Történelem

Szijártó Zsolt:

Az államszocialista televízió … sokkal közelebb állt a nyugat-európai köztelevízióhoz, mint egy sztereotip propagandamédiumhoz

Imre Anikó médiakutatóval Szijártó Zsolt beszélget

Az internet kialakulásának okait és következményeit, a kommunikációs technológia és a társadalom kölcsönhatásait vizsgáló médiakutatók fogódzókat keresve szívesen támaszkodnak történeti analógiákra. Különösen kedvelik azokat párhuzamokat, amelyek a távíróhálózat kiépítése által fémjelzett elektronikus forradalom és az internet térhódítását magával hozó digitális forradalom között mutatkoznak. Írásunkban ezt a hagyományt követjük: a szakirodalom kritikai áttekintésével a távíró és az internet – e két bináris és globális hálózat – történetét és társadalmi hatásait vetjük össze. Úgy érvelünk, hogy a két hálózat története számos közös vonást mutat, ám lényeges különbség mutatkozik közöttük például abban, ahogyan az újságírás társadalmi szerepét befolyásolták.

Bajomi-Lázár Péter – Boldog Dalma:

A távíró és az internet

Két forradalmi hatású bináris és globális hálózat összehasonlítása

Az internet kialakulásának okait és következményeit, a kommunikációs technológia és a társadalom kölcsönhatásait vizsgáló médiakutatók fogódzókat keresve szívesen támaszkodnak történeti analógiákra. Különösen kedvelik azokat párhuzamokat, amelyek a távíróhálózat kiépítése által fémjelzett elektronikus forradalom és az internet térhódítását magával hozó digitális forradalom között mutatkoznak. Írásunkban ezt a hagyományt követjük: a szakirodalom kritikai áttekintésével a távíró és az internet – e két bináris és globális hálózat – történetét és társadalmi hatásait vetjük össze. Úgy érvelünk, hogy a két hálózat története számos közös vonást mutat, ám lényeges különbség mutatkozik közöttük például abban, ahogyan az újságírás társadalmi szerepét befolyásolták.

Mátay Mónika:

„…a »filozófiai könyv« a veszélyes művek gyűjtőnevét jelentette…”

Robert Darnton történésszel Mátay Mónika beszélget

Robert Darnton történész 1939 májusában született New York-ban. A Princeton-i Egyetem professzor emeritusa, számos monográfia szerzője. Az 1960-as években riporterként dolgozott a New York Times-nál. Kutatási területe a 18. századi Franciaország kultúrtörténete, azon belül különösen a könyv és a nyilvánosság története. Magyarul legutóbb Lúdanyó meséi és más tanulmányok címmel jelent meg kötete (Budapest: General Press, 2010)

Huszti-Szlama Gabriella Zsófia:

„Csődület támadt, a tömeg szidalmazta, majd letépte róluk a ruhát…”

Morális pánikot váltott-e ki a nők nadrágviselete a századfordulón?

Az elmúlt években újra az érdeklődés középpontjába került a morális pánik kérdése, elsősorban olyan aktuálpolitikát, társadalmat, gazdaságot és kultúrát érintő témák miatt, mint a migráció, a mesterséges intelligencia, az orosz–ukrán háború és az izraeli–palesztin konfliktus. A fogalmat először 1971-ben használta Jock Young, az elméleti keret kidolgozása pedig Stanley Cohen nevéhez fűződik. A morális pánikot vizsgáló kutatók többsége kortárs változásokat elemzett a fogalom segítségével, azonban felmerült olyan történeti témák vizsgálatának lehetősége is, mint a boszorkányüldözés vagy a 19. század derekán Londonban gyakorivá vált rablások problémája. E tanulmány a morális pánik történeti kiterjesztésének gondolatmenetébe illeszkedve vizsgálja a női nadrágviselet által kiváltott morális pánikot a hazai sajtóban 1896 és 1914 között.

Paár Ádám:

Az agrárius mozgalom, a Köztelek folyóirat és az Egyesült Államok (1892–1908)

A 19. század végén az Egyesült Államok vitathatatlanul vezető gazdasági és katonai hatalommá vált, és fölkeltette többek között a magyar újkonzervatív agrárius irányzat figyelmét is. A Károlyi Sándor gróf, Darányi Ignác, Apponyi Albert gróf mellett neves agrárszakemberek nevével fémjelzett mozgalom bírálta a dualizmuskorabeli kormányokat az általuk egyoldalúnak érzett iparpártoló („merkantil”) gazdaságpolitika miatt, valamint általában véve kritizálta az agrárnépesség gazdasági és szociális helyzetének figyelmen kívül hagyását. Az agráriusok nem alakítottak saját pártot, de élénk szervezeti életet valósítottak meg, és egyebek mellett a sajtót használták elveik képviseletére és népszerűsítésére. Figyelemmel kísérték a külföldi folyamatokat, és sajtójuk – mindenekelőtt a nívós, 1891 és 1944 között megjelenő Köztelek – beszámolt a külföldi gazdasági, társadalmi és agrártudományi hírekről. E tanulmányban arra törekszem, hogy bemutassam, miként reflektált az agrárius mozgalom vezető lapja, a Köztelek az észak-amerikai állapotokra, különösen az elnökválasztások idején kiéleződött politikai versenyre, valamint hogyan láttatta a farmerek helyzetét. A lap közvetlenül nem foglalkozott az amerikai kérdésekkel, így nem tett említést a populista mozgalomról, de bírálta az 1896-ban hivatalba lépő McKinley kormányát.

Völgyi Réka:

Pest legszebb ágyasa és a Vörös Zsuzsa: prostituáltgyilkosságok a bulvársajtóban

A nőtörténeti kutatások – a nemzetközi tendenciákat követve – az elmúlt évtizedekben Magyarországon is előtérbe kerültek, de a prostitúció történetére vonatkozó elemzések csak a legutóbbi időkben készültek. A nyugati történetírás már az 1980-as években felfedezte a téma jelentőségét, felderítette szereplőit, meghatározta a kutatás irányait. Kiemelkedő társadalomtörténészek vállalkoztak a prostitúció tanulmányozására, többek között Alain Corbin és Judith R. Walkowitz. A közelmúltban Magyarországon is napvilágot láttak tanulmányok, de az alapos, áttekintő társadalomtörténeti monográfia elkészítése egyelőre várat magára. A rendelkezésre álló kutatási eredmények alapján azonban vázlatos képet alkothatunk arról, hogyan kezelte a sajtó a prostitúció problémáját, s különösen arról, miként tárta az olvasóközönség elé a drámai eseteket. Ebben a tanulmányban nem a prostitúció áttekintő történetével, hanem két – 1925-ben, illetve 1926-ban – Budapesten meggyilkolt nő, egy kitartott szerető, Leirer Amália, illetve egy kalaposnőből lett prostituált, Roscher Zsuzsanna esetével foglalkozom. Mindkét bűntény felkeltette a bulvársajtó érdeklődését, az újságírók rendkívül részletesen tudósítottak a történtekről, vagy inkább azt mondhatnánk, a gyilkossági ügyek lehetőséget adtak a korabeli közönség figyelmének hetekig-hónapokig tartó ébren tartására.

Nagy Adrienn:

„Csempész-razzia fél országon át”

Nyugat-magyarországi feketézés a korabeli filmriportok tükrében 1918

Az osztrák-magyar határ menti lakosság az első világháború kirobbanásától kezdve közel egy évtizeden át próbálkozott az állami és a gazdasági érdekeket súlyosan érintő, ugyanakkor hosszú távon, illetve individuális szinten biztos megélhetést jelentő csempészettel. A feketézők – ha tehették – igyekeztek kevés nyomot hagyni maguk után. A téma kutatása kapcsán elsődleges a korabeli állami, törvény- és rendőrhatósági, szolgabírói, valamint határőrizeti iratanyagok, illetve a visszaemlékezések és az irodalmi alkotások információtöredékeinek vizsgálata. Ugyanakkor a csempészet alapvető mechanizmusait, jellegadó vonásait és a hozzá kapcsolódó társadalmi aktivitás jellemzőit a korabeli média – különösen a sajtó és a filmriport – szemszögéből is lényeges megvizsgálni, hiszen azok a „csempész-tudósítások”, amelyek elérték a média ingerküszöbét és a nyilvánosság elé kerültek, jelentős mértékben formálták a közhangulatot, és mintegy fokozták a figyelmet a lakosságot közvetlenül érintő feketézés iránt. Tanulmányomban két médiaforrás tükrében igyekszem a helyi csempészakciók több szereplőt foglalkoztató, kölcsönös bizalomra épülő haszonszerző vállalkozásait bemutatni.

Lajkó Ádám:

A szabadkőművesség és az első világháború

Egy összeesküvés-elmélet születése és a magyar sajtó

A tanulmány a második világháborús szélsőjobboldali ideológia egyik kedvelt toposzának, a szabadkőművesség első világháborús felelősségéről szóló elméletnek az eredetét vizsgálja. Célja annak bemutatása, hogy milyen kontextusban tűnt fel ez az értelmezés, és miért válhatott a kialakuló szélsőjobboldal világképének egyik érzelmi vonatkoztatási pontjává. Bemutatja, hogy a háború és a szabadkőművesek közötti kapcsolatról szóló elmélet már 1914-ben megjelent a magyar sajtóban. Az elképzelés először a politikai katolicizmus radikális ágán belül, a polgári radikálisokkal folytatott polémia egyik elemeként tűnt fel. Szorosan kötődött a nemzetiségi kérdéshez és a területi integritás témaköréhez: az elmélet hívei a Monarchiát fenyegető irredentizmust a szabadkőművesség eszközeként ábrázolták. Az olasz hadba lépés kapcsán az elképzelés a kormánypárti sajtóban, a Rákosi Jenő szerkesztette Budapesti Hírlapban is feltűnt. A tanulmány bemutatja, hogy az antantállamok külpolitikáját alátámasztó nyilvános retorika katalizátorként hatott az elmélet fejlődésére, ebben az irodalomban a polgári radikálisok az antant érdekeit képviselő erőként jelentek meg. Végül azt vizsgálja, hogy az elképzelésnek milyen szerepe volt a trianoni békeszerződést a szabadkőművességnek tulajdonító elméletek megalapozásában.

Fejes Katalin:

A nő, aki az 1930-as években diktálta és irányította a divatot: Guthy Böske

Guthy Böske tíz éves divatújságírói karrierje páratlannak számít az 1930-as évek zsurnalisztikájában. Szinte minden reprezentatív eseményen megjelent, írásaiban a modern nő stílusát formálta, ezért a neve egybefonódott a modern nő imázsával. A zsidó származású újságíró a Színházi Élet divatrovatának szerkesztőjeként a társadalmi reprezentáció polgári formáját alakította a magyar társadalomtörténet egy olyan korszakában, amikor az általa képviselt a polgári értékrend fokozatosan háttérbe szorult. Guthy Böske szakmai pályafutása szorosan összekapcsolódik a Színházi Élet megjelenésével. A korszak népszerű magazinjának divatrovatszerkesztője társadalmi státusánál fogva formálta a mindennapok divatját, így jelentős befolyással bírt a magazinban megjelent írások és fotók reprezentációján keresztül a kollektív reprezentációra.

