Találatok

Farkas Xénia – Burai Krisztina – Bene Márton:

Hullámok meglovaglása

Hogyan alakítja át a politikai szereplők tematizációs stratégiáit egy külső sokk a kampány során?

Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy egy, a választási kampányt meghatározó külső sokk mik lyásolja a politikai vezetők tematizációs stratégiáit. A 2022-es magyarországi országgyűlési vá kampány egyedülálló alkalmat kínál ennek vizsgálatára, hiszen Oroszország hat héttel a válasz előtt támadta meg Ukrajnát. Kutatásunk célja annak feltárása, hogy a sokkoló esemény hatására a kampány tematizációs stratégiái, és ha igen, akkor melyek a változások fő irányai. Vizsgálat párt vezetők kampány alatti Facebook-bejegyzéseinek tartalomelemzésére támaszkodik, és a h törése előtti és utáni időszakra egyaránt kiterjed. Eredményeink azt mutatják, hogy bár a hábo daság és a külpolitika nagyobb szerepet játszik a legtöbb politikai szereplő kommunikációjába 24-e után, a politikai szereplők kommunikációs stratégiájában jelentős különbségek vannak.

László Miklós:

Hírműsorok generációs szemmel

A fiatal korosztályok hírértelmezési gyakorlata

Hírműsorok és fiatalok. Ki gondolná ma Magyarországon, hogy a politikát, a közélet problémáit sokszor olyan hevesen elutasító fiatalok több mint fele naponta követi a hírműsorokat? Sőt a televízió-híradókat tartja a leginkább megbízható információforrásnak, nemcsak a rádióval, az internettel vagy a nyomtatott sajtóval, de például az ismerősökkel, a családtagokkal szemben is. Az alábbi tanulmányban ismertetett (2002-ben készült, de eddig nem publikált) kvalitatív vizsgálat a fiatalok hírértelmező gyakorlatának elemzésével egyebek mellett arra a kérdésre keres választ, hogy mit kezdenek e generáció tagjai a látottakkal, mennyire kiszolgáltatott vagy éppen szuverén nézői ezeknek a műsoroknak.

Gálik Mihály:

In memoriam Denis McQuail 1935–2017

Alkotó kezdeményező, az európai médiakutatás egyik úttörője, rendszerező, elemző és irányt mutató tudós – ezekkel a kifejezésekkel jellemezte a jeles European Journal of Communication szakfolyóirat jelenlegi három szerkesztője a 2017 nyarán elhunyt Denis McQuail személyiségét. Mellettük még tizenkét jól ismert, neves pályatárs idézi fel a köztiszteletben állt társadalomkutató emlékét és munkásságát. Majdhogynem páratlan, hogy tudományos szakfolyóiratban több mint húsz oldalt tegyen ki egy búcsúztató összeállítás, mégsincs benne túlzás: McQuail olyan életművet hozott létre és hagyott ránk, amely még sokáig hatni fog, bármennyire is felgyorsult a társadalmi idő.

Marius Dragomir:

Jogi szájkosár a román sajtón

Oknyomozó riporternek lenni kockázatos vállalkozás a román sajtóban, hiszen az elmúlt tíz évben több mint 300 újságírót citáltak bíróság elé rágalmazásért, legtöbbjüket korrupciós ügyek feltárása miatt. Romániában a rágalmazási és becsületsértési törvények nagyon szigorúak, pénzbírságot vagy akár börtönbüntetést kaphat az az újságíró, akit ilyen ügyben ítélnek el. Az újságírók ellen folyó perek részben az újságíróképzés hiányosságaira vezethetőek vissza.

