Kulcsszó – a politikai beállítódás neurális alapjai

Pólya Tamás:

Meghaladható-e a tekintélyelvű politikai vezetők megosztó retorikája?

Evolúciós pszichológiai elemzés és kommunikációs stratégiai vázlat I.

A modern demokráciák autoriter vezetőinek népszerűségét nem lehet apasztani anélkül, hogy a híveik által való elfogadásuk logikáját megértenénk. Tanulmányom első részében (Pólya 2020a) e logika felfejtésére tettem kísérletet, multidiszciplináris keretben. Három kiinduló tételem volt: 1. A tekintélyelvű vezetők népszerűsége főként híveik fenyegetettségérzetéből táplálkozik (evolúciós pszichológia, szociológia, politikatudomány). 2. Az egyén politikai nézeteinek neurális beágyazottsága hasonló az identitását megalapozó, „féltve őrzött” vélekedései beágyazottságához (például a vallásos hitéhez), ezért a kívülről – tények, érvek, ráébresztő információk felsorakoztatásával – megkísérelt megváltoztatásuk identitásvédő pszichés és neurális mechanizmusok ellenállásába ütközik (idegtudomány, vallásszociológia). 3. Ha az egyén a politikai meggyőződéseinek ellentmondó állításokkal szembesül, az benne a neurális aktivációk szintjén ugyanolyan reakciókat vált ki, mintha fizikai értelemben fenyegető ingerrel találkozott volna (idegtudomány). De miképp lehet meggyőzni valakit, aki a politikai ellenvélemény hatására testi épségében és önazonosságában fenyegetve érzi magát? Milyen esélyei és korlátai vannak az értelmes társadalmi párbeszédnek, ha evolúciósan kialakult hajlamaink a vélekedésváltoztatás ellen hatnak? Jelen írásom (és záró része, Pólya 2020b) e kérdésekre válaszolva fogalmazza meg a tekintélyelvű alapon kormányzó, megosztó politikai vezetők és retorikájuk ellenében felépíthető és

Kulcsszavak: egyéni és csoportidentitás, fenyegetés és fenyegetettségérzés, a politikai beállítódás neurális alapjai, a tekintélyelvű vezető és hívei, megosztó háborús retorika, politikai kommunikáció, evolúciós pszichológia