Sz. Nagy Gábor:

A papírválság mint politikai fegyver a koalíciós időszakban

Tanulmányomban az 1945 és az 1948 közötti időszakban folyamatosan fennálló papírválsággal foglalkozom. Azt vizsgálom meg, a sajtópolitika területén ez milyen lehetőséget nyújtott a kormányzó pártoknak arra, hogy korlátozzák bizonyos sajtótermékek megjelenését. Előbb röviden bemutatom a korszak lapengedélyezési mechanizmusát, majd rátérek a papírkiutalás rendszerének bemutatására, végül összegzem kutatásom legfontosabb eredményeit.

Takács Róbert:

Kultúra, média, nyilvánosság az 1980-as években – gazdasági és irányítási válság idején

Az 1980-as évek egyik leggyakrabban használt kifejezése a válság volt. A Beszélő című szamizdat első, 1981-ben megjelent számában tizenötször írták le – igaz, az első nyilvánosságot csak 1986–87-től uralta el a válság- és reformdiskurzus. Ez a tanulmány e két végpont közt kíséri nyomon a nyilvánosság alakulását, a pártvezetés által is érzékelt politikai és gazdasági válságjeleket, azok kezelését a sajtó- és kulturális irányítás részéről.

Sükösd Miklós:

A cenzúra: gondolatgyilkosság

Táncsics Mihály a sajtószabadságról és a társadalmi nyilvánosságról

Milyen érveket fogalmazott meg Táncsics Mihály a cenzúra ellen és a sajtószabadság mellett nevezetes művében, a Sajtószabadságról nézetei egy rabnak című 1844-es kis könyvben? Honnan merítette szellemi inspirációját, kik voltak szellemi forrásai? Hogyan küzdött a cenzúrával, saját könyvei és lapjai megjelentetéséért? Táncsics a szó szoros, fizikai értelmében vett sajtó (a nyomda) állami korlátoktól mentes használatáért harcolt. Hogyan illeszkednek a sajtószabadság melletti elméleti érvei saját lapkiadói és aktivista tevékenységéhez? Hogyan tagolódnak elvei a sajtószabadságról folytatott 19. századi hazai vitákba?

Sebestyén Attila:

Advokáció saját újsággal

Egy 20. század eleji magyar kávés érdekképviseleti szaklap néhány tanulsága nyilvánosságelméleti megvilágításban

A 19. század végén és a 20. század elején a magyar vendéglátóiparban kifejezetten virágzott a (két)hetilap formátumú, advokációs célú (tehát egy adott fél vagy csoport érdekeit képviselő) szaksajtó. A széles kínálatból kutatásaimat egyelőre csak egy kiadványra, a Kávésok Lapjára fókuszáltam. Tanulmányomban e kisebb korpuszból is csak mutatványszerűen emelek ki egy-két cikket (és azok tanulságait). Célom az, hogy kibontsam és történeti anyagon szemléltessem a következő tételt: a saját tulajdonú érdekképviseleti lap megfelelő felület egy alapvető nyilvánossággondozási kettősség megvalósítására. Egyfelől arra, hogy egy szervezet vagy szakmaterület egybefogó keretet teremtsen vele belső érdekgazdái számára. Másfelől pedig arra, hogy az adott érdekcsoport szükség esetén fel tudja mutatni a külső közönség elé lépéshez, azaz egy saját téma közüggyé tételéhez előfeltételként elvárt érvelési kulturáltságot és vitaképes nyitottságot. A tétel megalapozásához Walter Lippmann és John Dewey nyilvánosságelméleti munkáiból merítek szempontokat. Emellett kapcsolódom az advocacy journalism irodalmának néhány megfontolásához is.

Takács Róbert:

„A jó tanuló felel” – a magyar külpolitika a Helsinki utáni nemzetközi sajtó- és információs vitákban (1975–1983) II.

Belgrádtól Madridig

Az 1975-ös Helsinki Záróokmányt, az 1945 utáni európai status quo rögzítését akkor és ott a szovjet diplomácia sikerének tartották. Annak harmadik kosara azonban az emberek és az eszmék szabad mozgásának kimondásával, illetve azzal, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását a nemzetközi kapcsolatok egyik alapnormájaként ismerte el, a nyugati hatalmaknak adott támadási felületet az államszocialista országok ellen. A fenti körbe tartoztak az újságírók utazási lehetőségeit, munkafeltételeit, a nyugati sajtó elérhetőségét is magukban foglaló „információs kérdések” is. Ezek a szovjet blokk országai számára alapvetően kedvezőtlen ügyek a hidegháborús ideológiai küzdelem egyik fontos csataterévé léptek elő az 1975 utáni nemzetközi politikában. E két részes tanulmány azt követi nyomon és elemzi, hogy a magyar külpolitika miképp viszonyult ezekhez a témákhoz, képes volt-e kilépni egy defenzív alapállásból, és hogyan illesztette az információs terület kérdéseit a harmadik kosár számára kiemelt ügyeivel kapcsolatos törekvéseihez. A tanulmány jelen, második részében a madridi utókonferencia diplomáciai előkészületeit és a közel három éves tárgyalássorozat alkuit tekintjük át.

Pintér Melinda:

A Republikánus Párt politikai pólusváltása az 1930-as évektől és a konzervatív sajtó szerepe

E tanulmány egy olyan témát mutat be, amely a hazai elemző munkákban eddig kisebb szerepet kapott: a Republikánus Párt jobbra tolódása és a konzervatív sajtó közötti összefüggést – különös tekintettel az 1950-es évek végén és az 1960-es évek elején meginduló konzervatív mozgalomra. A Republikánus Párt az 1930-as évektől egyre markánsabban megfigyelhető, majd a maga teljességében az 1960-es években megvalósuló konzervatív fordulatára általában a média és különösen a sajtó reflektál: megnő a dedikáltan konzervatív kiadványok száma és megváltozik a tematikájuk. E tanulmány részletezi a Republikánus Párt ideológiai változásának kiváltó okait és gyakorlati megvalósulását, majd a 20. század konzervatív folyóiratainak áttekintésével – nagy hangsúlyt helyezve az 1955-ben alapított National Review magazinra – vizsgálja a párt és az egész konzervatív oldal esetében végbemenő változásokat.

Pajor Szabolcs:

A mai Republikánus Párt létrejötte az 1930-as években és fejlődése az 1960-as évekig

Az elmúlt 100 év során az Egyesült Államok két fő politikai pártja, a Demokrata Párt és a Republikánus Párt helyet cserélt a politikai spektrumban. Mindkét pártban voltak progresszívak és konzervatívak, azonban ma szinte csak a Republikánus Pártban találunk konzervatívokat. Tanulmányomban röviden bemutatom a Republikánus Párt konzervatív átalakulását. A párt jelenlegi identitásának, retorikájának és politikai narratívájának gyökereit a gazdasági válság utáni Kalifornia államban találhatjuk meg. 1934-ben egy kormányzóválasztás során a republikánusok először bízták a kampányukat politikai tanácsadókra. A kormányzóválasztási kampány során jelentős mértékben megnőtt a médiapolitizálás, a professzionalizáció, a kampánykommunikáció és a politikai narratívák súlya. A Republikánus Párt új narratívát dolgozott ki, amely egy máig kitartó széles, motivált és elkötelezett szavazóbázist eredményezett. Bemutatom azt is, hogy a Kaliforniából indult irányzat miként bővült és fejlődött az 1960-as évekig, kitérve Richard Nixon elnökre és a hírhedt déli stratégiára.

Szénási Zoltán:

Az Új Nemzedék Ady-képének változása 1919 és 1929 között

1919 szeptemberében az 1913-ban alapított Új Nemzedék jobboldali radikális politikai napilapként indult újra. A lapot a Tanácsköztársaság bukása után erőteljes antiszemita retorika jellemezte, amely érvényre jutott a kulturális élet aktualitásainak tárgyalása során is. Az 1919 utáni évek publicisztikájában egyebek között kísérlet történt egy keresztény-nemzeti irodalmi kánon megalkotására is, amely nemcsak a nemzeti konzervativizmus képviselőit kívánta integrálni a kánonba, hanem a Nyugat „keresztény” alkotóit (Adyt, Babitsot és Móriczot) is. 1922 után a szerkesztőség átalakulásának köszönhetően változás következett be Ady megítélésében. Költői jelentőségét később sem vonták kétségbe, de újra hangot kaptak azok a politikai és morális kifogások, amelyek ebben az időszakban a nemzeti konzervativizmus irodalomszemléletét jellemezték. Tanulmányomban az Új Nemzedék változó Ady-képének leírása mellett a folyamat politikai, sajtó- és kritikatörténeti összefüggéseinek feltárására törekszem.

Tamás Ágnes:

„…a sajtó anyagi segélyezésének barátja nem vagyok”

A pozitív sajtóirányítás eszközei 1867–1875

Tanulmányunk célja a lapfinanszírozási módszerek feltárása az osztrák–magyar kiegyezést követő években. Azt vizsgáljuk, hogy alkalmaztak-e új eszközöket, támogattak-e új lapokat (a korábbiakhoz képest új szerkesztőket), és hogy inkább a kontinuitás vagy a diszkontinuitás jellemzi-e a korszak sajtópolitikáját. A laptámogatás különféle módjait mutatjuk be, amelyeket eltérő gyakorisággal alkalmaztak: lapelőfizetéseket, ingyenpéldányok előfizetését és terjesztését, hírlapbélyeghitelt és/vagy a postai szállítás díjának elengedését, kaució átvállalását és szubvencionálást. Összegzésként megállapíthatjuk, hogy a kiegyezés előtti évek lapfinanszírozási rendszerét megörökölte, de módosította is az Andrássy-kormány: a vidéki magyar és a nemzetiségi nyelvű sajtótermékeket aktívabban szubvencionálta, ám annyibban hű maradt elődei politikájához, hogy a Budapesten megjelenő félhivatalos lapok közül néhányat kiemelkedően nagy összeggel dotált.

Szlama Gabriella Zsófia:

„Selyem mellény, selyem nadrág, édes rózsám, hej de nagyon illik az rád”

A női nadrágviselet reprezentációja az élclapokban 1896 és 1914 között

A 19. században elterjedő élclapok rajzai, anekdotái, tudósításai vagy humoros versei számos olvasóhoz eljutva nagy népszerűségnek örvendtek. A Borsszem Jankó, a Kakas Márton és a Bolond Istók publicistái markáns véleményüket fejezték ki a politikai és a közéleti kérdésekben, élceik középpontjába gyakran került a divat is. Egyaránt gúnyt űztek az új kollekciók formabontó megoldásaiból és az öltözködés anyagi vonzatából. Így a női nadrágviselet kérdésével is sokat foglalkoztak hasábjaikon – különböző módokon karikírozva azt. Írásomban az előbb említett három lap női nadrágviselettel kapcsolatos élceit vázolom fel, középpontba helyezve a nadrágviselethez köthető tevékenységeket és a különböző módokon megjelenő élclapi formakincseket. A kutatás az 1896 és 1914 közötti időszakot öleli fel, a korpuszt 65 cikk alkotja.