O. Réti Zsófia:

Kelet-európai popzene- és filmkutatás négy friss gyűjtemény tükrében

E munka négy, egymással szorosan összefüggő, kelet-európai popzenei tematikájú, angol nyelvű tanulmánygyűjtemény közös szemlésére, kritikájára vállalkozik. Bár a kelet-európai popzene kutatása nem új keletű, e kutatások hálózatosodása, nemzetközi színtérre lépése, illetve társdiszciplínákhoz kapcsolódása csak az elmúlt néhány évben történt meg, jórészt Ewa Mazierskának és Győri Zsoltnak, a jelen írás szűkebb témáját jelentő négy kötet két szerkesztőjének köszönhetően. A négy gyűjtemény közül kettő a popzene mozgását tárgyalja; ilyen a Popular Music History folyóirat különszáma arról, hogy a kelet-európai popzene miként lépi át a nemzeti határokat (2016), illetve az Eastern European Popular Music in a Transnational Context című kötet (2019). A másik kettő a film és a popzene kapcsolatát vizsgálja: ilyen a Popular Music and the Moving Image in Eastern Europe című tanulmánykötet (2018), illetve a Studies in Eastern European Cinema folyóirat különszáma (2019) – ez utóbbit Győri Zsolt egyedül jegyzi szerkesztőként.

Timár Borbála:

Kelletlen részvétel

A digitális technológiához fűződő ambivalens élmények feltárása a szerelmes és szakító levél módszer használatával

A technológia paradoxona a digitális eszközökkel és platformokkal kapcsolatban azt a kettőséget jelenti, hogy noha ezek egyfelől korábban elképzelhetetlen szabadságot nyújtanak, másfelől túlhasználatot, függőséget és számos más digitális ártalmat okozhatnak (Mick & Fournier 1998, Barnes et al. 2019). A folyamatos online jelenlétet maguk a felhasználók is sokszor tehernek érzik, a digitális eszközökhöz és tartalmakhoz való viszony ambivalens (Ytre-Arne et al. 2020) – felhasználói oldalról ezt írja le a „kelletlen részvétel” (Cassidy 2016) fogalma. E tanulmány a felhasználóiélmény-kutatásban használt egyik kvalitatív módszert, az úgynevezett szerelmes és szakító levél módszert (love and breakup letter method) (Martin & Hanington 2012) és annak néhány alkalmazási lehetőségét mutatja be. A módszer a technológiai eszközökkel és alkalmazásokkal kapcsolatos ambivalens érzések feltárására és a felhasználói attitűdök vizsgálatára alkalmas.

Horváth Kata:

Ki vigyáz az újságírókra?

Pályakezdő újságírók és független szerkesztőségek rezilienciája

A jelen tanulmányban azokat az egyéni és szervezeti tényezőket vizsgálom, amelyek hozzájárulnak vagy éppen kikezdik a magyar újságírók ellenálló képességét. A kutatás során négy független magyar szerkesztőség alapító, illetve pályakezdő újságíróival készítettem mélyinterjút az újságírói ellenálló képességet kikezdő témákban, egyebek mellett a kiégésről, a politikai nyomásról és az online zaklatásról. A kutatásból kiderült, hogy az újságírókat ért alapvető stresszfaktorokra nem készítik fel a gyakornoki programok vagy az egyetemek a pályakezdő újságírókat. Bár a megkérdezett szakemberek szerint a független szerkesztőségek többségében barátságos és támogató a légkör, a felvetett problémákra általában nincs kidolgozott válasz, a tárgyalt témákról az általam vizsgált szerkesztőségekben – egy kivételével – egyikben sem folytattak eddig szakmai beszélgetéseket.

Ligeti György:

Kisebbségek és bevándorlók a médiában

A Kurt Lewin Alapítvány a közelmúltban olyan, négy országot érintő nemzetközi kutatást tervezett meg, koordinált és zárt le, amelynek célja a kisebbségek és a bevándorlók (a migránsok) médiaábrázolásának bemutatása, valamint különböző reprezentációinak összehasonlítása volt.

Kiss Ágnes:

Koordináció és kontroll a szovjet típusú cenzúrarendszerekben

Romániai példák 1949–1989

Az államszocialista rendszerek cenzúrája homályosan megfogalmazott szabályokon alapult, ezek értelmezése pedig az állandóan változó „politikai irányvonal” függvénye volt. Milyen mechanizmusok biztosították ilyen körülmények között a totális ellenőrzést megcélzó rendszer eredményes működését? E tanulmány romániai példákon keresztül fedi fel azokat a mikroszintű szervezeti megoldásokat, személyes kapcsolatokat és mindennapi gyakorlatokat, amelyek a cenzúranormák tisztázásához és többé-kevésbé koherens alkalmazásához vezettek, azokat a formális és informális koordinációs és kontroll mechanizmusokat tehát, amelyek hozzájárultak a szovjet típusú cenzúrarendszer eredményes működéséhez.

