Tartalomjegyzék – 2019 tél

A modern demokráciák autoriter vezetőinek népszerűségét nem lehet apasztani anélkül, hogy a híveik által való elfogadásuk logikáját megértenénk. Tanulmányom első részében (Pólya 2020a) e logika felfejtésére tettem kísérletet, multidiszciplináris keretben. Három kiinduló tételem volt: 1. A tekintélyelvű vezetők népszerűsége főként híveik fenyegetettségérzetéből táplálkozik (evolúciós pszichológia, szociológia, politikatudomány). 2. Az egyén politikai nézeteinek neurális beágyazottsága hasonló az identitását megalapozó, „féltve őrzött” vélekedései beágyazottságához (például a vallásos hitéhez), ezért a kívülről – tények, érvek, ráébresztő információk felsorakoztatásával – megkísérelt megváltoztatásuk identitásvédő pszichés és neurális mechanizmusok ellenállásába ütközik (idegtudomány, vallásszociológia). 3. Ha az egyén a politikai meggyőződéseinek ellentmondó állításokkal szembesül, az benne a neurális aktivációk szintjén ugyanolyan reakciókat vált ki, mintha fizikai értelemben fenyegető ingerrel találkozott volna (idegtudomány). De miképp lehet meggyőzni valakit, aki a politikai ellenvélemény hatására testi épségében és önazonosságában fenyegetve érzi magát? Milyen esélyei és korlátai vannak az értelmes társadalmi párbeszédnek, ha evolúciósan kialakult hajlamaink a vélekedésváltoztatás ellen hatnak? Jelen írásom (és záró része, Pólya 2020b) e kérdésekre válaszolva fogalmazza meg a tekintélyelvű alapon kormányzó, megosztó politikai vezetők és retorikájuk ellenében felépíthető és alkalmazható kommunikációs stratégia néhány lehetséges elvét és formáját.

Kulcsszavak: egyéni és csoportidentitás, fenyegetés és fenyegetettségérzés, a politikai beállítódás neurális alapjai, a tekintélyelvű vezető és hívei, megosztó háborús retorika, politikai kommunikáció, evolúciós pszichológia

1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor súlyos baleset történt a Szovjetunióban. Felrobbant a Csernobil város közelében található Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű 4-es számú reaktora, és nagy mennyiségű, az egészségre káros radioaktív szennyeződés jutott a légkörbe. A baleset emberéleteket fenyegetett, ám a helyi és a – a baleset helyszínétől mintegy 1000–1500 kilométerre élő – magyar lakosság az érvényben lévő hidegháborús diskurzus, valamint a szovjet-kommunista médiapolitika miatt nem tájékozódhatott kellőképpen a veszélyről. Dolgozatomban korabeli rádióhír-leiratok segítségével hasonlítom össze, miként zajlott a csernobili atomkatasztrófáról szóló legelső hírek kommunikációja a Magyar Rádióban és a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásaiban. A Magyar Rádió esetében részletesen elemzem a baleset utáni három hétben adásba került, hazai radioaktív sugárzási szintről tájékoztató hírek és magyar egészségvédelmi ajánlások tartalmát is.

Kulcsszavak: atomkatasztrófa, államszocializmus, Csernobil, tájékoztatáspolitika, Magyar Rádió, Szabad Európa Rádió, szovjet-kommunista sajtómodell

Tanulmányomban a Magyar Rádió 1925 és 1945 közötti időszakának egy hosszú életű, elsősorban nők számára készített, heti rendszerességű előadássorozatának, az Arányi Mária által vezetett „Asszonyok tanácsadójának” bemutatására vállalkozom. A fellelhető műsorszövegek és iratanyagok által a felolvasások jellegét, felépítését és hallgatói fogadtatását vizsgálom. Emellett arra a kérdésre keresek választ, hogy a műsorvezető által megfogalmazott nőkép miként viszonyul az első világháborút követő években zajló nemi és társadalmi szerepeket érintő változásokhoz, reflektál-e a „modern eszmék”, az új női szerepek megjelenésére és terjedésére, illetve mennyire illeszkedik a Horthy-korszakban hagyományosnak tartott női szerepkörök és viselkedésminták rendszerébe. Kulcsszavak: Arányi Mária, Asszonyok tanácsadója, Boldogság iskolája, egyesületi munka