Egres Dorottya:

Stratégiai manőverezés az atomenergia polilógusában

A paksi atomerőmű négy reaktorát elöregedésük miatt a következő évtizedben le kell állítani. A nukleáris energia hazai energiatermelésben való 40 százalékos részarányának fenntartása végett az Országgyűlés 2009-ben elvi hozzájárulását adta a bővítéshez. A jövő energiapolitikája, illetve az orosz hitelből, orosz beszállítóval történő bővítés azóta is része a politika és a média napirendjének. Tanulmányomban a pragmadialektika kiterjesztett elmélete, a stratégiai manőverezés olyan megközelítését mutatom be, amely alkalmas a hosszú távú polilógus elemzésére. Célom a paksi bővítés vitáján keresztül demonstrálni, hogy a stratégiai manőverezés három aspektusa (a hallgatói elvárások, a topikus potenciál és a prezentációs eszközök) egy időben elhúzódó és térben nem lokalizálható, sokszereplős vitaszituáció elemzésére is alkalmas. Az aspektusok vizsgálatához felhasználom a 2009 és 2017 közötti, az atomenergiáról és a paksi atomerőmű bővítéséről szóló közvélemény-kutatásokat, valamint elemzem az ugyanebben az időszakban lezajlott vita politikai, környezetvédő és szakértő szereplőinek online diskurzusát.

Takács Róbert:

„A jó tanuló felel”

A magyar külpolitika a Helsinki utáni nemzetközi sajtó- és információs vitákban (1975–1983) I. Helsinkitől Belgrádig

Az 1975-ös Helsinki Záróokmányt, az 1945 utáni európai status quo rögzítését – akkor és ott – a szovjet diplomácia sikerének tartották. Annak harmadik kosara azonban az emberek és az eszmék szabad mozgásának kimondásával, illetve azzal, hogy az emberi jogok tiszteletben tartását a nemzetközi kapcsolatok egyik alapnormájaként ismerte el, a nyugati hatalmaknak adott támadási felületet az államszocialista országok ellen. A fenti körbe tartoztak az újságírók utazási lehetőségeit, munkafeltételeit, a nyugati sajtó elérhetőségét is magukban foglaló „információs kérdések” is. Ezek a szovjet blokk országai számára alapvetően kedvezőtlen ügyek a hidegháborús ideológiai küzdelem egyik fontos csataterévé léptek elő az 1975 utáni nemzetközi politikában. E tanulmány azt követi nyomon és elemzi a belgrádi utókonferencia 1978-as befejezéséig, hogy a magyar külpolitika miképp viszonyult a sajtóval és a médiával kapcsolatos konfliktusos témákhoz, képes volt-e kilépni egy defenzív alapállásból, és hogyan illesztette az információs terület kérdéseit a harmadik kosár számára kiemelt ügyeivel kapcsolatos törekvéseihez.

Kékesdi-Boldog Dalma:

A csernobili atomkatasztrófa hírei a Magyar Televízióban

Az 1986-os csernobili atomkatasztrófa hazai kommunikációjának vizsgálata során eddigi írásaimban az írott és az auditív forrásokat elemeztem. Az eredmények azt mutatják, hogy a szovjet-kommunista típusú sajtómodellben a legmagasabb példányszámú napilap implicit utalásokkal, csak közvetett módon közölte a veszélyt, a Magyar Rádióban pedig csak néhány órán keresztül lehetett nyugati forrásból is tájékoztatást adni a történtekről. E dolgozatban a Magyar Televízió felvételeit vizsgálva arra a kérdésre keresek választ, hogy a televízió miként élt a vizuális kommunikáció eszközeivel: kaptak-e a televíziónézők részletesebb és pontosabb tájékoztatást a történtekről, mint a napilapok olvasói vagy a rádió hallgatói?

Kékesdi-Boldog Dalma:

A csernobili atomkatasztrófa kommunikációja a Magyar Rádióban és a Szabad Európa Rádióban

1986. április 26-án hajnali 1 óra 23 perckor súlyos baleset történt a Szovjetunióban. Felrobbant a Csernobil város közelében található Vlagyimir Iljics Lenin Atomerőmű 4-es számú reaktora, és nagy mennyiségű, az egészségre káros radioaktív szennyeződés jutott a légkörbe. A baleset emberéleteket fenyegetett, ám a helyi és a – a baleset helyszínétől mintegy 1000–1500 kilométerre élő – magyar lakosság az érvényben lévő hidegháborús diskurzus, valamint a szovjet-kommunista médiapolitika miatt nem tájékozódhatott kellőképpen a veszélyről. Dolgozatomban korabeli rádióhír-leiratok segítségével hasonlítom össze, miként zajlott a csernobili atomkatasztrófáról szóló legelső hírek kommunikációja a Magyar Rádióban és a Szabad Európa Rádió magyar nyelvű adásaiban. A Magyar Rádió esetében részletesen elemzem a baleset utáni három hétben adásba került, hazai radioaktív sugárzási szintről tájékoztató hírek és magyar egészségvédelmi ajánlások tartalmát is.

Boros Ulrika:

A Magyar Rádió hőskorának története

Arányi Mária és az Asszonyok tanácsadója

Tanulmányomban a Magyar Rádió 1925 és 1945 közötti időszakának egy hosszú életű, elsősorban nők számára készített, heti rendszerességű előadássorozatának, az Arányi Mária által vezetett „Asszonyok tanácsadójának” bemutatására vállalkozom. A fellelhető műsorszövegek és iratanyagok által a felolvasások jellegét, felépítését és hallgatói fogadtatását vizsgálom. Emellett arra a kérdésre keresek választ, hogy a műsorvezető által megfogalmazott nőkép miként viszonyul az első világháborút követő években zajló nemi és társadalmi szerepeket érintő változásokhoz, reflektál-e a „modern eszmék”, az új női szerepek megjelenésére és terjedésére, illetve mennyire illeszkedik a Horthy-korszakban hagyományosnak tartott női szerepkörök és viselkedésminták rendszerébe. Kulcsszavak: Arányi Mária, Asszonyok tanácsadója, Boldogság iskolája, egyesületi munka

Wirágh András:

Hálózatos magyar irodalom a századfordulón

Barangolás a vidéki szövegközlések labirintusában

Leopold Gyula 1896-ban Általános Tudósító, 1902-ben Munkatárs címen indította el kereskedelmi forgalomba nem kerülő, csak vidéki lapszerkesztőségek által járatható kőnyomatos hírszolgáltatóit, amelyek rendhagyó módon szépirodalmi szövegeket is tartalmaztak. A nagysikerű üzleti fogásnak (illetve a vidéki „szövegínségnek”) köszönhetően egyes szerzők elbeszélései több korabeli vidéki lapban is megjelentek – igaz, a szedők és a szerkesztők szabadon alakíthattak a kőnyomatosból átvett szövegeken. Leopold „elosztóhálózatai” a XX. század első évtizedének végére közel kétszáz vidéki lap szépirodalmi tartalmáért felelhettek, noha az üzleti szempont (a reklámok terjesztése) idővel felülírta az esztétikai szempontot (az igényes szövegek közlésének feladatát) – a később indult kőnyomatos lap által terjesztett szépirodalom jóval kisebb körben került be a korszak hírlapjaiba, mint az Általános Tudósító által elosztott írások. E tanulmány tömegesen elosztott elbeszélések megjelenési mintázatai segítségével enged betekintést az egyes vidéki lapok és települések, illetve a Leopold szövegügynökségei között fennálló kapcsolat és az elosztás sajátosságainak mibenlétébe.

Nagy Ágoston – Pap Milán:

Nemzetépítés, modernizáció és a „bekúszó kapitalizmus”

Az államszocialista Kelet-Európa narratív mintázatai a National Geographic Magazine-ben

Az államszocialista Kelet-Európa és a Nyugat viszonyát a hidegháború második felében már nem a harcos ideológia és a teljes elzárkózás politikája, hanem a békés egymás mellett élés doktrínája és a szelektív kooperáció jellemezte. E külpolitikai irányultság sikere attól is függött, hogy az egyes nagyhatalmi blokkok polgárai milyen képet alakítanak ki egymásról. A National Geographic Magazine szerepe e tekintetben kiemelkedő, mivel a középosztálybeli amerikaiak tömegei számára jelentett tájékozódási forrást a világ országairól és népeiről. A magazin soha nem jelentetett meg annyi cikket Kelet-Európa társadalmairól, mint a hetvenes és a nyolcvanas években. Ezek a tudósítások olyan narratív sajátosságokkal rendelkeznek, amelyek a régióról szóló beszámolókban három mintázatot követnek: a hivatalos szocialista internacionalizmussal szemben a hagyományok és a nemzeti sajátosságok továbbélését; a társadalmi modernizáció sajátos, ám a nyugatitól eltérő mintáját; illetve a tervgazdálkodással szemben a kapitalizmus helyi szinten való kibontakozásának formáit. Tanulmányunk e mintázatok feltárására vállalkozik két évtized cikkanyagát vizsgálva. Ehhez a kritikai diskurzuselemzés elméleti kereteit és gyakorlati módszereit alkalmazzuk, bemutatva azokat a reprezentációs technikákat, amelyekkel a magazin a keleti blokk társadalmainak differenciált ábrázolására törekedett a domináns nyugati fejlődésdiskurzus nézőpontjából.

Veszprémy László Bernát:

Egy kisiklott falukutató

Oláh György szélsőjobboldali újságíró eszméi és publicisztikája (1927–1944)

Tanulmányom Oláh György szélsőjobboldali publicista eddig feltáratlan sajtómunkásságának szegmenseit elemzi, elsősorban első szociográfiájának megjelenésétől a második világháború éveiig, kitekintve emigrációs éveire. Oláh kiadott könyveiből, válogatásaiból és az általa szerkesztett Egyedül Vagyunk folyóirat cikkeiből rekonstruálja világnézetét és az antiszemita újraosztásban, illetve a holokausztban való eszmei részességét. Oláh teljes életútjának kimerítő bemutatása szétfeszítené e tanulmány kereteit, így kutatásom vizsgálódása Oláh új politikafogalmi szóhasználatára, antiszemita propagandakészletére és forradalmi világnézetére terjed ki. Ellentétben a korábbi történeti irodalom „nagybirtokos érdekeket képviselő” alakjával, Oláh itt vizsgált írásaiból egy radikális, antiszemita újraosztást követelő, a totális állam szerepében hívő, a holokausztot ünneplő nacionalista forradalmár-publicista képe bontakozik ki.

Murai András – Tóth Eszter Zsófia:

Mit kezdjünk egy forradalmárral egy magát forradalminak tartó diktatúrában?

Che Guevara sajtóreprezentációja az államszocialista rendszerben

Az alábbi írás Che Guevara magyarországi államszocialista időszakbeli sajtóreprezentációját vizsgálja. Arra vagyunk kíváncsiak, hogy a hatvanas években Nyugat-Európában, különösen a ’68-as társadalmi mozgalmak idején és azt követően kialakult Guevara-kultuszból mi jutott el hazánkba. A kérdés azért is érdekes, mert a hatvanas évek második felében nálunk is felerősödött a baloldali ideológiák újraértékelése, a marxizmus reneszánszát élte, és az újbaloldal egyik példaképe, az egyetemi ifjúság ikonja Che Guevara lett – legalábbis Nyugaton. Magyarországon azonban megjelenítését a sajtónyilvánosságban óvatos kettősség jellemezte: a marxista eszméket valló forradalmárt teljesen elutasítani nem lehetett, a szabadságharcos alakja azonban veszélyesnek bizonyult a konszolidációra épülő Kádár-rendszerben.

Sárai Szabó Katalin:

„A szép Haverda Mariska, a lovag és a gavallér.”