Sebestyén Attila:

Kracauer kvalitása: a tartalomelemzés „humanista” megközelítésben

Tanulmányom középpontjában Siegfried Kracauer kvalitatív tartalomelemzésről írt, bő fél évszázada megjelent szövege áll. Röviden foglalkozom a szerző életművének összetettségével, amiről az utókor egy ideig elfeledkezett és amit újból felfedezett, de – leszűkítve – most csak Kracauer „amerikai évei” érdekelnek. Még pontosabban: azt vizsgálom, hogy a kommunikáció- és médiakutatások – s ezeken belül a tartalomelemzési módszer – alapító időszakában Kracauer miként őrizte meg a társadalomtudományosság keretén belül „humanista” (bölcsész) gondolkodásmódját, a jelentésképződés feszültségei iránti érzékenységét. Írásom kizárólag a tartalomelemzés elvi kérdéseiről szól, a konkrét anyagon végzett analízis szemléltető erejét nélkülözi, mivel nem célom az, hogy a módszertani belátásokat már ebben a szövegben gyakorlati módon is hasznosítsam; erre egy másik munkámban vállalkozom.

Fehér Katalin:

Kép, nyelv, nyelvi kép

A vizuális kommunikáció tárgyalásakor a legtöbb esetben a vizuális médiumok – a főként az ikonok, a rajzok, a képek és a mozgóképek – kerülnek előtérbe. Ez a vizuális kommunikáció közvetlen formája. Létezik azonban közvetett, verbális formája is, amelynek kiemelt területe az úgynevezett metaforakommunikáció, azaz a nyelvi kommunikáció által közvetített vizuális képek, ideák. E dolgozat a metaforakommunikáció vizuális aspektusait vizsgálja.

Szekeres Tamás:

Képrombolás az amerikai alternatív médiában

A 2020-as szobordöntések egy alt-right és egy liberális hírportál cikkeiben

Tanulmányomban a képrombolás mint emlékezetpolitikai eszköz prezentációját vizsgálom az amerikai alt-right média egyik fő képviselője, a Breitbart, illetve egy liberális híroldal, a Vox cikkeiben a 2020-as nyári tüntetéssorozat eseményei kapcsán. A George Floyd halála után indult tiltakozási hullám keretében szobrok és emlékművek sokaságát döntötték le tüntetők vagy távolították el a hatóságok a problémás örökség,illetve kifogásolható történelmi szereplők miatt. A téma nagy figyelmet kapott a sajtóban. Írásomban az emlékművek és a képrombolás lehetséges politikai céljainak bemutatását követően kvalitatív és kvantitatív módszereket ötvöző tematikus analízis felhasználásával azt elemzem, hogy egy szélsőséges politikai nézeteket valló hírportál miként jeleníti meg, illetve kommentálja az eseményeket. A kérdés komplexitásának hangsúlyozása érdekében a politikai spektrum másik végletét jelentő híroldal, a liberális Vox cikkeit is vizsgálom, összehasonlítva a két eltérő megközelítést, hasonlóságokat és különbségeket keresve.

Zöldi László:

Két vas a tűzben

A glokális sajtó a választási kampányban

Hogyan viszonyultak a különböző politikai pártokhoz a megyei napilapok a 2002-es választási kampány kiélezett időszakában, és hogyan igyekeztek megfelelni olvasóik elvárásainak? Menynyit költöttek a pártok a vidéki sajtóban közzétett politikai hirdetéseikre? Az alábbi írás ezekre a kérdésekre keres választ.

Csepeli György – Dessewffy Tibor – Hammer Ferenc – Kitzinger Dávid – Magyar Gábor – Monory Mész András – Rozgonyi Krisztina:

Közszolgálat a digitális korban

Ezzel a vitaanyaggal a közszolgálati média szerepéről, feladatairól szóló diskurzushoz szeretnénk hozzájárulni – egy különösen izgalmas, változásokkal teli időszakban. Célunk a változást sürgető jelenségek, az új problémák és lehetőségek feltárása, a fogalmi tisztázás, a szakmai horizont szélesítése volt. Olyan, eddig nem tematizált összefüggéseket is tárgyalunk, amelyek nélkül a látványosan és gyorsan átalakuló médiavilágban nem lehet működőképes koncepciót alkotni a közszolgálati média fenntartására és fejlesztésére. A változások érintik a médiavilág teljes értékláncát, technológiai, szolgáltatási, üzleti és szabályozási aspektusait, s összefüggnek más területek (például a távközlés, az informatika, a memóriaintézmények) átalakulásával, ezért lehetetlen hosszú távú előretekintést megrajzolni. Helyzetértékelésünkben hangsúlyozottan öt-hatéves távban gondolkodunk, következtetéseink és értékeléseink az ennyi idő alatt reálisan várható trendeken alapulnak. Bízunk abban, hogy munkánk az ennél hosszabb távon sejthető változásokra való felkészülést is szolgálja – a vitában alakuló szemléletmód és az ezen alapuló döntések révén.

György Péter:

Közszolgálat a globális technokultúra korában

A Magyar Rádió lehetséges stratégiája

Az alábbi tanulmány áttekinti a Magyar Rádió (MR) funkcióját, kitüntetett szerepét a 20. századi magyar nyilvánosságban és kollektív emlékezetben. Emellett felvázol egy lehetséges forgatókönyvet arról, hogy a Rádió miként maradhat a nemzeti diskurzus egyik alapvető intézménye, és miként teljesítheti a közszolgálat rá háruló feladatát. A szerző részletesen elemzi azokat a megváltozott kulturális és technikai feltételeket, amelyek között a rádiózásnak a jövőben működnie kell.

Iványi Márton:

Közösségi média: a nyilvánosság elektronikus agorája vagy posztmodern panoptikum?

Hatalmi válaszok a közösségi média kihívásaira

Az elmúlt években a digitális médiatechnológiák társadalmi mozgalmakat szervező és katalizáló szerepe forró vitatéma volt. Az Occupy Wall Streettől az arab világban az elmúlt években végbement fejleményeken és a 2013 kora nyári törökországi eseményeken át az úgynevezett brazíliai ecetforradalomig a közösségi média nemegyszer a történések középpontjába került. A jelenkor eseményei és hatalmi válaszai már most kezdik új rétegekkel ellátni a nyilvános részvétel és az új technológiák viszonyrendszeréről alkotott felfogásunkat. Az egyik érv amellett, hogy a közösségi média a társadalmi folyamatokban nagyon is szerepet játszik, az, hogy a vezetők és a kormányzatok világszerte válaszolnak vélt vagy valós kihívásaira, a kibertér által biztosított kereteken belül vagy kívül, technikai vagy nem technikai módszerek révén. Más kérdés, hogy mindezt sikerrel teszik-e? A közelmúlt tapasztalatainak áttekintése nyomán arra a következtetésre jutok, hogy a közösségi média színtere a habermasi (1962) értelemben vett absztrakt fórum, a nyilvánosság elektromos agorájaként és egy sajátos, Foucault-i (1972) posztmodern panoptikumként egyaránt értelmezhető, hiszen az új technológia és az ezzel karöltve járó állami felügyelet egyidejűleg nyit teret a közélet új alakzatai előtt.

Tófalvy Tamás:

Lehet-e folyamatos válságban az újságírás?

A technológiától a szakmai normákig – és vissza

Ha elmélyedünk az újságírás történetének szakmai diskurzusaiban, azt figyelhetjük meg, hogy a szakma éppen aktuális válságáról szóló viták, elbeszélések gyakorlatilag folyamatosak. A lehetséges okokat tárgyaló narratívákban vissza-visszatérő elemek a gazdasági, üzleti, politikai, kulturális és technológiai fejlemények. Így lehetett az eredője az újságírás válságának a 2008-as válság vagy a 2020-as koronavírus-járvány, de válságos állapotba sodorta már az újságírást a demokratikus berendezkedés átalakulása, a populizmus térnyerése, a „bulvárosodás”, a „fake news”, továbbá a televízió, az internet, a közösségi média vagy a platformok térnyerése is. A különféle válságnarratívák középpontjában egyaránt szerepelhetnek üzleti modellek, szakmai és morális értékek, ismeretelméleti állásfoglalások, illetve ezek tetszőleges kombinációi. E tanulmányban – áttekintve az újságírás válságdiskurzusairól szóló metairodalmat – egyfelől annak kísérlek meg utánajárni, hogy milyen motívumok és témák jellemzik az újságírás válságnarratíváit. Másfelől az érdekel, hogy ezek az elbeszélések milyen kulturális, társadalmi, gazdasági és technológiai kontextusokkal függhetnek össze – különös tekintettel ez utóbbira. Összegezve a rendelkezésre álló modellek tanulságait pedig azt a címben is feltett kérdést kísérlem meg megválaszolni, lehetséges-e egyáltalán, hogy az újságírás folyamatos válságban van?