Kulcsszavak: Arányi Mária, Asszonyok tanácsadója, Boldogság iskolája, egyesületi munka, Horthy-kor, Magyar Rádió, Mit üzen a rádió, női magazin, női szerepek, nőkép, nőtörténet, Rádióélet, rádiótörténet, sorozat

Leopold Gyula 1896-ban Általános Tudósító, 1902-ben Munkatárs címen indította el kereskedelmi forgalomba nem kerülő, csak vidéki lapszerkesztőségek által járatható kőnyomatos hírszolgáltatóit, amelyek rendhagyó módon szépirodalmi szövegeket is tartalmaztak. A nagysikerű üzleti fogásnak (illetve a vidéki „szövegínségnek”) köszönhetően egyes szerzők elbeszélései több korabeli vidéki lapban is megjelentek – igaz, a szedők és a szerkesztők szabadon alakíthattak a kőnyomatosból átvett szövegeken. Leopold „elosztóhálózatai” a XX. század első évtizedének végére közel kétszáz vidéki lap szépirodalmi tartalmáért felelhettek, noha az üzleti szempont (a reklámok terjesztése) idővel felülírta az esztétikai szempontot (az igényes szövegek közlésének feladatát) – a később indult kőnyomatos lap által terjesztett szépirodalom jóval kisebb körben került be a korszak hírlapjaiba, mint az Általános Tudósító által elosztott írások. E tanulmány tömegesen elosztott elbeszélések megjelenési mintázatai segítségével enged betekintést az egyes vidéki lapok és települések, illetve a Leopold szövegügynökségei között fennálló kapcsolat és az elosztás sajátosságainak mibenlétébe.

Kulcsszavak: századforduló, utánközlés, szövegelosztó-hálózat, szövegügynökség, Leopold Gyula, Cholnoky László, Szomaházy István, instabil szöveg, automatikus elosztás, vidéki sajtó

A web 2.0 alapvetően megváltoztatta a társadalmi nyilvánosság és a valóságformálás természetét, illetve a kommunikációs szereplők viselkedését. Ez hatással van a tudományos és a tudományosként aposztrofált, ugyanakkor nem megalapozott, nem hiteles tartalmak online megjelenésére, illetve gyors és széles körű terjedésére is. E tanulmány egy magyar Facebook-csoport diskurzusának elemzésével a laposföld-hívők csoportjának esetét mutatja be. A vizsgált csoport tudományosan cáfolt és elutasított elméletet képvisel, ami jó példája lehet az online világ részvételi kultúrájának: az interneten művelik saját, alternatív „tudományukat”. A kutatás kérdése az, hogy milyen nyelvi, retorikai és egyéb diszkurzív eszközök alakítják a csoport identitását. Identitáskonstruálásuk két lényegi elemére koncentrálok: a más csoportokkal való szembehelyezkedésre, illetve a saját tudományos hitelesség megteremtésére. Ez alapján vizsgálom, hogy: 1) a polarizáció miként játszik szerepet az identitáskonstruálásban és a hitelesség megteremtésében; és 2) miként jelennek meg a tudományos kommunikáció elemei a diskurzusban. Az elemzés azt mutatja, hogy a csoport diskurzusában egyszerre jelenik meg a tudományellenesség, valamint a tudomány tekintélyének, megbízhatóságának és hitelességének egyfajta elismerése, amelyet maguk is birtokolni kívánnak. E tanulmány célja abban jelölhető ki, hogy felhívja a figyelmet: a tudománykommunikációra másként kell tekinteni az internet és a technológia által meghatározott világunkban, illetőleg arra, hogy a publikus tudományfelfogás (public understanding of science, PUS) vizsgálatának új közege lehet az interneten zajló kommunikáció.

Kulcsszavak: áltudomány, összeesküvés-elmélet, tudománykommunikáció, publikus tudományfelfogás, digitális kommunikáció, közösségi média, részvételi kultúra, médiatudatosság, digitális és médiakompetencia, kritikai készségek

Az utóbbi évtizedben a kommunikációelmélet területén – különösen a reklám műfaját, a politikai és az egészségügyi diskurzust vizsgálók közül – egyre többen foglalkoznak a vizualitás és a metaforák kapcsolatával (Forceville & Urios-Aparisi 2009, Šorm & Steen 2013, Burgers et al. 2015, Pérez-Sobrino 2017, Abdel-Raheem 2018). Ez alapján úgy tűnik, hogy a vizuális metaforák fontos szerepet játszanak a figyelem, az emlékezet, a problémamegoldás, a meggyőzés és az érvelés folyamataiban is.