Egy szabadkai anyagyilkosság reprezentációi

1909 és 1911 között a sajtó nyilvánosságát egy igen érdekes bűntény tartotta izgalomban. Az anyagyilkosságra felbujtó Haverda Mariska és két szeretőjének a története, a nyomozás és a tárgyalások folyamata – mint egy szappanopera részletei – másfél évig foglalkoztatták a közvéleményt. A történetben volt szép bűnös nő, szenvedélyes szerelem, lelki nyomorúság, anyagi érdek és agyafúrt nyomozás is. A bűnösök elnyerték méltó büntetésüket, a közvélemény megnyugodhatott, a morális kérdések megoldódtak. Az eset három főszereplője ugyanakkor – amíg tartott a per – szürke, hétköznapi életéből reflektorfénybe került, néhány pillanatig sztárként tündökölhetett, hogy azután a börtönfalak között a teljes feledés homályába vesszen.

Sárándi Tamás:

„Zsidóbarátok és szabadkõmûvesek elõnyben”?

Egy erdélyi napilap esete a magyar katonai közigazgatással 1940-ben

A tanulmány az 1940. őszi észak-erdélyi sajtóviszonyok átalakulását kíséri nyomon, illetve az e mögött meghúzódó célokat igyekszik feltárni. A Magyarországhoz visszacsatolt terület sajtóéletére nemcsak az ott is hatályossá vált zsidótörvények voltak hatással: a kormány igyekezett beszüntetni a nem magyar nyelvű, illetve az ellenzékinek minősített lapokat is. Ez az írás egy konkrét eseten keresztül azt mutatja be, hogy a helyi magyar elit miként játszotta ki e rendelkezéseket, illetve hogyan biztosította érdekeit, adott esetben kiszorítva a magyarországi pártérdeket.

Geda Zsófia:

Házasság, párkapcsolat, szexualitás az 1970-es és az 1980-as évek államszocialista normatív diskurzusában a Nõk Lapja és más források tükrében

A Kádár-rendszer ambivalens módon viszonyult a magánélethez. Egyes esetekben beavatkozni kívánt, míg más, olykor hasonló élethelyzetekben hagyta érvényesülni a magánélet sérthetetlenségét, így a magánélet és a közélet között sokszor nem voltak egyértelműek a határok. A Kádár-korszak fontos jellemzője, hogy a hatalom szinte évről évre máshol húzta meg ezt a határt. A párkeresés és -választás, illetve a házasság is fontos cselekvési terület volt a rendszer számára. A párkapcsolatok mellett az olyan témák is népszerűek voltak a nyilvánosságban, mint például a magány, a házasság, a nők munkába állása. Az ezekkel kapcsolatos hivatalos vélemények a közösségiség eszméjét népszerűsítették. Az 1970–1980-as évek normatív diskurzusát vizsgálva egyértelmű, hogy a korszakban a rendszer ideológiáját tükröző és könnyen befogadható írások születtek.

Bezsenyi Tamás:

A szervezett bűnözésre rászervezett a média – avagy mi történik, amikor a magyar alvilág prominensei megszólalnak

„A sajtó, meg a rádió meg a televízió a hangszóróját már rojtosra dumálja [...] csak az információ nem jut el a dolgozók széles-szűk rétegéhez [...] az információ, én ismerem, a lépcsőn nem megy fel. Az információ az olyan, sőt, kicsit rosszabb napja van, le se jön.” A fenti mondatokat Hofi Géza mondta „Még mindig aktuális” című előadásában, ahol „újságárusként” figurázta ki a korabeli média helyzetét. Az információ lustaságáról szóló Hofi-gondolat magában rejti a kérdést, vajon a szocialista időszakbeli magyar média miként tájékoztatott arról, ami hivatalosan nem is létezett, illetve hogyan viszonyult ahhoz, amikor ennek ellentmondó tényekre derült fény. E dolgozatban ilyen tabut vizsgálok a médiamegjelenések alapján: hogyan történt, amikor az 1980-as évek elején a szervezett bűnözéssel kapcsolatos információk „kénytelenek voltak lejönni”? Miként mutatták be a korabeli médiatermékek a szervezett bűnözést, amelynek az igazságszolgáltatás felső vezetői még az elnevezését is kerülték? Milyen fórumokat és hogyan használtak ennek a tabunak az értelmezéséhez?

Huhák Heléna:

„Mutasd a faliújságodat – megmondom, ki vagy!”

Vizuális meggyőzés a Rákosi-korszakban

A modernkori diktatúrák mindenütt való jelenlétre, befolyásolásra és ellenőrzésre való törekvése a vizuális és a tárgyi környezetben is nyomot hagyott. Az 1940-es évek második felétől a Magyar Dolgozók Pártja Agitációs és Propaganda Osztályától a vidéki alapszervezetek felé áramló ideologizált utasításoknak a korszak szövegei mellett a képi jelek is hordozóivá váltak. Ennek lokális feltérképezése a mikroszintű vizsgálatok, az alulról épülő szocializmus jelenségeinek feltárására irányuló kísérletek közé illeszkedik.

Jakab Lajos:

Szamizdatos emlékeim

Mi volt a szamizdat? Röviden ezt mondanám: a szocializmus idejében sok könyvet nem lehetett kiadni; az engedély nélkül kiadott könyvek, újságok neve volt az, hogy szamizdat. Aki mégis engedély nélkül kiadott akkor könyveket, az „sajtórendészeti szabálysértést” követett el, és büntetést kapott. Magyarországon főleg az 1980-as években több szamizdatkiadó működött, ezek közül az egyiket vezettem én. Részvételemmel összesen 16 kiadvány jelent meg, elsősorban az ÁRAMLAT szamizdatkiadó emblémájával. A szamizdatkiadáson kívül gyakran vettem részt tüntetéseken, elvittek a rendőrök, elvették tőlem a szamizdatokat. Erről szól ez az írás.

Kérchy Anna:

Hebrencs kisleányból kötelességtudó honleány

Nőképváltozások a Magyar Lányok hetilap első világháború alatti lapszámaiban

Tanulmányom a Magyar Lányok című képes ifjúsági hetilap 1914 és 1918 között megjelent számaira koncentrálva kívánja feltérképezni, hogy a lap legjellegzetesebb szegmensei – az állandó rovatok, a Szerkesztő Postája, a főszerkesztői vezércikkek vagy az illusztrációul szolgáló képanyagok – miképp árulkodnak arról, hogy az első világháború eseményei milyen változásokat idéztek elő a sajtótermék körvonalazta eszményi nőképre, az ideális olvasóra vonatkozó elvárásokat illetően. Kérdésem az, hogy a célközönség kisleány helyett honleányként való aposztrofálása valóban jelenthetett-e valódi elmozdulást a konzervatív, alárendelt femininitás felől az agilisabb, politizáltabb identitásformációk felé.

Sipos Balázs:

Amerika mint modernizációs példa, utópia és disztópia a Horthy-korban

Az Amerikai Egyesült Államok a Horthy-kori Magyarországon az „átlagos” médiafogyasztók számára személyesen nem látott, nem tapasztalt, csak elképzelt ország volt, amelyet alapvetően aszerint képzeltek el, ahogy az általuk fogyasztott médiumok mutatták. Az USA-ban játszódó amerikai és más nemzetiségű filmek, regények, az útleírások és az Amerikáról szóló cikkek, filmhíradó-híregységek, valamint a dalok azonban nagyon különböző „USA-valóságokat” állítottak elő és formáltak. E tanulmány tartalmuk alapján ezeket tipizálja, elsősorban az „Amerika-barát” vagy Amerika-párti ábrázolásokra koncentrálva. Az utóbbiak közül részletesebben elemez néhányat, kitérve az öncenzúra kérdésére is.

„Elképesztően becsapták az embereket, és ők elképesztően vágyták a becsapást”

Pódiumbeszélgetés a Fény-képek gyermekeinknek című dokumentumfilmről

A Budapesti Gazdasági Főiskola Külkereskedelmi Karának Kommunikációs Szabadegyeteme az 1944-es pesti gettóra emlékezve 2014. október 1-én rendezte azt a nyilvános vetítést a Kőleves Étteremben, amelynek során Kőszegi Edit, Simó Sándor és Surányi András Fény-képek gyermekeimnek című, 1988-ban készült dokumentumfilmjét mutatták be. A vetítés utáni pódiumbeszélgetésen Mátay Mónika történész, a Médiakutató szerkesztője Kőszegi Edit és Surányi András rendezővel, illetve Örkény Antal kisebbségkutatóval beszélgetett. A filmet olvasóink lapunk DVD-mellékleteként láthatják.

Fekete Bálint:

A Horthy-kori filmhíradók kutatása és használata az oktatásban

A tanulmány leírja a filmhíradó műfaját, és részletesen tárgyalja a Horthy-kori filmhíradók történetét, kitérve a propaganda és közönség elérésének kérdésére is. Bemutat néhány lehetséges kutatási-vizsgálati szempontot, valamint egy példát arra: miként lehet a világháborús erőszak ábrázolását elemezni. Mindennek az is a célja, hogy a filmhíradók oktatásban való használatában eligazítson, ahhoz ötleteket adjon.

Turbucz Dávid:

Horthy-képek a magyar sajtóban 1945 és 1956 között

Horthy Miklós a magyar történelem egyik ellentmondásos alakja. Megítélésében a 20. század során végbement változások elsősorban a politikai hatalom igényeivel, elvárásaival függtek össze. A II. világháború végét követően – a Horthy-kultusz megszűnése után – új diskurzus vette kezdetét, amely eleinte nem volt még homogén, ám a politikai és a hatalmi változások eredményeként 1948–1949-re a kommunista Szabad Nép által közvetített szemlélet vált uralkodóvá. E tanulmány a magyar sajtóban 1945 és 1956 között megjelent Horthy-képeket mutatja be, azt a folyamatot, ahogyan hegemón helyzetbe került a kommunisták leleplező jellegű múltértelmezése.

Tasnádi Kata:

Sajtó és fotó a sajtófotó előtt

A nyomtatott fotók megjelenése a magyar képes lapokban az 1880-as években

A tanulmány a magyar sajtó történetének azt az időszakát mutatja be, amikor az olvasóközönség először találkozott közvetlenül nyomtatott fényképekkel a sajtóban, azon belül is a képes lapokban. Az első fotók megjelenésétől kezdve (1883–1884) 1890-ig négy jelentős periodika (a Vasárnapi Ujság, az Ország-Világ, a Képes Családi Lapok és a Magyar Salon) számait alapul véve igyekszem következtetéseket levonni az időszak sajtójának fotóhasználatával, illetve az illusztrációs technikák átalakulásával kapcsolatban. A képanyag mellett a fotókkal kapcsolatos korabeli szöveges forrásokat is vizsgálom, bemutatva, hogy a technikai fejlődés mellett a kortársak fényképekkel kapcsolatos vélekedése miképpen nyomta rá bélyegét a fotók felhasználásának módjára és terjedésére.

Izsák Anikó-Borbála:

Éhezik? Fázik? Egyen csokoládét, öblítsen Diana sósborszesszel!