Kotroczó Róbert:

Leni Riefenstahl: Emlékeim 1902-1945

Kreált múlt – credo nélkül

Leni Riefenstahl önéletrajza, az Emlékeim: 1902-1945 sokszor szándékosan pontatlan, és nem tekinthető hiteles történelmi forrásnak. Riefenstahl nem egyszerűen elfelejtett eseményeket vagy rosszul emlékezett dátumokra, mint azt az életrajzoknál megszokhattuk, hanem tetten érhetően azzal a szándékkal írt, hogy a könyv oldalain újrafogalmazza az életét; epikai eszközökkel kicsinyítve felelősségét a náci propagandagépezetben játszott szerepéért, és eltúlozva művészi karrierjének sikerességét és egyedülállóságát. Dolgozatomban arra teszek kísérletet, hogy elemezzem az 1987-ben megjelent életrajzot, és ütköztetem az addig és azóta nyilvánosságra került ellentmondónak tűnő információkkal elsősorban Riefenstahl pályakezdéséről.

Gayer Zoltán:

Mi a média?

Javaslat egy új médiatipológiára

Tanulmányomban amellett érvelek, hogy az internetről nem érdemes médiumként beszélni. Médiumoknak az internet csatornája révén működő alkalmazásokat és weboldalakat kell tekintenünk. Meghatározásom szerint a médium egy adatállományhoz köthető, algoritmusalapú kódolási rendszer. E gondolatmenetet tágabb keretbe helyezem, és kidolgozok egy olyan kategóriarendszert, amelynek segítségével minden – régi vagy új – médium egyaránt meghatározható.

Bajomi-Lázár Péter:

Migráció és média Közép/Kelet- Európa uniós tagállamaiban

Az Európai Unió Horizon 2020 programja által finanszírozott REMINDER projekt1 részeként készült kutatás újságírók és információforrásaik körében végzett fókuszcsoportos és személyes beszélgetések, valamint kérdőíves vizsgálatok segítségével azt igyekezett feltárni, miként tárgyalja a média a mobilitás és a migráció2 kérdését négy közép/kelet-európai országban, köztük Lengyelországban, Magyarországon, Romániában és Szlovéniában. A kutatás eddig azt mutatta, hogy: 1. A vizsgált régiós országok hasonló történeti gyökerei ellenére a mobilitás és a migráció eltérő módon jelenik meg a médiában. 2. A bevándorlás 2015 óta fontos helyet foglal el ezeknek az országoknak a napirendjén, dacára annak, hogy ténylegesen kevés unión túlról érkezett bevándorló és menekült marad a régióban. 3. A kivándorlás – ide értve az uniós országokba és az Unión kívüli országokba való költözést is – jellemzően legalább olyan fontos kérdésként jelenik meg, mint a bevándorlás, és komoly gazdasági és demográfiai következményeket von maga után. Bár az itt bemutatott eredmények kvantitatív értelemben nem reprezentatívak, a fókuszcsoportokban a lehető legtöbbféle szervezetet képviselő újságírók és információforrások vettek részt. Ennek alapján óvatos következtetéseket vonhatunk le az egyes országokat és a régió egészét jellemző trendekről, és beazonosítsunk néhány olyan tényezőt, amely hatást gyakorol a hírgyártásra, és formálja a mobilitással és a migrációval kapcsolatos narratívákat és értelmezési kereteket. E kutatást a REMINDER-projekt kutatói a későbbiekben majd médiatartalom-elemzéssel egészítik ki. A vizsgálat feltáró jellegű, és nem célja, hogy normatív szempontból értékelje a mobilitással és a migrációval kapcsolatos médiadiskurzusokat.