván nyújtani a terrorizmusról való kommunikáció változásaiba, populista mintázatokat keresve vezető politikusok beszédeiben. Ehhez az Egyesült Államok és Franciaország, valamint Magyarország és Németország vezetőinek a 2001. szeptember 11-ei USA elleni és a 2015. november 13-ai párizsi terrortámadások utáni első hivatalos beszédeit elemzi. A terrortámadások jelentését mindig az azokat körülvevő társadalmi, politikai kontextusban vizsgálva arra a kérdésre keres választ, hogy a populista politikák által dominált szimbolikus valóság 2015-ben mennyiben változtatta meg ezeket politikai nyilatkozatokat. A felszólalásokat főként a patriotizmus és az erődemonstráció jellemzi, azonban míg 9/11 után leginkább a sokk uralta őket, addig 2015-ben a politikai vezetők saját politikai narratívájuk mentén, akár tervezhetőmenedzsment- jellegűen igyekeztek kezelni és irányítani a társadalmi reakciókat. E tervezett válaszok tükrözik az adott közösség politikai környezetét és társadalmi problémáit. Így Orbán Viktor beszédében 2015-ben számos populista vonás érhető tetten.

Kulcsszavak: terrorizmus, populizmus, politikai beszéd, kockázati társadalom, migráció, félelem politikája, globalizáció, politikai narratívák

Bódi Jenő – Polyák Gábor – Urbán Ágnes:

Az álhír fogalmának átalakulása a közszolgálati híradóban

A Hirado.hu álhírekkel kapcsolatos tartalmainak elemzése 2010–2020

Magyarországon 2020-ban, a koronavírus-járvány megjelenése után azt figyelhettük meg: a kormányzati kommunikáció mindennapos elemévé vált, hogy a kormánnyal szemben kritikus médiát álhírek létrehozásával vádolja. Ez a a populista politika jellemző eszköze. Ráadásul Magyarországon új színezetet is kapott: az álhír-vádakat ellenzéki politikusokkal szemben is alkalmazták. Ez az elemzés a magyar közszolgálati média hírportálja, a Hirado.hu felületén vizsgálja, hogyan jelentek meg az álhírekre vonatkozó tartalmak az elmúlt évtizedben. Nem az ott esetleg megjelenő álhírekkel foglalkozunk, hanem azzal, hogy a Hirado.hu cikkei alapján mit jelent ez a fogalom a közbeszédben, és miként alakultak át jelentései időközben; megjelentek-e például 2020 előtt a médiára és a hazai ellenzékre irányuló populista álhírvádak?

Kulcsszavak: álhírek, hírmédia, közszolgálati média, MTVA, populizmus, tartalomelemzés

Kósa István:

Mikor válunk nyitottá politikai ellenfeleink üzeneteire?

A szelektív kitettség aktuális kérdései a médiakutatásban, különös tekintettel a politikai kommunikációra

A médiatartalmak elérhetőségének robbanásszerű megnövekedése maga után vonta a szelektív kitettség (selective exposure)1 iránti fokozott érdeklődést a múlt évtizedben. A hagyományos értelmében vett jelentése szerint szelektív kitettségen megerősítő torzítást (confirmation bias) értettek (Stroud 2017/2018), és a politikai kommunikáció kontextusában vizsgálták a XX. században (Knobloch-Westerwick 2015). Mai, „modern” értelemben szelektív kitettségként definiálják a rendszeres torzulást a közönség szerkezetében, illetve az olyan tartalomválasztást, amely különbözik az éppen elérhető médiatartalmak összetételétől (Knobloch- Westerwick 2015). Metaelemzésemben ismertetem a szelektívkitettség-paradigmát, sajátos módszertanát, fontosabb megközelítési módjait és a médiakutatás számára benne rejlő lehetőségeket, majd összevetem a használat–igénykielégítés-paradigma (uses and gratification paradigm) módszertani sajátosságaival, előfeltevéseivel. Végül vázlatosan bemutatom a paradigma keretén belül végzett jelentősebb, újabb, és a kutatók számára kihívást jelentő, olyan témákra irányuló vizsgálatokat, mint az attitűdellentétes politikai tartalmak kiválasztása a tartalomtól, a forrástól és a mérés időpontjától függően (Westerwick et al. 2017); az akaratlan szembesülés az attitűdellentétes politikai tartalmakkal (counterattitudinal political information) és a megosztás (Weeks et al. 2017); az attitűdkonzisztens politikai tartalmaknak (attitude-consistent political information) közvetítő változókként való szelektív kitettség (Knobloch-Westerwick & Johnson 2013), valamint a populista kommunikációnak való szelektív kitettség (Hameleers 2018).2

Kulcsszavak: attitűdellentétes tartalmak, attitűdkonzisztens tartalmak, forrás, kiválasztás, megerősítő torzítás, megosztás, politikai kommunikáció, populizmus, szelektív kitettség

Paár Ádám:

Ellenségképek az amerikai populista mozgalom (1891–1908) propagandájában

Az amerikai Néppárt – más néven Populista Párt – 1891-ben alakult meg. Farmermozgalmak, munkások és progresszív értelmiségiek csatlakoztak az új párthoz, amely deklarálta a társadalmi igazságosságot, a szolidaritást és a demokrácia megerősítését, és ellenségként a plutokráciát, a „nagy pénz” uralmát jelölte meg. A Populista Párt neve inspirálta a széles körben elterjedt populizmus szót. A Populista Párt és a mögötte álló populista mozgalom baloldali demokrata, egalitárius ideológiát hirdetett. E tanulmány azokat a csoportokat azonosítja, amelyek a populista mozgalom sajtójában, röpirataiban ellenségként jelentek meg. Bár a mozgalom – alapvetően felekezeti és etnikai tekintet nélkül – a kisemberek érdekeinek védelmét vállalta, a XIX. század végi Egyesült Államokra jellemző, divatos nativista, bevándorlásellenes nézetek hangsúlyt kaptak propagandájában. A populista vezetők jó része negatívan viszonyult a bevándorlókhoz, és az amerikai populista sajtó gyakran összemosta a bevándorlást, a külföldet (az európai nagyhatalmakat, a Rotschild-házat) és az amerikai nagytőkét, ez azonban önmagában nem cáfolja a populista mozgalom egalitárius jellegét. Különbséget kell tenni a populista mozgalom és a későbbi, általam „egyszemélyes populizmusnak” nevezett jobboldali amerikai populista mozgalmak között, amelyekben a populizmus már csak stílus és retorikai elem volt, és amelyek az etnikum, a bőrszín vagy a felekezet alapján szűkítették le a „kisember” fogalmát.

Kulcsszavak: Egyesült Államok, Populista Párt, farmermozgalom, populizmus, bevándorlás, nativizmus, nagytőke, plutokrácia, karikatúra, röpirat, amerikai kivételesség

Paár Ádám:

Az agrárius mozgalom, a Köztelek folyóirat és az Egyesült Államok (1892–1908)

A 19. század végén az Egyesült Államok vitathatatlanul vezető gazdasági és katonai hatalommá vált, és fölkeltette többek között a magyar újkonzervatív agrárius irányzat figyelmét is. A Károlyi Sándor gróf, Darányi Ignác, Apponyi Albert gróf mellett neves agrárszakemberek nevével fémjelzett mozgalom bírálta a dualizmuskorabeli kormányokat az általuk egyoldalúnak érzett iparpártoló („merkantil”) gazdaságpolitika miatt, valamint általában véve kritizálta az agrárnépesség gazdasági és szociális helyzetének figyelmen kívül hagyását. Az agráriusok nem alakítottak saját pártot, de élénk szervezeti életet valósítottak meg, és egyebek mellett a sajtót használták elveik képviseletére és népszerűsítésére. Figyelemmel kísérték a külföldi folyamatokat, és sajtójuk – mindenekelőtt a nívós, 1891 és 1944 között megjelenő Köztelek – beszámolt a külföldi gazdasági, társadalmi és agrártudományi hírekről. E tanulmányban arra törekszem, hogy bemutassam, miként reflektált az agrárius mozgalom vezető lapja, a Köztelek az észak-amerikai állapotokra, különösen az elnökválasztások idején kiéleződött politikai versenyre, valamint hogyan láttatta a farmerek helyzetét. A lap közvetlenül nem foglalkozott az amerikai kérdésekkel, így nem tett említést a populista mozgalomról, de bírálta az 1896-ban hivatalba lépő McKinley kormányát.

Kulcsszavak: agrárius konzervatív, demokrácia, Egyesült Államok, farmer, Köztelek, Magyarország, mezőgazdaság, populizmus, sajtó

Benedek István:

Egy hibrid médiarendszer felemelkedése

Politikai nyilvánosság az Orbán-rezsimben

E tanulmány a hazai antipluralista hibrid médiarendszer kialakulásának folyamatát és működését elemzi az Orbán-rezsim populista választási autokráciaként (PVA) való kiteljesedésének szélesebb kontextusában. Megvizsgálja az olyan intézményes változásokat és manipulációs stratégiákat, mint az elfogult médiaszabályozás és -felügyelet, a célzott állami hirdetés- és reklámpolitika, valamint a harmadik félnek kiszervezett kampányok jelensége, amelyek lehetővé tették a közéleti diskurzusok felett mind jobban kiteljesedő kormányzati kontrollt. Kitér e dinamikáknak a polarizált médiarendszerre és az Orbán-rezsim autokratikus stabilitására gyakorolt hatására, kiemelve, hogy a kormány által uralt politikai nyilvánosság és az elit manipulációjára fogékony és erősen pártos közönség alapjaiban ássa alá az állampolgárok azon képességét, hogy megalapozott döntéseket hozzanak, és elszámoltathassák a kormányt. Végezetül bemutatja azokat a nemzetközi és hazai kihívásokat, amelyek nyomán a 2020-as évek közepére egy újabb kritikus fordulópont körvonalazódik, amely alapjaiban veszélyezteti a fennálló rendszer stabilitását, és amely ezáltal a hazai médiarendszer jövőjét is jelentős mértékben befolyásolhatja.

Kulcsszavak: autokratikus stabilizáció, hibridizáció, Magyarország, médiarendszer, Orbán-rezsim, populizmus