A Népszavában megjelent hirdetések 1907 és 1932 között

A szociáldemokrata mozgalom napilapja, a Népszava 1945 előtt cikkeiben az osztályharcot, a polgári (kapitalista) mentalitás és értékrend tagadását hirdette. A hirdetések, reklámok viszont éppen ebben az időszakban nyertek nagy szerepet a médiavállalkozások életében – és általában is fontosak voltak a fogyasztói társadalom kialakulása során. Mit tett ebben a helyzetben a Népszava? Vajon csak „osztályharcos” hirdetéseket közölt, vagy – ellenkezőleg – nagy számban olyanokat is, amelyek megjelentetésével a fogyasztás és ezen keresztül a társadalmi rend fenntartásához járult hozzá? Kik voltak azok, akik hirdettek egy olyan lapban, amelynek nem titkolt célja a szocializmus elérése volt? Mit és milyen módon hirdettek? A tanulmány ezekre a kérdésekre keres választ.

Takács Róbert:

Tehenészgiccs a kultúra bölcsőjébe

Amerika-kép Hollywoodon innen és túl 1945 és 1948 között a koalíciós pártok napilapjainak tükrében

Amerika kulturális tekintetben nem volt példakép az 1945 utáni Magyarországon – igaz, Nyugat-Európában sem. Az alábbi tanulmány azt vizsgálja, hogy a magyarországi lapok miként mutatták be az amerikai kultúrát és annak fő képviselőjét, az amerikai filmet. Milyen attitűdöt képviseltek Amerikával, illetve Hollywooddal szemben? Miben különböztek e téren a jobb- és a baloldali orgánumok? Mennyiben változott meg ez az értékelés az egypártrendszer kiépülése és az 1947 végétől kibontakozó kulturális bezárkózás hatására?

Z. Karvalics László:

Horizontokat tágító és civilizáló erő

Az információtörténeti fordulat irányairól és esélyeiről a sajtótörténet-írásban

Az elmúlt két évtizedben a sajtótörténet-írásnak számos innovatív megközelítése hirdette meg programszerűen, hogy időszerű a hagyományos témaválasztásokat, tárgykijelöléseket, kutatási kérdéseket egy átfogóbb, komplexebb problématér részeként vagy ahhoz kapcsolva kezelni, legyen az a társadalomtörténet, a kultúra egésze, a kommunikációelmélet, az ismeretelmélet vagy épp a felértékelődő vizualitás kontextusa. Ebbe a sorba illeszkedik az információtörténeti irányzat is, amelynek kiindulópontjaihoz, fogalmi keretrendszereihez már jó ideje megindult a spontán közeledés. E tanulmány az információs ökoszisztéma modelljének, illetve metaforájának használatát javasolja a sajtótörténészek számára, hogy királyi utat lehessen találni a hagyományos diskurzusoktól az információtörténeti megközelítésig.

Döbör András:

Sajtó és cenzúra a 18. és a 19. század fordulóján Magyarországon

Tanulmányomban a magyarországi könyv- és sajtócenzúra történetének a 18. és a 19. század fordulójára jellemző viszonyait, működés elvét, legfőbb rendeleteit igyekszem felvázolni, hiszen a felvilágosodás és a reformkor magyar sajtója nem vizsgálható ezek ismerete nélkül. A felvilágosult abszolutista kormányzati rendszer mint az egyre inkább Európa perifériájára szorult, elmaradott Habsburg Birodalom felzárkózási kísérlete az állam korszerűsítése révén központi gondolatává tette a „közjót”, amelyet az államnak és tisztségviselőinek, valamint az uralkodónak szolgálnia kell, valamennyi alattvaló boldogítása érdekében. A kormányzat és az állam közvetlenül beavatkozott tehát a társadalom minden területén, ellenőrzése alá vonva azt. A reformok végrehajtásában mind Mária Terézia, mind 1765-től társuralkodója és későbbi örököse, II. József fontos szerepet szánt a sajtónak és a cenzúrának, ahogyan I. Ferenc és Metternich kancellár is neoabszolut kormányzati rendszere megszilárdítását látta a megfelelő sajtópolitikában és cenzúrában. A bécsi felvilágosult abszolutista és jozefinista sajtópolitika, majd a „konzervatív fordulat” nagy hatással volt a magyar cenzúraviszonyok átalakulására. Mária Terézia uralkodásától kezdve fokozatosan ment végbe az a folyamat, amelynek során a jezsuiták kezében lévő, államilag is támogatott felekezeti cenzúra helyébe központosított állami cenzúra lépett, a mindenkori bécsi kormányzat politikájának szerves részét képezve.

Bárány Zsófia:

Lonovics József szentszéki delegációjának hazai sajtóvisszhangja

„Vallási catechismusunk van, polgári nincs!”

1840–1841 fordulóján sor került az egyik legjelentősebb magyar diplomáciai kiküldetésre, amelynek eredményeit az 1843–1844. évi országgyűlés törvénybe is foglalta. Az eset érdekessége, hogy a Habsburg Monarchiát nem egy udvarhű diplomata, hanem egy magyar főpap képviselte az Apostoli Szentszéknél Rómában. Lonovics József csanádi püspök delegációja a vegyes házasságok kapcsán a lelkiismereti és a vallásszabadságot érintő alapjogi kérdéseket igyekezett rendezni. A kiküldetéssel szinte egy időben születik meg a modern magyar sajtó – gondoljunk csak Kossuth Pesti Hírlapjára. Jogosan merül fel tehát a kérdés: vajon miként reagált a reformokat sürgető új politika, illetve a reformoktól ódzkodó, konzervatív oldal sajtója a tárgyalások hírére? Beszélhetünk-e, és ha igen, milyen sajtóvisszhangról az 1840-es évek elején?

Tamás Ágnes:

Megrajzolt hírek

Az olasz egység létrejötte és a magyar függetlenség vágya a korabeli magyar élclapokban

Az olasz egység folyamata mint az 1860-as évek fontos európai történése a korabeli magyar nyilvánosságban is erőteljesen megjelent. Az alábbi tanulmány élclapok (Az Üstökös, Bolond Miska) 1860–1861-es évfolyamainak karikatúrái alapján vizsgálja az olasz egység, valamint ahhoz kapcsolódva a magyar függetlenség vágyának reprezentációit. Bemutatja, hogy a lapok mennyiben engedtek teret a harctéri és a politikai események megjelenítésének, illetve miként kötötték össze azokat magyar belpolitikai és a birodalom kül- és belpolitikai helyzetére vonatkozó reflexiókkal.

Czeferner Dóra:

„Kávéházakban, klubokban, olvasókörökben kérjük A Nő és a Társadalom lapot!”

Egy folyóirat a nők egyenjogúságáért

E tanulmányban a Magyarországon közzétett első feminista folyóirat (A Nő és a Társadalom; Budapest, 1907–1913) létrejöttének és hét éves működésének körülményeit mutatom be. A következő kérdésekre keresem a választ: milyen publicitást kapott a periodika? Hány előfizetője lehetett? Az előfizetőkön kívül kik tartozhattak még a lap olvasótáborához? Eljutott-e a folyóirat a vidéki városokba is, vagy csak a fővárosban árusították? Reális lehetett-e a szerkesztőség azon célkitűzése, hogy társadalmi hovatartozásától függetlenül minden nőt megszólítson? A fentiek mellett azt is vizsgálom, hogy a szerkesztőbizottság, illetőleg a lapban cikkeket közlő szerzők mennyire voltak képesek hatékonyan fellépni a nők polgári és politikai egyenjogúsításának előmozdítása érdekében.

Balázs Eszter:

Szexuális kultúra, színház, cenzúra a 19. századvégi Budapesten

Egy értelmiségi tiltakozás és a sajtó

A tanulmány egy 19. századvégi magyar értelmiségi petíció sajtóvisszhangját vizsgálva arra a kérdésre keres választ, hogy milyen volt a véleményszabadság értelmezése a korszakban. A színházi cenzúra erkölcsi okokból való követelését tartalmazó petíció a korabeli erkölcsi normák viszonylagossága miatti félelmeket tükrözi, és egyúttal a hazai szexuális kultúráról is számot ad.

Klestenitz Tibor:

„A rendes mederben javul a miniszterelnök állapota.”

A KSV-lapok, az Esti újság és Gömbös Gyula utódlásának kérdése

A címben idézett információt az Esti újság című kormánylap tette közzé 1936. október 4-én, tehát mindössze két nappal azelőtt, hogy bekövetkezett a németországi gyógykezelésen tartózkodó Gömbös Gyula halála. A tanulmány azt mutatja be, hogy ez a furcsa híradás miként illeszkedik a kormánysajtó és a Központi Sajtóvállalat (KSV) közötti konkurenciaharc történetébe.

Barta Róbert:

Modern sajtópropaganda és információ-áramlás a nemzetközi politikában: Winston Churchill és Emery Reves

A tanulmány Emery Reves (Révész Imre) 1939 előtti politikai és üzleti karrierjét vizsgálja, különös tekintettel a Winston S. Churchillhez fűződő sokrétű kapcsolatrendszerre. A magyar származású Reves1 újságíróként, üzletemberként és Churchill irodalmi ügynökeként vált híressé. Cége (Cooperation Press Service) volt a legfőbb európai és amerikai terjesztője Churchill cikkeinek, írásainak. 1941-től Reves az Amerikai Egyesült államokban tevékenykedett, ahol nagy sikerrel adta ki a brit államférfi háborús memoárját, 1945 után pedig egyik legfontosabb üzleti partnerévé és bizalmasává vált. A tanulmány célja Churchill és Reves sajtó- és propaganda- tevékenységének bemutatása, mert a magyar származású világpolgár nemzetközi sajtóbirodalma világszerte ismertté tette Churchill demokratikus értékeket védő írásait és eszméit. Churchill és Reves közös tevékenysége, kapcsolatrendszere jól bizonyítja, hogy az üzleti tevékenység politikai hatalommal és nemzetközi sajtóbefolyással ötvözve időnként a nemzetközi viszonyok alakulását is befolyásolhatja.

Sz. Nagy Gábor:

Az 1945. júliusi papírbotrány reprezentációja a korabeli politikai sajtóban

1945. július 19-én a Nemzeti Parasztpárt központi lapja, a Szabad Szó beszüntette megjelenését. Ez az eset a koalíciós időszak első átfogó sajtótámadását indította el az Ideiglenes Nemzeti Kormány ellen. A politikai lapok a kormány sajtópolitikáját okolták a parasztpárti lap – mint később kiderült – ideiglenes megszűnése miatt. A lapok élesen támadták a Neményi Papírgyár Részvénytársaságot, a kormány sajtópolitikáját, valamint annak egyszemélyi irányítóját, Balogh István miniszterelnökségi államtitkárt. Az offenzíva végül eredményesen zárult: a baloldali lapok által főbűnösként kikiáltott Baloghot a kommunista párti Kállai Gyula váltotta fel, és lett kezdetben a papírkiutalás felelőse. így a Magyar Kommunista Párt megtette az első lépést azon az úton, amelyet Rákosi Mátyás így fogalmazott meg a 1945. május 21–22-én tartott országos pártértekezleten: „Meg kell szerezni a sajtó irányítását. A harc most a sajtó területére tevődik át. Jó fegyver van a kezünkben: a papírkiutalás. A reakciós lapokat ki kell éheztetni.”

Pintér Györgyi:

Sajtókutatás – divatlapkutatás

A reformkori divatlaptörténet-írás esélyei

Hol a helyük a sajtótörténeti kutatásoknak a média- és kultúratudományok világában? Milyen módszerekkel és milyen értelmezési keretben vizsgálható a nyomtatott sajtó korunkban? A sajtótörténeti kutatások helyzetét és lehetőségeit értékelő megfontolások miként alkalmazhatók a reformkori divatlapok történeti megértésében? A tanulmány ezekre a kérdésekre keres választ.

Takács Róbert:

A Népszava „hiányzó” negyven éve

A tanulmány a Népszava 1948 és 1989 közötti történetét mutatja be. Azt a négy évtizedet, amely alatt a napilap „átlagos”, „tipikus” újságként létezett, és amely négy évtized éppen emiatt lényegében ismeretlen vagy legalábbis alig-alig tárgyalt időszaka az (amúgy) nagy múltú lap történetének.

Sükösd Miklós:

A szamizdat mint tiposzféra

Földalatti nyomtatási kultúra és független politikai kommunikáció a volt szocialista országokban

Szamizdaton az 1950-es évek második felétől az 1980-as évek végéig a Szovjetunióban és Közép- és Kelet- Európában cenzúrázatlanul, függetlenül, illegálisan megjelent politikai és irodalmi-művészeti kiadványokat értjük. A szamizdat aktivistái a hivatalos cenzúrával, a kommunista propagandával és a politikai elnyomással dacolva hozták létre az ellenzéki gondolkodás és a szabad sajtó szigeteit. E tanulmány a szamizdat politikai összefüggéseit, műfajait, témáit, politikai diskurzusait és kommunikációs technológiáit értelmezi. A szamizdatot az európai nyomtatás kultúrájának több évszázados történetébe helyezi, s ezzel az eddigiekhez képest új értelmezést kínál (Febvre és Martin, McLuhan, Ong, Eisenstein, Darnton írás- és nyomtatástörténeti munkáihoz kapcsolódva). Elméleti szempontból a szamizdatot a nyomtatás kultúrájának részeként értelmezi, és tágabb értelemben információtörténeti közelítést alkalmaz. Emellett javaslatot teszek a szamizdat „tiposzféraként” való értelmezésére (Lotman „szemioszféra”-fogalmát követve). A 21. századi információs társadalomból visszatekintve a szamizdatot az európai írás- és nyomtatástörténet részének; az évszázados cenzúra ellen sikeresen harcoló, a földalatti szabad sajtót létrehozó, több száz éves európai nyomtatáskultúra késői, a 20. század második felében jelentkező közép- és kelet-európai ágának; az Európát megosztó Vasfüggöny fölött átívelő nemzetközi kulturális eszmecsere aktív résztvevőjének és a rendszerváltáshoz vezető demokratikus politikai változások egyik tényezőjének; végül a mai civil újságírás és blogolás előfutárának tekinthetjük.

Sipos Balázs:

Hogyan kerül(t) a jelentés a moziba?

Amerika-képek és -értelmezések a Horthy-korban

A tanulmány két folyóirat, a konzervatív Magyar Szemle és a szociáldemokrata Szocializmus, illetve a Magyar Világhíradó számait elemzi, és azt mutatja be, hogy miként ábrázolták az Amerikai Egyesült Államokat a Horthy-korban. Ezen kívül arra a kérdésre keres választ, hogy médiatörténeti kutatások során megismerhetjük-e a közönség egyes csoportjainak médiaértelmezéseit, és ha igen, milyen módon. Miként rekonstruálhatók a médiaszövegek egykori jelentései? Ennek a jelentés-megfejtési kísérletnek a kontextusa a globalizálódás és az amerikanizálódás.

Sárai Szabó Katalin:

Az egyházi „társadalmi nyilvánosság szerkezetváltozása”

Nők a református egyházban a 19–20. század fordulóján

A tanulmány a nyilvánosság-elméletek alapján azt mutatja be, hogy miként változott a nők szerepe és helye a magyarországi református egyházi nyilvánosságban a 19–20. század fordulóján. A vonatkozó elméleti keret felvázolása után először a református egyház átalakuló, a szekularizáció fogalmával is jellemezhető társadalmi helyzetét vizsgálja, majd egyebek között azt a kérdést járja körbe, hogy a „nők láthatóvá válása” miként viszonyult a patriarchális rendhez és a „férfinyilvánossághoz”.

Klestenitz Tibor:

Két nagygyűlés Budapesten

1894 januárjában a pesti Vigadóban került sor az első országos katolikus nagygyűlésre, amely a kormány egyházpolitikai reformtervei elleni tiltakozásnak adott hangot. Másfél hónappal később a kormány háttértámogatásával a Városligetben rendeztek ellendemonstrációt, amelyet az Andrássy úton tartott százezres tömegfelvonulás vezetett fel. A tanulmány azt vizsgálja, hogy a két nagygyűlés szervezői miként kísérelték meg elnyerni a közvélemény rokonszenvét, és hogyan alakult az események közéleti visszhangja.

Záhonyi-Ábel Márk:

Filmcenzúra Magyarországon a Horthy-korszak első évtizedében

A Horthy-korszak filmpolitikájának fontos összetevője volt a cenzúra, amelynek intézménye a Belügyminisztérium fennhatósága alá tartozó Országos Mozgóképvizsgáló Bizottság (OMB) volt. Az intézmény – többek között – az ideológiai szűrő funkcióját is betöltötte. Ezen tevékenység reprezentációjaként maga a Bizottság állította össze döntéseiből az OMB Döntvénytár (1920–1929) című válogatást, amely egyrészt a korabeli cenzúra működésének kiemelt forrása, másrészt a filmes műfajokra és stílusokra vonatkozó reflexiói miatt is figyelmet érdemel.

Martin József:

Ha Ausztriát kizárják Németországból…

Sajtóvita Berlinben Jókai Bismarck-interjúja nyomán

Az alábbi tanulmány azt taglalja, hogy milyen sajtópolémiát váltott ki Berlinben Jókai Mór 1874–ben Otto von Bismarckkal készített interjúja. Ezen keresztül bemutatja azt is, hogy milyen gyorsan áramlottak az információk a korabeli Európában. Egyszersmind választ keres arra a kérdésre: helytálló–e az Anschluss baljós időszakából visszapillantó újságíró, Aranyi Lipót föltételezése arról, hogy a cikk tréfás csattanója miatt a porosz vaskancellár alaposan megharagudott a magyar íróra – és egyáltalán: milyen jelentőséget tulajdonított Bismarck a sajtónak.

Buzinkay Géza:

A trianoni békeszerződés és a magyar liberális sajtó

A tanulmány azt mutatja be, hogy milyen hatással volt a magyarországi liberális országos napilapokra a trianoni békeszerződés. Egyrészt azt, hogy milyen módon ábrázolták a készülő „békeművet”, mit mutattak fontosnak a feltételek megismerésekor, milyen módon értelmezték a szerződést – illetve hogy volt-e különbség a liberális és a nemzetinek nevezett újságok hangvétele között. Másrészt azzal foglalkozik, hogy a területi és kultúrális veszteségek milyen üzleti veszteségeket okoztak eme lapok kiadóinak, és azok milyen módon próbálták újjászervezni önmagukat.

Andreides Gábor:

A Magyar Távirati Iroda története a második világháború alatt

Az 1939. szeptember 1-jén kitört második világháború, a bevezetett rendkívüli intézkedések a Magyar Távirati Iroda munkáját is messzemenőkig befolyásolták. A hírügynökség az adott körülmények és feltételek között igyekezett autonómiáját a lehető legtovább megőrizni. A háború alatt az MTI-t érő első nagy csapás elnöke, leveldi Kozma Miklós 1941. december 7-én bekövetkezett halála volt. A kijelölt utód vitéz Náray Antal, valamint Kozma negyedszázados munkatársai minden szorgalmuk és tehetségük ellenére sem tudták megakadályozni a Kozma által felépített cégbirodalom szétesését.

Csík Tamás:

A koalíciós kormány hatalomra kerülése és a Nemzeti Munkapárt létrejötte (1906-1910) a Budapesti Hírlap és Az Újság valóságkonstrukciójában

A tanulmány kezdőpontja a dualizmus korának ama „pillanata”, amikor a választásokon az ellenzéki pártok koalíciója kivételes módon legyőzte az évtizedek óta kormányzó Szabadelvű Pártot, amely 1906-ban meg is szűnt. Végpontja pedig utóbbi „tulajdonképpeni” újjáalakulása. Az elemzés azokat az újságírói módszereket mutatja be, amelyekkel a korabeli médiumok igyekeztek saját olvasótáborukban egységes véleményt kialakítani a politikai élet meghatározó történéseivel kapcsolatban. Az írás célja annak érzékeltetése, hogy miként próbált a Budapesti Hírlap és Az Újság egy sajátos valóságképet konstruálni.

Püski Levente:

Két választási kampány és a helyi sajtó a két világháború közötti Debrecenben

Debrecen sajtóélete az 1920-as évekbeli jelentős átalakulás következtében polgári baloldal–konzervatív–jobboldali radikális tagolódású lett. A tanulmány először ennek a folyamatát mutatja be, majd azt vizsgálja, hogy a debreceni lapok milyen szerepet játszottak az egyes irányzatok helyi politikai súlyának és választási szereplésének alakulásában. Külön kitér arra is, hogy a politikai változások a korszak második felében hogyan alakították át az egyes lapok helyzetét, és hogy ennek eredményeként a második világháború végére már csak a jobboldali radikalizmust képviselő Hajdúföld jelent meg.

Klestenitz Tibor:

A tőrdöfés és az újságírók.

Sajtóellenesség a keresztény-nemzeti kurzus éveiben, 1919–1922

„A háborút nem hadseregünk vesztette el, hanem a sajtó; a forradalmat nem a magyar nép csinálta, hanem a nyakán élősködő sajtó; az országot az oláhnak-szerbnek-csehnek nem katonáink adták át, hanem a sajtó; a bolsevizmus terrorját nem magyarok készítették elő, hanem a budapesti sajtó” – írta egy publicista 1921 februárjában. Sommás vélekedése korántsem számított elszigeteltnek a kor közvéleményében, amelyre nagy befolyást gyakoroltak a keresztény-nemzeti véleményvezérek. Ők pedig, akár sajátos meggyőződésükből, akár számításból, üzleti érdekeiket követve, a „destruktívnak” minősített sajtó felszámolására törekedtek. A tanulmány a keresztény-nemzeti ideológia képviselőinek sajtóellenes retorikáját és fellépését szeretné bemutatni.

Turbucz Dávid:

Vezérkultusz és nyilvánosság

Horthy Miklós „országlásának” húszéves jubileuma (1939–1940)

A Horthy Miklós két világháború közötti kultuszának egyik meghatározó évfordulóját vizsgáló tanulmány célja bemutatni e jubileum fontosabb jellemzőit. Elemzi a Horthyról kialakított vezérkép rétegeit, elemeit, illetőleg a tömegkommunikációs eszközök szerepét az évforduló lebonyolításában, továbbá a Horthy-kép ápolásában.

Závodi Szilvia – Szoleczky Emese:

Az első világháború médiumai

Egy konferencia előadásai

Az első világháború küzdelmeinek egy része nem a fronton, hanem a hátországban zajlott. A „világégés” a civilek életét is jelentősen átalakította, ugyanis az egymással háborúban álló államok politikusai a társadalmakat is mozgósítani akarták, és 1914 és 1918 között több-kevesebb sikerrel mozgósították is. Erről, azaz a hátország nagy háborújáról 2009. november 23–25-én a HM Hadtörténeti Intézet és Múzeum rendezett konferenciát (szervezők: Závodi Szilvia és Szoleczky Emese). Az itt elhangzott néhány kommunikáció- és médiatörténeti tárgyú előadás szerkesztett változatát közöljük.

Balázs Eszter:

Káprázattól az illúzióvesztésig: a háború jelentései a Nyugatban

(1914. augusztus–1915. augusztus)

Az első világháborúval foglalkozó újabb szakirodalom kulcsfogalmai közé tartozik a mobilizáció, a demobilizáció, valamint a disszidensség, amelyek segítségével könnyebben megérthetőnek tűnik a társadalom részvétele a háborúban, vagy például a háborús lelkesültség-kiábrándultság alakulása. A tanulmány először ebben az értelmezési keretben áttekinti az európai és a magyar értelmiség szerepét a háborús propagandában és ellenpropagandában, majd a háború reprezentációját elemzi a Nyugat című folyóiratban.

Landgraf Ildikó:

A Halley-üstökös és más égi jelek. Jövendölések a világháborúkról és a világvégéről

A magyar nyelvterület egészéről számtalan változatban ismert az a mondatípus, amelyik a háborúk és baljós események előjeleként (égi jelként) értelmezi a sűrű csillaghullást, a furcsa égi fényeket, az üstökösök megjelenését. Ilyenek azok a 20. század második felében a Kárpát-medencében gyűjtött mondák is, amelyek az I. világháború előhírnökeként értelmezték a kitörés előtt négy évvel felbukkanó Halley-üstököst. A kométa feltűnésének története ezen túl a modern sajtó és a tömegkultúra működését is illusztrálja.

Maczák Ibolya:

Imakönyvek az első világháborúban

A 19. század végén, illetve a 20. század elején jelentek meg azok a tematikus imakönyvek, amelyek elsősorban a tulajdonos körülményeire vagy életállapotára vonatkozó tartalommal láttak napvilágot. Különösen sok ilyen jellegű kiadvány készült az első világháború idején a katonák és hozzátartozóik számára. Az írásom az első világháború idején megjelent imakönyvek néhány – főként irodalmi, filológiai – sajátosságát mutatja meg.

Sipos Balázs:

Az első világháború médiahatásai

Az első világháború sokféle módon alakította a média működését, a média és társadalom viszonyát. Említhető itt az erőszak gyakori képi megjelenése, a morális pánik, a mozi mint szórakozási forma iránti megnőtt érdeklődés. A dolgozat ezek említése után a totális háború és a totális propaganda példáját tárgyalja részletesebben, de ezt is csak hosszabb távú hatások szempontjából.

Szoleczky Emese:

„A modern harcztér teljesen hű mása” – a Pasaréti Lövészárok

1915 nyarán, Budapesten, az akkor jórészt beépítetlen Pasaréten egy lövészárok-rendszert ástak a földbe egy árkászszázad katonái. Ennek egyik fontos célja az volt, hogy a hátországban élőknek bemutassák, és körükben népszerűsítsék a háborút, az újabb hadi eszközöket. (Ugyanezt a célt szolgálta ősszel a nagy hadi bemutató is, ugyancsak a fővárosban.) A Lövészárok-kiállítás – a mai hadi skanzenek őse – a világháborús propaganda jegyében, érdekében született meg.

Vörös Boldizsár:

Nemzeti Park, Vilmos Császár út és a Hősök Söre

Háborús névadások Budapesten 1914–1918 között

Az I. világháború idején Budapesten a nagy háború miatti névadások, az új nevek a mindennapi élet legkülönfélébb területein és a legkülönfélébb nyelvhasználati szinteken jelentek meg. Így megfigyelhetők például a háború hatására létrehozott szervezetek, különféle termékek elnevezései és a már korábban is meglévők átnevezései. Mindezeken túl, egy, az 1917-tel kezdődő oroszországi átalakulásokkal összefüggésben bekövetkező névadási eljárásokról szóló leírás azt jelzi: hasonló jelenségek más, nagyarányú társadalmi-politikai változások esetében is megfigyelhetők.

Andreides Gábor:

Az államosítás és a Magyar Távirati Iroda működése a Tanácsköztársaság alatt

A 19. század közepétől, azaz nagyjából alapításuktól kezdve a magánkézben lévő nagyobb hírügynökségek (Reuter, Wolff, Havas) szoros állami felügyelet alatt működtek. A távirati irodák rá voltak utalva az állam segítségére, az állam pedig a pontos és gyors hírszolgáltatásra. A Magyar Távirati Iroda 1881-es alapítása után másfél évtizeddel, majd később egészen az 1920-as évek elejéig, időről időre szembesült egy ehhez hasonló a dilemmával: miként lehet az állam és az MTI viszonyát „helyesen” elrendezni. A Tanácsköztársaság időszakában a válasz egyértelmű lett. A tanulmány részben e kérdést mutatja be, részben az MTI 1919 tavaszi–nyári működését.

Vörös Boldizsár:

Különböző politikai rendszerek – hasonló humoros alkotások?

1919 fordulatai viccekben és karikatúrákban

Az 1919. év politikai-társadalmi változásai megjelentek a korabeli magyarországi élclapokban közzétett szövegekben és képeken, a Tanácsköztársaság időszakának vicceiből pedig a diktatúra bukása után önálló gyűjteményeket is kiadtak. A tanulmány e humoros alkotások csoportjaival foglalkozó elemzései azt mutatják, hogy egy-egy szövegtípus vagy képtípus olykor egymástól igencsak eltérő politikai viszonyok között is megjelenhetett, és nagyon különböző politikai nézeteket is kifejezésre juttathatott. E viccek és karikatúrák nemcsak variálódási képességeiket tekintve hasonlítanak egymásra, hanem abban is, hogy mindkét típusú humoros alkotásba a legkülönfélébb történelmi-kulturális hagyományelemek kerülhetnek be. E vizsgálatok tehát nemcsak az 1919-es történelmi események elemzéséhez szolgáltathatnak adalékokat, hanem – önmagukon túlmutatva, általánosabb érvénnyel – a viccek és a karikatúrák sajátosságainak megismeréséhez is.

Takács Róbert:

A sajtóirányítás szervezete a Kádár-korszakban

A sajtóirányítás szervezetrendszerében nem voltak látványos változások a Kádár-korszakban – még az 1956-ot megelőző évekhez képest sem. A hatalom végig kitartott amellett az elv mellett is, hogy a tájékoztatást a párt osztatlanul irányítja. Ugyanakkor ez az osztatlanság meglehetősen sok áttétellel működő, bizonyos mértékig kusza intézményhalmazban öltött testet. A diktatúra enyhülésével – és a pártirányítás egységének megbomlásával – pedig visszatérő dilemmát okozott, hogyan biztosítható az irányítók összhangja. Az alábbiakban azt tekintem át, milyen régi és új intézményes szereplők vettek részt a hazai sajtó és média irányításában a korszakban, ezek milyen funkciókkal voltak felruházva a tömegtájékoztatással kapcsolatban, illetve milyen változások történtek felépítésükben, feladataikban. Mennyire sikerült a hatalomnak jól működő, hatékony szisztémát létrehoznia? Történtek-e kísérletek a sajtóirányítás rendszerének átalakítására? Magyarázható-e az újságírás, a tömegtájékoztatás gyakorlatában a korszak során beállt változás az intézményrendszer kisebbnagyobb változásaival?

Kácsor Adrienn:

„Kétmilliós” vásárlások: képzőművészet és politika a Kádár-korszakban

Szocialista mecenatúra 1965 és 1980 között

A „kétmilliós” vásárlások a Kádár-korszak kultúrtörténetének elfeledett szeletét jelentik: annak történetét, hogy a mindenben gyámkodó állam miként épített ki egyfajta szociális hálót a korszak képzőművészei számára, maga bújva a mecénás szerepébe. A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapja által szervezett vásárlásokat 1965-től tartották meg rendszeresen, évi kétmillió forinttal támogatva a táblakép-festők megélhetését. De kik részesülhettek ebből a támogatásból? A „kétmilliós” vásárlásokkal maguk a zsűriző művészek rajzolták meg az 1960-as és az 1970-es évek „hivatalos” kortárs kánonjának körvonalait – a korszak képzőművészeti életének ellentmondásaival, esetlegességeivel, tűrőképességével összhangban. Érdemes utánajárni annak is, hogy mi lett mára azzal a „gyűjteménnyel”, amelyet eredeti értékén több mint 30 millió forintért vett meg a Művészeti Alap. Ebben a dolgozatban egy hosszabb kutatás első szakaszának eredményeit összegzem.

Sárai Szabó Katalin:

„Családi élet őrizői, magyar református anyák, asszonyok...”

Nők a két világháború közötti református egyházi sajtóban

Az első világháborút és a forradalmakat követően a nőemancipáció, a nőmozgalmak új korszaka kezdődött: a feminizmus első nagy hulláma után a különféle konzervatív irányzatok és szerveződések kerültek előtérbe. A tanulmány azt mutatja be, hogy mindez a változás miként tükröződött (illetve tükröződött-e egyáltalán) a magyarországi református egyházi sajtóban. elemzi egyebek között a modern és a dolgozó nő – a korszak médiájában nem általános – megkülönböztetését, az ideális nő ábrázolását, az „elnőietlenedés” és a szépségápolás kérdését.

Takács Róbert:

A csehszlovák sajtóirányítás a hatvanas és a hetvenes évek fordulóján, Budapestről nézve

1968 januárjában komoly esély nyílt arra, hogy Csehszlovákiában a korábbinál nagyobb politikai nyilvánosság jöjjön létre. Ennek kidolgozásában a szocialista táboron belül a hatvanas évek magyar tapasztalatai kínálkoztak a legígéretesebbnek. Paradox módon a prágai tavasz leverése után a csehszlovák sajtóirányítás szeme előtt szintén a magyar példa lebegett – ezúttal az 1956-os párhuzamok miatt. Ezzel magyarázható egyrészt az, hogy a csehszlovák sajtó irányítói folyamatosan a magyar eljárásokat tanulmányozták, másrészt az, hogy Budapest igyekezett ebben segíteni nekik, és szorosan követte az ottani történéseket.

Klestenitz Tibor:

Médiaháború 1919-ben: a Déli Hírlap ügye

1919. január 19-én a Déli Hírlap főszerkesztője vezércikkében szokatlan bejelentéssel fordult az olvasókhoz: az újságot megvásárolta a Központi Sajtóvállalat nevű kiadó, amelynek vezetői szemben álltak a szerkesztőség által képviselt politikai nézetekkel. A munkatársak ezért az ellenállást választották, és saját kezükbe vették a lap kiadását. A szerkesztőség és a vállalat közötti konfliktus hamarosan az újságíró szabadszervezet (szakszervezet) és a kiadói érdekképviselet ellentétévé terebélyesedett, és ezzel párhuzamosan politikai ügy lett belőle, amelybe a kormány is beavatkozott.

Balogh János Mátyás:

Napilapok és pénzintézetek kapcsolata a dualizmus korában

A Guttenberg Hírlapkiadó Társaság

A dualizmus kori sajtó világának számos feltáratlan, vagy legalábbis alig ismert területe közé tartozik a napilapok kiadásának, finanszírozásának, és egyáltalán: gazdasági működésének kérdése. A gründolási láz idején, 1872 kora őszén Magyarország egyik legjelentősebb és legdinamikusabb bankja, a Franko-Magyar Bank közreműködésével létrejött a Guttenberg Hírlapkiadó Társulat, amely két vezető pesti napilapot is kiadott (Ungarischer Lloyd és Neues Pester Journal). A tanulmány ezen eset kapcsán a kor pénzintézeteinek és a napilapjainak, illetve napi-lapkiadóinak viszonyát is boncolgatja – felvetve azt a kérdést is, hogy mekkora szerepet játszhattak a pénzintézetek a honi (napi)sajtó fejlődésében.

Gyáni Gábor:

Sajtótörténet a társadalomtörténész szempontjából

A tanulmány új kutatási irányt vázol fel a sajtótörténészek számára, amikor számba veszi a 19–20. századi magyar sajtó társadalomtörténeti szempontú vizsgálatának lehetőségeit. Áttekinti azokat a feldolgozásokat, amelyek ebben a szellemben készültek, s felhívja a figyelmet a hagyományos, leíró, elsősorban a tartalmat ismertető, a kulturális-társadalmi kontextust mellőző sajtótörténeti felfogással szemben a társadalomtörténeti s egyben értelmező, analitikus megközelítés várható eredményeire. Ha az újságot nem pusztán kivonatolandó betűhalmaznak, hanem olyan szövegnek tekintjük, amelyben az írás és a kép szoros egységet alkot, s így hat a befogadóra, s nemcsak a végtermékre, hanem az előállítás folyamatára, a folyamatban résztvevő sajtóvállalkozókra, szerkesztőkre és szerzőkre is figyelünk, a sajtóelemzés eddig kiaknázatlan, ám fontos ismeretekkel gyarapíthatja a társadalomról való tudásunkat.

Balogh János Mátyás:

Apró hirdetések és apróhirdetések Magyarországon 1850–1900

Magyarországon az 1870-es években (még a „pártlapok” árnyékában) a fővárosi német nyelvű napilapok egy része már üzleti alapon működött. Az üzleties sajtó jele egyrészt a hirdetések domináns jelenléte, másrészt a lap tartalmában tetten érhető kulturális könnyítés és a közönséggel való intenzív kapcsolattartás, az, hogy a lap készítői a szélesebb igények kielégítésére törekednek. Ezen elemek együtt jelennek meg a hirdetések egyik csoportjában, az apróhirdetésekben. A tanulmány elemzi az (apró)hirdetési technikákat és e hirdetési forma leglényegesebb tendenciáit, és szól a mennyiségi és minőségi változások kérdéséről.

Cieger András:

A vizsgálóbizottság és a nyilvánosság

Egy politikai botrány a századfordulós Magyarországon

1903. július 29-én Pap Zoltán ellenzéki képviselő 10 000 korona vesztegetési pénzt tett le a Tisztelt Ház asztalára, amelyet a kormányzati munkát ellehetetlenítő parlamenti obstrukció beszüntetése érdekében kapott. Kiderült, hogy a pénz gróf Szapáry László fiumei kormányzótól, a miniszterelnök jó ismerősétől származott. A szövevényes ügy felderítésére – először a magyar törvényhozás történetében – vizsgálóbizottságot állítottak fel. A testület szokatlan eszközhöz folyamodott az eljárás során: a nyilvánossághoz fordult a politikai elit tagjaira nézve terhelő bizonyítékokért.

Takács Róbert:

Sajtóirányítás és újságírói öncenzúra az 1980-as években

„A tájékoztatással minden rendben van, amíg minden rendben van” – írta Domány András, a Magyar Rádió munkatársa 1980-ban a Jel-Kép című folyóiratban. Az idézet élesen mutat rá arra a jelenségre, amelyet nyilvános szakmai vitáikban az újságírók a tájékoztatás görcseként jellemeztek, és jól érzékelteti azt a fonák környezetet, amelyben az újságírói öncenzúra általánossá válhatott. Az alábbi írás ezt a nehezen megragadható, ám a Kádár-korszak sajtóját (is) átható újságírói magatartás- és beszédmódot vizsgálja.

Szajbély Mihály:

A médiatörténet és a sajtótörténet viszonyáról

A magyarországi sajtó- és médiatörténet-írás egyik nagy hiánya, hogy a sajtó 20. századi történetéről a mai napig nem készült olyan áttekintés, mint az 1892-es évnél abbamaradt akadémiai kézikönyv első két kötete. Kérdés természetesen, hogy szükséges és lehetséges-e folytatni ezt a vállalkozást, és ha igen, akkor milyen módon. Ez az írás (amely az Országos Széchenyi Könyvtárban 2004. december 10-én rendezett sajtótörténeti konferencián elhangzott előadás szerkesztett változata) módszertani szempontból közelít a témához.

Ujvári Hedvig:

Max Nordau útirajzai a Pester Lloydban

Egy név, egy műfaj és egy lap. Miért éppen útirajzokat írt Nordau, és ezek miért éppen az említett orgánumban jelentek meg? Mihez kezdjünk az útirajz műfaji meghatározásával? Kik olvasták ezeket a Pester Lloyd hasábjain? Miben áll ennek a lapnak a sajtótörténeti jelentősége? Milyen adalékokat nyerünk az útirajzok révén Nordau későbbi pályaképéhez? Az alábbiakban ezekre a kérdésekre keresem a választ.

Takács Róbert:

A polgári sajtó, a koalíciós időszak és a személyi kultusz újságírásának reprezentációja a Kádár-korszakban

A Magyar Újságírók Országos Szövetsége Újságíró Iskolájának 1977-ben megjelent tankönyve, A magyar sajtó története – a szerkesztő szándéka szerint – azt a célt szolgálta, hogy kijelölje „a magyar sajtó progresszív és retrográd vonulatait”, és dokumentálja „az ebből leszűrendő világnézeti-etikai tanulságokat”. Azt persze nem lehetett ilyen egyszerűen meghatározni, hogy mi a „progresszív” és mi a „retrográd”: az aktív újságírók az 1956 utáni három évtizedben is sokat foglalkoztak például személyes emlékeik feldolgozásával, a korábbi időszakok magyarországi újságírásának és sajtójának reprezentációjával. Ez az írás három korszak képét elemzi: azt, hogy milyen módon jelenítették meg a zsurnaliszták a Kádár-korszakban a két világháború közötti polgári újságírást, illetve a koalíciós időszak és a személyi kultusz sajtóját.

Szajda Szilárd:

Fordulat vagy a fejlődés betetőzése?

A rendszerváltozás reprezentációja a magyar sajtóban 1947 és 1951 között A tanulmány a Magyarországon az 1945 utáni néhány évben végbement politikai változások: az egypártrendszerre való áttérés sajtóbeli reprezentációját vizsgálja. Azt elemzi, hogy a konfliktusos politikai kultúra, illetve annak „elfedése” milyen módon hatott a lapok működésére a koalíciós időszakban, valamint hogy a politikai közbeszédben miként váltak le bizonyos értékek a megváltoztatni kívánt többpártrendszerről. Azonosít továbbá néhány, a valóság értelmezésére-leírására szolgáló sémát. Az írás végén választ kapunk arra: miként lehet Szent István és a Tanácsköztársaság között kapcsolatot konstruálni.

Sipos Balázs:

Irodalom és újságírás viszonya a 20. század első felében Magyarországon

„A hírlapok nemcsak híreket közölnek, a napi eseményeket regisztrálják, véleményt is mondanak, irányítócikkeket is közreadnak, a kultúra népszerűsítői is, a napi eseményektől elvonatkozó tudományos, ismertető, polemizáló és mulattató cikkeket is közölnek, nem ritkán elbeszéléseket, értekezéseket, költeményeket és regényeket is; a hírlap gerince, fő jellegzetessége mégis az, hogy a nap eseményeinek krónikása...” – olvasható az 1927-es Irodalmi lexikonban. Az alábbi tanulmány a magyarországi újságírói hivatás alakulásának ezzel a kérdésével foglalkozik. Bemutatja, hogy miután az aktualitás és a hír lett a zsurnaliszták munkájának központi kategóriája, az újságírói hivatás eltávolodott az irodalomtól. Tárgyalja továbbá, hogy miként reflektáltak a hírlapírók tevékenységük átalakulására, az írók-költők saját újságírói munkájukra, és azt, hogy a két szféra között milyen volt a kapcsolat.

Kádár Judit:

„Otthonod az uradé”

Három 20.századi magyar képes hetilap nőképe

„A női magazinok több mint egy évszázada a női szerepek megváltoztatásának leghatásosabb eszközei, és ez idő alatt – ma még inkább, mint eddig – következetesen dicsőítették mindazt, amit a kormányzat elvárt a nőktől” -írta Naomi Wolf 1999-ben A szépség kultusza című művében. Megállapítása természetesen a magyar női lapokra is áll. A nőkkel szemben támasztott elvárásokat – a foglalkozási struktúrában betöltött szerepüket, erkölcsi nézeteiket, viselkedésüket szabályozó normákat – a nőolvasóknak szánt lapok jelenítették és jelenítik meg a legsokrétűbben. Tanulmányomban azt elemzem, hogy a századforduló női olvasóit megcélzó, népszerű képes hetilapjában, az Új Időkben, illetve a második világháború után a Nők Lapjában és elődjében, az Asszonyokban miként változott az elmúlt száz évben az ideális nő képe, a női szerepmodell, és miként alakultak át a sztereotípiák.

Szabó Krisztina:

A személyzet bosszúja: Mailáth országbíró meggyilkolása

„Nincs toll, mely a budai rémtett hatását híven rajzolhatná. Nincs szó, mely a borzasztó gyilkosság által okozott szenzációt kifejezhetné.” Ezekkel a szavakkal kezdi címlapon közölt beszámolóját a Pesti Hírlap 1883. március 30-án. Március 29-én Magyarország egyik első zászlós urát, a főrendiház elnökét, a legfelső bíróság fejét, gróf székhelyi Mailáth Györgyöt aljas nyereségvágyból, brutálisan meggyilkolták Dísz téri otthonában. Az eset felkavarta a közvéleményt, amiben szerepet játszott az áldozat személye, a bűnözés elterjedése a metropolisszá váló Budapesten és a szenzációt vadászó sajtó, amely valós és álhíreket kombinálva tájékoztatta a friss információra éhes újságolvasót. Az alábbi tanulmány a hírhedt Mailáth-gyilkosság kultúr- és társadalomtörténeti elemzésére vállalkozik. Arra keresi a választ, milyen közegben történt a bűntény, hogyan működött a rendőrség, majd a leleplezés után az igazságszolgáltatás.

Ráczkevi Ágnes:

Mesekommunizmus

Egy ünnep változó megjelenítése a Magyar Rádió 1947-1953 közötti gyermekműsoraiban

Sokféle szemszögből vizsgálták már az úgynevezett „ötvenes éveket” Magyarország politikai és társadalmi változásainak folyamatában. A Magyar Rádió e korszakban készített gyermekműsorainak elemzése további adalékokat nyújthat a korszak megismeréséhez. Az alábbi írás a Március 15-ével kapcsolatos műsorokat elemezve azt vizsgálja: hogyan használták a rádiót a gyermekek politikai szocializációjára.